Előszó

Szükségét érezzük, hogy mielőtt a hatodik s kilencedik parancs tárgyalásába belekezdünk, néhány megjegyzést bocsássunk előre.

Aki okosan gondolkodik s az emberi nem legfontosabb érdekeit szívén hordozza, bizonnyal helyeselni fogja, hogy e két rokon-parancs ismertetésére is vállalkozunk. Sőt – jól tudjuk – vannak, kik különös érdeklődéssel várják, miként fog sikerülni e kényes tárgyra vonatkozó kérdéseket tapintattal megoldanunk. Feladatunk nehézségeinek teljes tudatában vagyunk s reméljük, hogy azt mások is méltányolják.

Mert nem könnyű a nagy nyilvánosság előtt mindazt elmondani, amit a VI. és IX. parancs dolgában tudni hasznos és szükséges, és mégis éppen megőrizni azokat a határokat, melyeknek legcsekélyebb átlépése sérti s tördeli azt a zománcot, mely a tiszta s a vallás által még inkább megnemesített szívek legféltettebb kincse. E tekintetben kevesebbet mondani a kelleténél oka lehet a lelkiismeretek nyugtalanságának, viszont a szükségesnél többet adni könnyen sértővé, sőt botrányossá válhat főleg azok előtt, kikből hiányzik a teljes jóakarat.

Kijelentjük tehát mindjárt elöljáróban, hogy a VI. és IX. parancsot tárgyaló értekezésünket nem gyermekeknek szántuk s nem is járna el helyesen az, ki e könyvet gyermekek kezébe adná.

De a felnőtteket is szeretettel kérjük, hogy e könyvnek egyes részleteit, főleg melyek reájuk éppen nem tartoznak, vagy éppen ne, vagy csak nagy óvatossággal olvassák, mint oly dolgokat, melyeket említeni sem illenék, hacsak ismeretük nem volna nélkülözhetetlen.

Végül, mielőtt a tárgyalásba fognánk, a tisztaság örök forrásához, a teljes Szentháromsághoz fordulunk, kit a szentatyák mélységes belátással „első szűznek” („prima Virgo Trias”) neveznek.

Legyen tanunk, hogy minden szavunkban egyedül s kizárólag a legtisztább szándék vezet bennünket. Nem akarunk egyebet, mint az ő bölcs munkáit védelmezni, a „teremtés koronáját”, az embert, nemesíteni, lelki békéjét s üdvét biztosítani.

Szerény munkánkat a legtisztább Szűz s a szent Őrzőangyalok különös oltalmába ajánljuk.

I. A tisztaság mint állapot és erény

A tisztaság létoka

[1]

Tengerparti halászok a hosszú téli estéken meghitt családi körben sok bájos regét tudnak elmesélni az igazgyöngyök születéséről. Valóban bámulatos a bölcs Teremtő kezemunkája az ily csekélységnek látszó dolgokban is. Ahol a tenger hevesen csapkodja tajtékzó hullámait a part szikláihoz, – ott, a tenger ölén, a legnagyobb rejtettségben, a kagyló páncélfalainak védelme alatt születik a gyöngy, melyet még a királyok is büszkén tűznek koronájukra.

Az élet is tenger. Derült, barátságos arcú tenger volt, míg az ember lelke is hűen tükrözte Istenét és értelmével, akaratával, egész valójával mintegy beleolvadt Teremtője bölcs terveibe, szándékaiba.

De azután jött a bűn s vele a megtorló isteni haragnak rettentő vihara. Ettől fogva az élet, nevezetesen a mi belvilágunk, háborog. Csak ezernyi veszély, szirt s örvény szerencsés elkerülésével érhetünk biztos partokat. És hányan szenvednek hajótörést?! Mielőtt „a bűn belépett a világra”, Isten s az ember értelme s akarata között a legpompásabb összhang uralkodott, amely különös isteni kegyajándékképpen átáradt az ember egész természetére, sőt az őt környező egész látható világra.

A belénk oltott alsóbb erők, szenvedélyek, ösztönök szelíd s szolgálatos készséggel várták a józan ész parancsait, sőt a földünket benépesítő egyéb teremtmények, nevezetesen az állatvilág is, hódolva ismerte el az embert a teremtés királyának.

Midőn azonban elhangzott a föld színén az első „nem szolgálok”, az ember egyszerre nemcsak Istenével került ellentétbe, hanem az egész teremtés vele hadba szállott; de semmi annyira, mint a saját teste, vére, ösztönössége.

Az emberi természet ugyan nem romlott meg teljesen, nem vesztettük el szabadakaratunkat, mint ezt Luther s hívei tévesen vallják, hanem természetünk csupán megsérült, mint ezt a tridenti szent zsinat velük szemben kifejtette.

Az ember tud rendet teremteni, tudja az összhangot saját belső világában megőrizni, de csak két feltétel alatt: ha Isten kegyelmét a szentségek s imádság által kieszközli, s ha felveszi a küzdelmet, a csatát önmagával.

Ha ez nem így volna, ha az ember ösztöneinek tehetetlen zsákmánya volna s kizárólag csak a Krisztus érdemeiben való hit üdvözítene, amint ezt a protestantizmus alapdogmája tanítja, akkor teljesen érthetetlen és hiábavaló dolgot cselekszik Isten, midőn Sinai ormáról eldörgi parancsait s tilalmait; nevezetesen ezt a kettőt:

VI. Ne paráználkodjál!

„IX. Felebarátod feleségét ne kívánjad.” [2]

Természetünknek – magukban véve jó, de az áteredő bűn által forradalmasított erői között – ugyanis nincs egy sem, amely a józan ész uralmát bennünk annyira veszélyeztetné s akaratunk szabadságát annyira ostromolná, mint az az ösztön, melynek megfékezését Isten éppen a VI. és IX. parancsban teszi főbenjáró kötelességünkké.

Ez az ún. nemi ösztön, mely amennyire fontos és szükséges természetünkben, – a Teremtő bölcs szándéka szerint éppoly hatalmas s szinte erőszakos. Az emberi nem nagy átlagát a házas állapotba vezérli s ezúton életforrásunk s legnagyobb javainknak eszközlője. Ha azonban az isteni tilalom s józan ész emelte gátakat áttöri, iszapos, posványos áradatával rengeteg károkat okoz úgy egyeseknek, mint az egész társadalomnak.

Igen, ez az az ösztön, mely a leghevesebb s veszélyesebb viharokat támasztja s a legtöbb katasztrófának okozója.

Ámde, ami a viharos tengerben a gyöngy, az az élet tengerén a tisztaság drágagyöngye. Kiváló erény, nem csupán azért, mert ritka, hanem belső szépségénél s értékénél fogva is.

Helye az erények között

A tisztaság a mértékletesség sarkalatos erényének családjához tartozik, mint annak legkiválóbb tagja. Szent hivatása az embert testére nézve is az állatvilágból kiemelni s emberré tenni, aki hasonlít a nagy Szellemhez, az ő Alkotójához. A tisztaság ugyanis megfékezi az emberben azt, ami benne a legállatiasabb, a nemi ösztönt, olyannyira, hogy lesz „mint az ég angyala”. Kizárja a szabadakarattól függő nemi gyönyört mindazokban, kik a házasság kötelékén kívül állnak, a házasságban pedig mérsékli s természettörvény szabta korlátok közé szorítja.

A tisztaság fokai

Amint azonban az igazgyöngyök között van szebb és értékesebb, épp így a tisztaságnak is megvannak a maga fokozatai, amelyeknek egyike a másikat felülmúlja fényben, ragyogásban.

a) Első helyet foglalja el rangban a szűzi tisztaság, amely teljes értelemben az az állapot, midőn az ember a tisztaság szempontjából testileg még egészen ép és sértetlen és hozzá megvan a komoly elhatározása, hogy úgy a tilos, mint a (házasságban) megengedett nemi gyönyörtől örökre tartózkodik. Ily értelemben tehát a szüzesség mindkét nemnek közös kincse, közös dicsősége. Hogy a köznyelv szűznek mégis elsősorban az erre méltó nőt nevezi, ennek oka a két nem szervezeti eltérésében rejlik.

Testileg szűz ugyanis az a nő, aki még birtokában van annak a természet adta szent pecsétnek, mely méhét elzárja, jóllehet talán a nemi gyönyör szíve ártatlanságát egyébként elperzselte. Ez az állapot, ha halálos bűn szennyezi, Isten előtt semmi érdemmel vagy dicsőséggel nem jár, habár a hivatalos Egyház előtt a szüzesség tisztességét élvezi is.

Csak lelkileg szűz az a nő, kinek lelke bár szennytelen maradt, de drága, féltett szűzi pecsétjét, melyet a maga részéről örökre megőrizni szándékozott, bűnös, erőszakos merénylettel feltörték.

Az ilyen – viszont – Isten előtt viseli még a szüzesség ragyogó dicskörét, jóllehet a hivatalos Egyház azt el nem ismeri.

A férfiú pedig akkor van teljes értelemben szűzi állapotban, ha teste önkéntes fertőződést még nem szenvedett s ha úgy a tilos, mint (a házasságban) megengedett nemi gyönyörről egyszer s mindenkorra lemondott.

A testi épségnek sérelme által, ahogy ezt az előzőkben kifejtettük, úgy a férfinál, mint a nőnél a szűzi állapot dicsősége a jóvátétel minden lehetősége nélkül örökre elveszett. Akinek azonban csak a lelki tisztasága szenvedett kárt vagy pedig elhatározását a szűzi állapot megőrzésére visszavonta, penitencia, illetőleg új ígéret által a szüzesség különös dicskörét s boldogságát, melyet az Úr jegyeseinek megígért, visszanyerheti.

Mindazonáltal az elveszett szüzesség rendes körülmények között nem szolgál akadályul, hogy szerzetbe lépjünk, ahol nem a szüzességre, hanem az ezentúl megőrzendő tisztaságra teszünk fogadalmat.

b) A második helyet foglalja el a tisztaság rangfokozatában az özvegyi tiszta állapot, melyet az ősi Egyház annyira megbecsült s kitüntetett.

Az özvegyi tisztaság szintén kizár minden önkéntes nemi gyönyört, amely különben is csak a még élő házastárssal való viszonyban volt megengedett. A Szentatyák a hosszan megőrzött s örökre megígért özvegyi tisztaságot, ha nem is rangban, de érdemben a szüzesség mellé helyezik.

c) A házas tisztaság végül a házas állapotot nemesíti meg s teszi tiszteletreméltóvá. Kizárja a hűtlenségnek külső s belső vétkeit, a házasság szent céljaival ellenkező nemi gyönyört s a megengedettet is bölcsen mérsékli.

A szemérmesség

A szemérmesség hű kísérője a tisztaságnak minden fokozatában. Nem külön erény, hanem a tisztaság hímpora, zománca, mely hivatott annak a legmesszebbmenő védelmet biztosítani. Óvja az érzékeket, nevezetesen a látást, nehogy általuk bármi a lélekhez férkőzzék, ami az illemet sérti. Különös gonddal fedi a mezítelent s attól ösztönszerűleg elfordítja a szemeket. A természet bővebben adott belőle a gyengébb női nemnek, de a férfiúnak nem kevésbé válik díszére s becsületére.

Minden okos nevelő nagy gondot fordít arra, hogy főleg az ifjúságban a szeméremérzetet óvja s fejlessze, mert annak csökkenését nyomon követi az erkölcsi romlás.

Az a bizonyos elfogultság s pír az arcon, mely a két nemnél egymással szemben főképp az ifjúkorban jelentkezik, a legvonzóbb báj, melyet az Alkotó saját földi arcképére lehelt, a szépséges romlatlan lélek hű letükröződése. Viszont a túlságos fesztelenség, kihívó viselkedés, kacérság, főképp a ruha hiányosságával való kérkedés nem csupán a jó ízlést sérti, hanem egyben a megromlott léleknek gyászos leleplezése.

[1] A magyar nyelvben – sajnos – nincs szavunk arra a fogalomra, melyet a latin s vele rokon nyelvek „castitas”-nak neveznek, a német „Keuschheit”-nek hív. Kénytelenek vagyunk beérni a „tisztaság” nevével. Hogy itt mit értünk alatta, e fejezet bőven megadja reá a feleletet.

[2] A hatodik parancsban – az eredeti szöveg szerint – Isten kifejezetten a tettleg végbevitt házasságtörés s beleértve minden külső fajtalanság ellen emelte fel szavát. A kilencedik parancsban pedig a házasságtörő s egyéb tisztátalan gondolatokat s kívánságokat, szóval az idevágó belső bűnöket tiltja. Mi is megtartjuk ezt az értelmezést.

Ez a publikáció az azonos című könyv második kiadásának elektronikus változata. A könyv 1932-ben jelent meg a Szent István Társulat kiadásában. Az elektronikus változat a Szent István Társulat engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzői jog a Szent István Társulaté.

A hatodik és kilencedik parancs (2)

A hatodik és kilencedik parancs (3)

A hatodik és kilencedik parancs (4)

A hatodik és kilencedik parancs (5)

 hatodik és kilencedik parancs (6)

A hatodik és kilencedik parancs (7)

A hatodik és kilencedik parancs (8)

A hatodik és kilencedik parancs (9)

A hatodik és kilencedik parancs (10)

A hatodik és kilencedik parancs (11)

A hatodik és kilencedik parancs (12)

Létrehozva 2022. július 17.