Egy öreg szerzetes így szólt társához, aki nehezen haladt előre a tökéletesség útján:

– Aki a mézet akarja élvezni, annak bátran szembe kell néznie a méhekkel.

– Sok-sok rossz gondolat kóvályog a fejemben – ismerte el az egyik szerzetes az apátnak.
Mire az apát csendesen ezt mondta:
– Ha a szív megfagy, felforrósodik az agy, és szövi a maga hálóját.

– Atya, kétségbe vagyok esve.
– Fontos az, hogy a kétségbeesésedből nem csinálj fotelt, amelybe beleülsz.

Ne ítélkezzetek! De ha mégsem tudjátok ezt betartani, akkor se feledjétek: a hibák olyanok, mint a fűrészpor: a felszínen lebegnek. A gyöngyökért viszont a mélybe kell ereszkedni.

Egy fiatal szerzetes nagyon elégedetten járult apátja elé.
– Atya – mondta -, végre legyőztem az utolsó illúziómat is.
Az öreg így válaszolt:
– Vigyázz, ez is csak illúzió.

“Nem az táplál bennünket, amit megeszünk, hanem amit megemésztünk. Nem az gazdagít bennünket, amit megkeresünk, hanem amit megtakarítunk. Nem az a hit üdvözít bennünket, amelyet megvallunk, hanem amelyet életre váltunk.”

Ne feledd – figyelmeztette az egyik szerzetes a másikat – hogy amikor tanácsot kérünk, akkor valójában azt akarjuk, hogy valaki elfogadja a mi véleményünket…

– Tudom, hogy egyes testvérek rosszat híresztelnek rólam – panaszkodott egy szerzetes idős társának.
– Vigasztalódj – felelt az öreg – és ne feledd, hogy az emberek valóban azt gondolják, amit a hátad mögött mondanak rólad.

Az erényekkel kapcsolatban hangoztatta egy atya:
“Az erény, amely nem volt kitéve kísértésnek, nem erény, hanem csak hipotézis.”

Az alázatosságról
“Ha egy centimétert lehajolsz, tízzel emelnek feljebb.”

“Ha valaki szomorú, az azt jelenti, hogy majdnem mindig csak önmagára gondol” – állapította meg Hilarion atya.

– Nem mindig könnyű eltalálni, mi a feladatom – panaszkodott a testvér az öreg szerzetesnek.
– Az, amit a legkevésbé akarsz megtenni – magyarázta az öreg.

Melanchton atya ezt tanácsolta szerzetestársainak:
– Csodáljátok azt, amit Isten megmutat, s ne azt keressétek, amit elrejt tőletek!

Dániel atya így vigasztalta a fiatal szerzetest, aki nagyon félt a szenvedéstől:
“Aki fél a szenvedéstől, annak tudnia kell, hogy maga a félelem is szenvedést okoz.”

– Szerinted testvér, mit kell követni: a szívet, vagy az értelmet? – kérdezte egy öreg szerzetes.
-A szívet.
– De miért?
– Egyszerű okból: a szív diktálja a kötelességeket, az értelem pedig kifogásokat talál, hogy ne kelljen megtenni őket.

Szeverin atya kedvenc mondása volt.
“Milyen könnyen összetéveszthető a képzelet a szívvel! Hányan meg vannak győződve arról, hogy ha rágondolnak a megtérésre, már meg is tértek.”

– Miről tudhatom meg, hogy a kötelességemet teljesítem-e? – tette fel a kérdést egy szerzetes Sziszoész atyának.
– Akkor teljesíted kötelességedet, amikor rájössz, hogy nincs kedved ahhoz, amit teszel.

Pömen atya mondta azoknak, akik az imádság felől érdeklődtek nála:
– “Senki sem beszélhet az imáról, ha nem imádkozik, ha pedig imádkozik, akkor nincs rá szükség, hogy beszéljen róla.”

– Egy gondolat nyugtalanít állandóan -vallotta be bizalmasan az egyik barát a másiknak. – Biztos vagyok benne, hogy az idén meghalok. Erre társa így válaszolt:
– A rögeszmék olyanok, mint a görcs. például a lábgörcs. Úgy szabadulunk meg tőlük a leggyorsabban, ha talpra állunk.

Létrehozva 2021. február 1.