Gyerekkorom óta tűnődök rajta, hogy a szenvedés szerves része-e az életnek, vagy pedig elhárítható része. Most látom, hogy szerves része. Most már biztosan látom. Valahogy az egész neveltetésem és az egész kultúránk az ellenkezőjét sugallja, és sugallja nagyon az önsajnálatot is, amire persze ösztönösen is hajlok. Most meg azt látom, öregedve, hogy szenvedni kell, a szenvedés az élet szerves része, nem rendkívüli állapot.

A katolikus hitből igazából eleve ez következne, csak valahogy a II. Vatikáni Zsinat óta ez nagyon kilúgozódott belőle. Az egész életet csak „pozitívumként” igyekeztek bemutatni, a szüleim is, ami hazugság, ha kegyes hazugság is. Az önmegtagadás, lemondás, böjt, áldozathozatal szó nemigen szerepelt a szótárunkban. A keresztény kultúra kiherélődésének egyik mozzanata éppen ez – az, hogy a szenvedés minden fajtáját rossznak tartja, az elkerülhetetlen szenvedést is, és hogy nem tud mit kezdeni vele. Én is ebbe születtem bele, ebben nőttem fel, ezt a neveltetést kaptam. Az ember a maga gyarlósága folytán amúgy is hajlandó ezt elhinni, és szeretné is, hogy így legyen, bármennyire az ellenkezőjét bizonyítja is az élet.

Amikor végre belátja az ember, hogy szenvedni márpedig kell, olyan, mintha a puzzle darab, az élet egyik legfontosabb puzzle darabja kerülne a helyére. Bármennyire kellemetlen is a tény, valahogy mégis felszabadulás és megkönnyebbülés, ha egy nagyon nehéz társasjátékban végre megismerjük a szabályokat. Nem rossz dolog, hanem nagyon is jó.

Olyan szempontból is érdekes ez a kérdés, hogy kell-e változtatni. Hiszen szenvedek és a szenvedéstől szeretnék megszabadulni. És ha a szenvedés nem szerves része az életnek, hanem elhárítható része, akkor változtatni kell. Egyedül, szexuális önmegtartóztatásban élni szenvedés, időnként nagyon nagy szenvedés. Kínálja magát tehát a megoldás: meg kell nősülni. Hányan mondták már ezt nekem! És micsoda marhaság! A házasságban élő embernek vajon nincs szüksége szexuális önfegyelemre? Dehogynem. Nagyon is szüksége van rá. Szexuális önfegyelemre mindenkinek szüksége van, és az mindenkinek nehéz. Eleve, egy élethivatás (a házasság) választását soha nem indokolhatja az, hogy el akarok menekülni a szenvedés elől. Az élethivatás nem valamire mondott „nem,” hanem valamire mondott „igen.” A szenvedés elől nem lehet elmenekülni, legfeljebb csak a bűn útján, de ott is csak rövid távon. A szenvedés elől nem lehet elmenekülni, mert a szenvedés szerves része az életnek.

Forrás

Létrehozva 2025. november 3.