Mint minden alulról induló imamód érdekel, és mint pap, felelősnek is érzem magamat hogy utána nézzek. Édesanyám halála óta minden nap elvégzem a 3 rózsafüzért, őtőle örököltem. Csakhogy itt valami nagyon érdekesre találtam. Utánanéztem, tulajdonképpen kiábrándítóan megnyugtató. Tudniillik, itt nem arról kell tanúságot tenni, hogy valamit kicsikartam a Jóistentől, kértem és meglett, hanem én simulok bele jobban az ő akaratába. A következő történik: 27 napon át valamit kérek. És utána 27 napon keresztül meg megköszönöm. És meg sem kell nézni, és nem is szabad, hogy teljesítette-e az Úr.

Itt a Szentlélek többet akar mondani. Azt, hogy köszönöm, hogy meghallgattál úgy, ahogy te akarod. Ezt az ügyet elengedem, és mégse engedem el. Továbbra is fáj, imádkozom érte, de ezt letettem. Ezt Isten meghallgatta. Én abban veszek részt, amit ő akar adni, ő pedig végül önmagát akarja adni. Azt kérjük az Úr Jézustól, tedd, hogy ez az iga édes legyen, és a teher könnyű, azzal, hogy tudom, hogy meghallgattad. És én nem is vagyok kíváncsi arra, hogy na, akiért imádkoztam, meggyógyult-e. Egyébként azért nem szoktam most már imádkozni, hogy gyógyuljon meg. Uram, azért gyógyítsd meg, hogy még jobban megismerjen téged a földön. Sikerüljön elhagyni a bűneit, megtisztuljon, és Téged szolgálva még előrébb jusson az életszentség útján. És érdekes, utána azért kísért bennünket: “De hát Uram, nem hallgattad meg?”. Nem, megrázom a fejem.

Meghallgattad Uram. Továbbra is szentmisémben, imáimban benne van, de már nem formálisan. Uram, terád bíztam. Ez nagyon nagyon az életem mélyét érintő ima, és ez adja meg azt a békét, amely minden értelmet meghalad. Tehát én ezt mindenkinek nagyon ajánlom.

Forrás