„Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt 10,1)

Mire hazaértem, olyan izgatott voltam, hogy alvásról szó sem lehetett. Hat órán át vezettem, és elkövettem azt a baklövést, hogy a szokásos keresztény zenei adó helyett a híreket hallgattam a rádióban. Ahogy telt az idő, egyre idegesebb lettem, mialatt egyik rossz hír követte a másikat. Az elmémben gondolatok, a szívemben érzelmek kavarogtak.

Legerősebben a szomorúságot éreztem, amit a nyers valósággal való szembesülés okozott: mennyire megromlott a világunk.

Erőszak, halál, katasztrófák, politikai korrupció, a tisztesség általános hiánya – mindenhonnan erről szóltak a történetek. Néha úgy tűnik, az Istennel szembenállók hangja és akarata erősebb, mint azoké, akik szeretik és hirdetik Őt és az Ő útjait. Megrémít, hogy a dolgok a jó helyett a rossz irányába tartanak.

Államközi határokon át vezettem zakatoló elmével, a szívem elnehezült. Azon gondolkoztam, vajon mit válaszolna Isten, ha megkérdezhetném: „Uram, mondd már, mi zajlik ebben a világban? És mikor leszel hajlandó végre közbelépni?”

A 10. zsoltárban Dávid ugyanezt a zaklatottságot fejezte ki. Megkérdezte az Urat, miért tűnik úgy, mintha nem törődne a világ gonoszságával, mintha nem tudná befolyásolni az országban dúló kegyetlenséget, erőszakot és igazságtalanságot. Rákérdezett, miért ússzák meg a gonosz emberek az elkövetett gaztetteket.

Dávid tudni szerette volna, mikor lép már közbe Isten, mikor tesz már valamit. Bármit. Kétségbeesetten imádkozott, könyörögve Isten közbeavatkozásáért.

Talán te is érezted már így magad. Talán nehéz helyzetben vagy, küzdesz, és úgy érzed, Isten nagyon messze van, nem lép közbe, nem segít. Isten útján járva botladozol, míg mások, akik más utakon járnak, sikeresen haladnak előre. Vagy talán téged is világunk állapota és haladási iránya aggaszt.

Ezt érezte Dávid is, de azt látjuk, hogy a Zsolt 10,16-18a verseknél hirtelen reményre vált a borúlátásból: „Király lesz az ÚR mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából. Az alázatosok kívánságát meghallgatod, URam. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, véded az árva és elnyomott ügyét”. Dávidot megnyugtatta annak tudata (emlékei és hite alapján), hogy Isten vele van, és mikor eljön az ideje, közbelép.

Dávid imádságban adott hangot legmélyebb félelmeinek, legőszintébb érzéseinek. Isten bölcsességéhez folyamodott magyarázatért, de alázatosan bízott benne, hogy Isten lát mindent, tud mindenről, és a megfelelő időben beavatkozik.

Világunk romlásnak indult a bűn miatt, de rajtunk áll, hogy erre hogyan reagálunk. Ne hagyjuk, hogy a kétségbeesés eltávolítson Istentől, hogy megingassa jóságába vetett bizalmunkat, helyette hagyatkozzunk hitünkre, és húzódjunk közelebb Istenhez, ahogy Dávid is tette.

Hirdessük hát ma is, hogy Isten uralkodik, bízzunk döntéseiben, legyünk igazságának szócsöve akkor is, ha közben a szívünk szakad meg a hírek hallatán.

Uram, segíts, hogy ne felejtsem el: Te uralkodsz világunk fölött akkor is, amikor látszólag minden széthullik. Add, hogy szilárd elhatározással Rád támaszkodjam, történjék bármi a hírekben vagy saját életemben, és bízzam Benned teljes szívemmel. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. április 6.