Beszélgetések
Az önzés – az óember minden kívánalmának teljesítése, vagyis saját óemberünk iránti szeretet. A falánkság, az egoizmus, a makacsság és az irigység eredete mind az önzésben gyökerezik.

– Atya, mi az önzés?
– Az önzés – az óember minden kívánalmának teljesítése, vagyis saját óemberünk iránti szeretet. A falánkság, az egoizmus, a makacsság és az irigység eredete mind az önzésben gyökerezik. Láthatjuk, hogy valaki önzésből kényelmet és komfortot keres magának, és nem számol senkivel sem. Másvalaki skolasztikus pontossággal gondoskodik magának az ételről és az alvásról, nehogy bármi is történjen drága egészségével. A harmadik azt követeli, hogy számoljanak vele, értékeljék őt. Elég csak egy kicsit korlátozni valamiben, valami olyat tenni, amit nem ő akar, és már zaklatottá válik. „Miért nem számolnak velem? Majd én megmutatom nekik”. Igen, rettenetes dolog az önzés!

– Atya, hogyan mondhatja az ember: „Bizony éretted adnak minket halálra egész nap” (Zsolt. 43, 23)?

– Akkor mondhatja ezt, ha feláldozza másokért saját kívánságait. Minden kívánság magában hordozza az emberi „én” nyomát, az önzést. Ha az ember nem gondolkodik el azon, hogy tetszik-e másnak az, ami saját magának tetszik, és elkezdi követelni: „Ezt akarom, azt akarom” vagy „miért nem tetted meg ezt, miért nem adtad oda nekem azt?” – akkor ez az ember végül a sátán hatalma alá kerül.

– Egyes emberek nem képesek megnyugodni, ha valami nem a kívánságuk szerint történik.

– De hát hogyan tudnának megnyugodni, amikor a kívánságaikban ott van az „én”-ük? Ha az ember kívánságában ott van az „én”, akkor hogy lehet ott Krisztus? Ha azonban nem az „én” van ott, hanem az egyetlen, legfontosabb – Krisztus, – akkor minden benne van. Ha azonban Krisztus nincs benne – akkor nincs semmi sem. Amikor az ember elveti saját „én”-jét, akkor Isten mindent megad neki csodás módon.

– Atya, amikor arról beszél nekünk, hogy el kell vetnünk az „én”-ünket, félelmet érzek, hogy nem bírom ki.

– Ó, micsoda csapás! Ez olyan, mintha azt mondanád: „Ha elvetem a szenvedélyeimet, akkor mi marad nekem? Hiszen amikor azt mondom, hogy el kell vetnünk önmagunkat, akkor a szenvedélyeink elvetésére gondolok, hogy vetkőzzük le az óembert. A felnőtt embertől, aki tudja mi hogyan működik, valahogy komolytalan azt hallani: „Nem tudok lemondani saját „énemről” Ha neked azt mondanák: „Fogd ezt a vasat és verd szét ezt a falat”, te pedig szőlőfürtökön kívül soha semmit nem tartottál volna még a kezedben, akkor mondhatnád: „Nem tudom”. De ahhoz, hogy levetkőzzük az óembert, nem fizikai erőre van szükség – alázat kell hozzá.

Egyél kevésbé finomat és telj el Krisztussal

Az önzés – vágy arra, hogy többet együnk és többet pihenjünk a szükségesnél. Az a jó, ha a testnek csak annyit adunk meg, amennyire szüksége van. Egy dolog a vágy, és más dolog a szükség. Egy dolog – vágyakozni a test élvezeteire, és más dolog – a szükségesek megadása. Tegyük fel, két fogás van előttem, és mindkettőben egyforma mennyiségű vitamin van, de az egyik finomabb, mint a másik. Ha a finomabbat részesítem előnyben – ez önzés lesz. Ha a finomabb ételt részesítem előnyben, hogy felgerjesszem magamban az étvágyat, mert a betegség miatt étvágytalanságban szenvedek, ebben értelem lesz.

A test, ez a „gonosz vámos”, ahogy Makariosz abba mondja, követelhet többet is, mint amire szüksége van, attól függően, hogy mihez szokott hozzá a szervezet. Ha az embernek kicsi a gyomra, akkor könnyebben tud böjtölni is, ha nem, akkor saját gyomrának rabjává válik, mert a gyomrot valamivel meg kell töltenie. Vegyünk például egy kövér embert: hasában egy egész raktár van, legalább egy fél borjút meg kell ennie, utána pedig még két vödör vizet kell meginnia!

– Atya, korábban az emberek fizikailag erősebbek voltak, vagy jobban kényszerítették magukat?

Természetesen, fizikailag is erősebbek voltak egy kicsit, de kényszeríteni is jobban kényszerítették magukat. Hadzsi-Georgiosz atya a szerzeteseinek minden nap egy kevés mézet és mogyorót adott. Hiszen mind fiatalok voltak, tizenöt év körüliek, az aktív növekedés időszaka, de szellemileg felnőttek voltak! Ma az emberek evilág logikáját követik: „Nem kell a gyerekeknek böjtölni, nehogy megbetegedjenek, mindenből bőséggel kell rendelkezniük, védeni kell őket a nehézségektől”. Így is élnek, szegények, állandóan rántott húst követelnek, de semmi hasznuk nincs belőle.

Amikor az ember örömet érez, hogy Krisztus szeretetéért nem eszik, akkor valóságosan táplálkozik. Ha Krisztus szeretetéért előnyben részesíti a nem finomat a finomnál, akkor a nem finomat megédesíti Krisztus.

Az önzés megsemmisíti a felebarát iránti szeretetet

– Atya, ma egy öregember nagy nehézségekkel próbált felmenni a lépcsőn a templomba, és senki nem segített neki, pedig sokan mentek el mellette.

„Egy pap tartott lefelé… Észrevette, de elment mellette… közeledett egy levita is… Látta, de továbbment” (Lk. 10, 31-32). Igazuk van… Nem ismerik… soha nem hallották az Evangéliumot az irgalmas szamaritánusról! Mit mondhatnék? Önmagunkat szeretjük, másokat nem. Az önzés megsemmisíti a felebarát iránti szeretetet, ezért cselekszünk így. De az önmagát imádó nem az Evangélium szelleme szerint él. Ha Krisztus önmagára gondolt volna, akkor nem ülne a Mennyben, nem jött volna el a földre, nem szenvedett volt, nem hagyta volna magát megfeszíteni a mi üdvösségünkért.

Ma majdnem minden emberben van önzés, de nincs meg az áldozatkészség szellemisége. Ma más szellemiség uralkodik: „csak én ne érezzem magamat rosszul”. Tudjátok, milyen nehéz ezt látni?! Nemrég a kórházban tanúja voltam egy szituációnak: fel kellett volna emelni egy fekvő beteget és átvinni egy másik korterembe; az ápoló nem mozdult, bár ez az ő munkája lett volna. „Nem tehetem. Fáj a derekam” – mondta közönyösen! Látod, embertelen ember…! Az egyik állapotos ápolónő egy társa segítségével megfogták a beteget és átvitték. Ők nem gondoltak saját magukra. Ez még azt is elfelejtette, hogy állapotos, és azonnal segítségre indult! Tudjátok, mennyire örülök, amikor olyan embert látok, aki maga is nehéz helyzetben van, mégis feláldozza magát másokért?! Nagyon örülök! Örvendezik a szívem. Vonzódok az ilyen emberhez, mert közel van Istenhez.

Forrás: Старец Паисий Святогорец. Слова. Т.5. Страсти и добродетели. М., Святая гора, 2008 Szenthegyi Paisziosz sztarec. Beszélgetések. 5. kötet. Szenvedélyek és erények. Moszkva, Szent Hegy, 2008.

Létrehozva 2017. augusztus 18.