Tízezerféle világ

Felteheted a kérdést: „Ha Isten hatalmas és maga a szeretet, miért ilyen világot teremtett, és miért engedi meg a rosszat?”

Kezdjük ezzel a kérdéssel: „Miért ilyen világot teremtett Isten?” Látnunk kell, hogy nem ez az egyetlenfajta világ, amit Isten teremthetett volna. Tízezerféle világot teremthetett volna, ahol nem volna fájdalom, küzdelem, áldozat. Ám ez a lehető legjobbfajta világ, amelyet az általa elgondolt cél érdekében teremthetett.

Vegyük észre a különbséget! Például egy kisfiú azt kéri apjától, aki kiváló építész: „Apa, tervezz egy madárházat!” Az építész megtervezi a madárházat. Nem ez a legjobb ház, amit tervezhetne, de a legjobb, amit erre a célra – vagyis a verebek számára – tervezhet.

Mi volt Isten célja, amikor ezt a világot teremtette?

A válasz: Isten olyan univerzumot akart alkotni, amelyben létezik erkölcs. Öröktől fogva az volt a szándéka, hogy létrehoz egy színteret, ahol emberi jellemek léphetnek fel. Teremthetett volna erkölcs, erény és jellem nélküli világot is. Teremthetett volna olyan világot, ahol mindenkiből éppoly szükségszerűen árad a jóság, mint ahogy a Nap keleten kel és nyugaton nyugszik.

Ő azonban úgy döntött, hogy nem olyan világot alkot, ahol mindenki automatikusan jó, ahogy a tűz forró és a jég hideg. Olyan univerzumot akart alkotni, amelyben létezik erkölcs, hogy jellemes emberek tűnhessenek fel, akik helyesen élnek a szabadság ajándékával.

Mit számítanak Istennek a végtelen térben felhalmozott anyagi létezők, még ha gyémántból volnának is? Ha az égitestek megannyi drágakőként tündökölnének, mint a Nap, ugyan mit jelentene változatlan egyensúlyuk Isten számára egyetlen emberi jellemhez képest, aki képes rá, hogy látszólag tönkrement élete összekuszált szálait kézbe vegye, és megszője belőlük a megszentelődés és a szentség káprázatos szövetét?

Amikor tehát Isten megteremtette a világot, választhatott, hogy tisztán gépies univerzumot alkot, ahol az emberek olyanok, mint az automaták, vagy szellemi univerzumot, ahol lehet dönteni jó és rossz között. Isten úgy határozott, hogy olyan világot teremt, ahol létezik erkölcs és jellem.

Mi volt a feltétele egy ilyen világnak? Szabadnak kellett teremtenie minket. Fel kellett ruháznia minket a hatalommal, hogy igent vagy nemet mondhassunk, és magunk irányíthassuk a sorsunkat

Forrás

Létrehozva 2018. október 13.