Előbb fent a hegyen kell megnyernünk a háborút (2018)
Sameh Mauric tanítása (Egyiptom) – Imádság Háza Konferencia
„Az én házam az imádság háza lesz minden nép számára.” (Mk 11,15)
Az egyik legfontosabb dolog, amit a keresztényeknek tenniük kell, az nem más, mint az imádkozás. Mégis ez a legelhanyagoltabb dolog. Jobban szeretünk cselekedni, minthogy imádkoznánk. Különösen az olyan imádkozók és az olyan imák hiányoznak, amelyek erősek ahhoz, hogy változtassanak a dolgokon. Az egyik ószövetségi ige erről az erős imamódról tanít, és ebből megérthetjük és eltanulhatjuk a hatékony imádság módját.
A Kivonulás könyvében van egy nagyon híres történet, amelyben Izrael háborút folytat az őt megtámadó ellenséggel az amalekitákkal szemben (2Móz17-8). Izráel legyőzi Amálékot.
8Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben. 9Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. 10Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. 11És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. 12De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy két keze fölemelve maradt naplementig. 13Így győzte le Józsué Amálékot és annak hadát fegyverrel.
Jól jegyezd meg! A sötétség királysága minden időben mindig támadja Isten királyságát és tagjait és ebből a történetből megtanulhatjuk, hogyan győzte le imával Mózes a támadó ellenséget.
Rövid, de nagyon erőteljes Kinyilatkoztatás ez. Az ósz-ben itt az ellenség test és vér volt, vagyis az ember, az ellenséges katona/hadsereg. Igazi valóságos fizikai háború volt, katonák, szemmel látható katonák ellen, fegyver fegyver ellen, ország, ország ellen. Mindezek mellett azt is vegyük észre, hogy a háttérben egy szemmel nem a nem látható háború is zajlik és ennek a háborúnak is van hatása. Tanuljuk meg, hogyan lehet legyőzni az ellenséget.
Tudjuk, hogy ma és most nem test és vér ellen harcolunk. Még akkor is, ha üldöznek minket, nem konkrét emberek ellen harcolunk. (Bár az is igaz, hogy a sötét lelkű embereket a sötétség ura mozgatja a háttérből.)
Ef6.12 12” Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.”
Ez a mi harcunk. Hogy tudjuk legyőzni ezt a láthatatlan ellenséget és a sötétség királyságát? Hogy tudjuk kiszabadítani Testvéreinket ebből a birodalomból és átmenteni őket Isten királyságába? Mózes története éppen erre tanít bennünket. Vegyük a legkomolyabban, hogy napjainkban is éppen ez a láthatatlan harc zajlik minden pillanatban. Négy tanulságot emelnék ki a történetből.
ELSŐ TANULSÁG
Mi történik a hegyen? Fontos ezt megérteni, mert amit Mózes, Áron és Húr ott tettek, AZ határozta meg a csata kimenetelét a harcmezőn. Mózes azt mondta Józsuénak, hogy vigye az embereit és menjen harcba az amalekiták ellen, ő pedig Isten botjával felmegy a Hegyre, hogy imádkozzon értük. Mózes nem volt gyáva, nem az életét féltette, nem a harc alól akarta kihúzni magát. Éppen ellenkezőleg. Helyén volt a szíve a hitben, helyén volt az értelme is ahhoz, hogy tisztán lássa, hol a helye, mi a feladata.
Szóval két csata zajlik egyszerre: egyik fent a hegyen a másik lent a völgyben. Az egyik szellemi és láthatatlan háború, amelyben csak az a három ember vesz részt és rajtuk kívül a többiek nem tudják, hogy mi történik ott fent a hegyen. És közben van egy látható fizikai ütközet egy háború Józsué és az amalekiták között lent a völgyben. Ha te is ott harcoltál volna ebben a seregben, akkor egyszer azt láttad volna, hogy visszaszorítjátok az ellenséget, másszor pedig az ellenség kerekedik felülre és menekülnötök kell. Szóval a frontvonal állandóan változik, és hirtelen megint változik a helyzet és ismét győzelemre állunk, majd ismét vereségre és így tovább óráról órára. És mivel benne vagy a harc sűrűjében nem érted, hogy mi és miért így történik körülötted. Nem érted, mert a völgyben vagy, de fent a hegyen Mózes látta mindezt és értette, hogy mi miért történik. Amíg fölemelte a kezeit (szívét) addig Józsue állt győzelemre, amikor leengedte a kezeit(elcsüggedt, elfáradt a szíve) akkor rögtön már az ellenség állt győzelemre. Ez a valóság.
A nem látható szellemi harc, sokkal fontosabb, mint a látható fizikai harc.
Ami a szellemi valóságban történik, az határozza meg a fizikai világban zajló események kimenetelét.
Szolgálni megyünk, hirdetjük az evangéliumot, ellátjuk a szegényeket, imádkozunk a betegekért, templomot renoválunk a közösségnek, lelkigyakorlaton veszünk részt. DE! Ezzel nem tudjuk legyőzni az ellenséget, nem növeljük az Isten királyságának köztünk lévő uralmát, nem látjuk Isten dicsőségét úgy, ahogy kellene és nem látunk jeleket és csodákat közöttünk. Miért nem? Mert előbb fent a hegyen kell megnyernünk a háborút. Ha az ima erejével megnyerjük a harcot, akkor minden az Isten dicsőségére fog zajlani a völgyben és lesznek jelek és csodák.
- Azt mondta Jézus, hogy elárulom nektek az igazságot. Amit megköttök a földön az kötve lesz a mennyben, és amit eloldoztok a földön az el lesz oldozva a mennyben. Ergo az ima ereje megváltoztatja a valóságban a dolgokat. Semmi más nem tudja megváltoztatni a történelmet, de ez igen. Senki más nem tudja megváltoztatni a történelmet csak Isten, de ehhez még neki is szüksége van a Hívők szellemi harcára is imáira. Ez a Hívők tapasztalata.
- Mi Egyiptomban kisebbség vagyunk a kisebbségben, mert az újjászületett keresztények is kisebbségben vannak a keresztények között, akik meg kisebbségben vannak muszlimokkal szemben. Ennek ellenére szeretnénk, ha Isten dicsősége mindenkire kiáradna, hogy Krisztus szeretete mindenkit megérintsen és szeretnénk látni a jeleket és a csodákat Krisztus által. És ha ebbe minden tudásunkat, erőnket is beleadjuk, hogy így legyen, akkor is vesztünk és az amalekiták győznek. Józsue és serege egyedül nem nyerheti meg a csatát csak a hegyen imádkozók segítségével. Előbb ott kell győzelem, szellemi fordulat ahhoz, hogy a völgyben is megforduljon a csata menete. Ezért életfontosságú, hogy ma is legyenek imádkozók a hegyen. Amikor a hegyen meg tudjuk kötözni, törni az ellenséget, akkor a völgyben is meg tudjuk törni a csatát. Ez egy életre szóló igaz tanítás számunkra az Úrtól, akik az Egyház idejében élünk.
- Láttunk most egy videót, ami 2011. nov.11-én készült Egyiptomban. Negyven ezren imádkoztak 12 órán át folyamatosan az Imádság Házában. Este hattól reggel hatig, imádással, dicsérettel, magasztalással, hálaadással kiáltottak az Úrhoz, közbenjárva Egyiptomért. Ez közvetlenül a kairói arab tavasz után történt. Ezt a napot úgy tartjuk nyilván, amely nap megváltoztatta az ország történelmét. Hónapról hónapra, évről évre azóta is Isten megrázza a nemzetet és a lehetetlen dolgok megvalósulnak. Napokig mondhatnám az erről szóló történeteket, hogy mit tesz Isten ma is. Nem mi. Mi csak szolgáljuk az Urat és megtesszük a tőlünk telhetőt. Az elmúlt hat év és az előtte elmúlt negyven év imáinak eredményeként vártunk egy nagy áttörést a szellemi fronton. Ti negyven évig voltatok a vasfüggöny mögött, mi azonban évszázadok óta éltünk a sötétség elnyomása alatt. Ám most nagy áttörést élünk meg, a mi vasfüggönyünk is leomlott és látjuk, hogy milliók jönnek Krisztushoz. Igen! A harc fent a Hegyen, a harc teszi lehetségessé mindezt. Ma is szükségünk van harcoló emberekre. Szükségünk van Józsuékra, akik csatába vonulnak Isten Népével, de a harc Mózes és segítői nélkül hiábavaló. Hiábavaló, semmi eredménye nem lesz és a völgyben harcoló Józsue és katonái meghalnak. Isten harcos serege elbukik? Igen elbukik! Isten királysága elbukik? Igen elbukik! Józsue Isten ezredese elbukik? Igen, elbukik- elbukik az ima támogató menyei ereje nélkül. Ha nem imádkozunk, az Úr nem harcol velünk, és nem harcol helyettünk. Erről szól ez a történet. Hisszük ezt?
MÁSODIK TANULSÁG
Az imának fontos a mélysége is és a hossza is.
Nemcsak úgy imádkozgatunk ám. Győztes, eredményes imához mindkettőre szükség van: mélység és hosszúság. Mert imádkozhatunk ám így is:
Óh,Uram, tudod, hogy szükségünk van Rád. Olyan jó lenne, ha felráznád a népünket, olyan jó lenne, ha megdicsőítenéd a neved, tudjuk, hogy Mindenható a neved, hát mi lenne, ha meghallgatnál minket és megtennéd, amit kértünk, de ha mégsem, akkor az se baj…
2Móz 32-ben figyeljük meg, hogyan imádkozott Mózes a népéért. Figyeljünk oda, mert ez a titka Mózes imameghallgatásának, ami megváltoztatta a történelmet. Nem a szavak miatt történt ez, nem az imaformákon múlik az eredmény, hanem az ima mélységén és hosszán.
Ismerjük mi történt akkor, amikor Mózes fölment a Hegyre a kőtáblákért. A nép aranyborjút csinált magának. Mózes szíve erre összetört: hogy tehettetek ilyet, láttátok az Urat a felhőben, hallottátok hangját az ÉLŐ Istennek, átéltétek a csodáit, szemetek előtt vonult nappal és éjjel, ti pedig máris bálványt imádtok?.. és Mózes visszament a Hegyre, ahol az ÚR újra szólt hozzá.
„Mózes, hadd pusztítsam el őket és téged a hűségest teszlek nagy nemzetté és azt az új népet már nem úgy hívják majd, hogy „Isten népe” hanem úgy, hogy „Mózes népe.”
(Saját betoldás: Micsoda ígéret ez annak, aki éhes a hatalomra, mohó a hírnévre, vagy még nem bocsátott meg és bosszút forral.
…itt lenne az alkalom, hogy Mózes elégtételt vegyen rajtuk, visszavágjon a sérelmekért, a bajlódásokért, a lázadásokért, a zúgolódásokért, hiszen kis híja, hogy nem kövezték halálra. Minden rosszért elégtételt vehetne, amit a néptől eddig kapott…és mindezt ráadásul az ÚR által feljogosítva tehetné, mert ő lehetne a haragvó Isten büntetésének a jobb keze és ítéletének a végrehajtója.)
Milyen jó üzlet lenne ez Istennel és milyen távlatokat adhat. Már nem Ábrahám, Jákob és Izsák népének, hanem Mózes népének fogják hívni őket és valóban megérdemlik a pusztulást és milyen jó, hogy nem Mózesnek kell beszennyezni vérrel a kezét, mert maga az ÚR szabadítja meg Mózest a bajkeverőktől, hogy Mózes békében uralkodhasson. Megérdemlik, mert azután amit az ÚR értük tettük, mégis milyen könnyen elfordították szívüket és bálványt imádtak. És ő a hűséges Mózes viszont megérdemli az uralkodás jutalmát.
Mózes odaállt megint az ÚR elé és másképpen imádkozott.
Így szólt az Úrhoz:
„Kérlek, bocsásd meg bűneiket!
Nagy köszönet Földi Tibor atyának a tanítás közreadásáért.
Létrehozva 2025. január 30.