A 20. század negyvenes éveiben az akkori társadalom szexualitását vizsgáló kutatások megdöbbentő eredményei megrázták az egész Amerikai Egyesült Államokat. Kiderült, hogy az amerikaiak többsége megszegi a kötelező erkölcsi normákat, vagyis nem él a keresztény szexuális erkölcs szerint.

A kutatás szerzője Alfred Kinsey amerikai entomológus (rovarokat vizsgáló zoológus) volt, aki elhatározta, hogy az emberi szexualitással fog foglalkozni. Ez a tény mosolyt csalhatna az arcunkra, ha nem vezetett volna tragikus következményekhez, többek között a szexuális forradalomhoz, mely a mai napig kihat a nemzetek kultúrájára, tudományára és szokásaira.

Végezzünk kutatást!

Kinsey az Indianai Egyetemen dolgozott, ahol a darazsak egy bizonyos fajtáját tanulmányozta. Ezenkívül engedélyt kapott, hogy koordináljon egy új tanfolyamot a házasság tematikájában, és szexuális tanácsadásba is kezdett. Úgy találta, hogy kevés adattal rendelkezünk az emberi szexualitásról, ezért úgy döntött, maga kezdi összegyűjteni őket. A terve megvalósítása érdekében engedélyt kért az egyetemtől, hogy kutatásokat végezzen az állatok szexualitása terén, bár valójában az emberek szexualitása érdekelte.

A rossz mag rossz termést hoz

Kinsey már a diákévei alatt elutasította a hitet és a keresztény erkölcsöt, és a szexológia területén végzett későbbi tevékenységét a saját romlott élete szerint végezte. A szexualitás minden megnyilvánulását (beleértve a homoszexualitást, a biszexualitást, a pedofíliát, a vérfertőzést, sőt a zoofíliát is) természetesnek, ezért normálisnak tekintette, a monogámiát ezzel szemben természetellenesnek és rossznak tartotta. Olyan fogalmakat alkotott meg, mint a „tág értelemben vett szex” és a „nemzedékek közti szex”, és kidolgozta az ún. Kinsey-skálát, melyben a heteroszexualitás és a homoszexualitás jelenti a két végletet, és közöttük helyezkednek el az ember számára állítólag legtermészetesebb biszexualitás különféle formái. Sőt, Kinsey elválasztotta a szerelmet a nemi aktustól, és teljesen kihagyta a kutatásából. Az ember nemiségére kizárólag technikai szempontból tekintett. A szexualitással kapcsolatos kutatásának célja a saját előre meghatározott, az igazsággal ellentétben álló téziseinek igazolása volt.

A munkatársai kiválasztásának módja is joggal ébreszt kételyeket. A csapatba azzal a feltétellel lehetett bekerülni, hogy a pályázó lead Kinsey-nek egy beszámolót a szexuális tapasztalatairól. A kutatás vezetője ez alapján döntötte el, hogy az adott személy leszámolt-e minden tabuval, gátlással és bűntudattal, vagyis alkalmas-e a munkára.

Meghamisított eredmények

A kutatás eredményeit két jelentésben tették közzé: az egyik a férfiak, a másik a nők szexuális magatartásával foglalkozott. Ezeket az eredményeket úgy mutatták be, mint tudományos bizonyítékokat arra vonatkozólag, hogy a kötelező erkölcsi normákat az amerikai társadalom nagy része folyamatosan megszegi, a többség pedig esetenként szegi meg őket.

A férfiakról szóló jelentés (mely nagyobb visszhangot váltott ki a társadalomban, mint az öt évvel később, 1953-ban közzétett nőkről szóló jelentés, ezért rajta mutatjuk be a valótlanságokat) adatai kimutatják, hogy a férfiak 80%-ának volt házasság előtti nemi kapcsolata, csaknem 70%-uknak viszonya van prostituáltakkal, 30-45%-uknak van házasságon kívüli kapcsolata, a férfiak 37%-a rendelkezik homoszexuális tapasztalatokkal, a 16—55 éves korosztályból minden negyedik férfi háromévente legalább egyszer „jelentős és hosszabb ideig tartó homoszexuális tapasztalatokat” szerez, és minden nyolcadik férfinak „több a homoszexuális, mint a heteroszexuális tapasztalata”, a férfiak 10%-a „kisebb vagy nagyobb mértékben kizárólag homoszexuális”, a férfiak 4%-a pedig egész életében homoszexuális.

Honnan valók ezek a megdöbbentő eredmények a puritán amerikai társadalomban? Azokból a tudománytalan és hiteltelen módszerekből fakadnak, melyeket Kinsey a kutatásai során tudatosan alkalmazott. Ezeknek köszönhetően tudta elterjeszteni azt a hamis tézist, mely szerint „az emberi állatban a szexualitás már a legzsengébb gyermekkortól jelen lévő elem”, nem létezik „szunnyadó” időszak a kamaszkor előtt, a szexualitást fejleszteni kell, ugyanúgy, mint a járást és a beszédet, és nem szabad engedni a szülők és a társadalom „nyomásának”, ahogy Kinsey fogalmazott.

Kutatási módszerek és a tesztalanyok kiválasztása

A férfiakról szóló jelentésben feldolgozott adatok kb. 5000 férfitól származnak, akiknek a 25 százaléka fegyenc volt. Az adatokat a következő forrásokból gyűjtötték: felnőttek és fiatalkorúak visszaemlékezéseiből (jelentős részük szexuális bűnelkövető volt), gyermekekkel folytatott beszélgetésekből, valamint gyermekek százain elvégzett megfigyelésekből és kísérletekből, melyeket „technikailag kiképzett” férfiak hajtottak végre. A 2 hónapos és 15 éves kor közötti gyermekeket gyakran hosszú évekig „vizsgálták” és akaratuk ellenére fogva tartották. A tudomány nevében sok gyermeket vetettek alá olyan eljárásoknak, amelyek kimerítették a szexuális zaklatás vagy egyenesen a nemi erőszak minden ismérvét.

A két jelentést elemző kutatók számos aggasztó kérdésre és az eredményeket eltorzító tényezőre hívták fel a figyelmet. Az a tény például, hogy a vizsgált személyek háromnegyedét önkéntesek tették ki, mintavételi hiba, és az önkéntesség okozta torzításokkal jár. A kutatás intim jellegéből kifolyólag ugyanis sok olyan ember jelentkezett rá, akik hajlamosak feltárni nem szokványos viselkedésüket, és szeretnek dicsekedni vele. A következő hiba a kérdések megfogalmazása volt, mely feltételezte, hogy a válaszadó a felsorolt szexuális tevékenységek mindegyikét kipróbálta. Az effajta stratégia, amelyet a tagadás terhének is neveznek, befolyásoló kérdezést alkalmaz, arra késztetve a vizsgált személyeket, hogy még ha az adott szexuális tevékenységet sohasem próbálták ki, ne vallják be az igazságot. Az eredmények torzulásához vezető célzatos lépés volt az ún. esethalmozás is — azaz mikor úgy veszik, hogy valamennyi válaszadó beleillik az összes fiatalabb korosztályba vagy vizsgált kategóriába (például: ha egy felnőtt férfinál egy adott szexuális tevékenység megnyilvánult, akkor feltételezik, hogy ez fiatalabb korában is előfordult nála).

Hosszú azoknak a súlyos hibáknak a listája, amelyek Kinsey megbízhatatlanságáról és tudománytalan hozzáállásáról tanúskodnak. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, legalább soroljuk fel őket: rosszul kiválasztott munkatársak, a válaszadók nem véletlenszerű, nem reprezentatív kiválasztása, célzatos mintavételi hibák. Ezenkívül indokolatlan és általánosított következtetések, tényként bemutatott hipotézisek, áttekinthetetlen módszerek, elhallgatott kutatási körülmények, valamint a kutatási eljárások követését mellőző vizsgálatmenetek. Fenntartásokat vált ki az a tény is, hogy az adatok egy része ellentmond egymásnak, és egy részüket eltávolították — nem tudni, miért. A gyermekek szexualitására vonatkozó adatok olyan kísérletekből származtak, melyek kimerítik a bűntény fogalmát, miközben a vizsgált gyermekek és az őket „vizsgáló” személyek adatait nem hozták nyilvánosságra. A kutatók saját etikai értékrendet állítottak fel (például nem tájékoztatták a szülőket arról, hogy a gyermeket a „vizsgálat” során perverz magatartásra vették rá, nem ismerték el a pedofília tényét). Kinsey azt állította, hogy a „kutatás” során fizikai sérülés a gyermekeknél csak elvétve fordult elő, míg a lelki sérüléseket a „negatív nevelés” következményeként fogta fel. Teljesen kihagyta a nemi erőszak témáját, bár nem hiányoztak az erre vonatkozó adatok.

A hanyatlás lavinája

A Kinsey-jelentés közzététele mindenféle gonoszság magjait hintette el, s ezek aztán nemcsak az Egyesült Államokban terjedtek el, hanem szinte az egész világon. Az 1968-as szexuális forradalom tragikus gyümölcsöket hozott: a „szabad szerelemként” propagált szexuális szabadosságot, a fogamzásgátlás és az abortusz legalizálását, a pornográfiát, a prostitúció kivonását a büntetőjog alól, a kamaszkori terhességek és az azt követő abortuszok lavináját, nemi betegségeket (beleértve az AIDS terjedését), a sok-sok válást, a kötelező (és demoralizáló) szexuális oktatás bevezetését az állami iskolákban.

A számadatok is a társadalom erkölcsi hanyatlásának mértékéről tanúskodnak. A Kinsey-jelentés óta 1968-ig csaknem megháromszorozódott a kamaszlányok terhességéből származó, házasságon kívül született gyermekek száma — kb. 165 000-en voltak, 1982-ig az öngyilkosságok száma 300%-kal növekedett, 1962-től 1981-ig a válások száma 400 000-ről 1 200 000-re nőtt, 1960 és 1986 között a nemi erőszak gyakorisága 526%-os növekedést mutatott. A Betegségfelügyeleti Központ adatai szerint 1978-ban a kankó volt a leggyakoribb betegség az iskoláskorú gyermekek körében — a betegek száma meghaladta a bárányhimlőben, kanyaróban, mumpszban és rubeolában együttesen megbetegedettek számát.

A kutatás ezenkívül hozzájárult a homoszexualitást, biszexualitást, pedofíliát, vérfertőzést, sőt a zoofíliát népszerűsítők aktivizálódásához, akik mindezt el akarták fogadtatni a társadalommal. Erőfeszítéseik eredményeként 1973-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság eltávolította a homoszexualitást a patológiák listájáról a Diagnosztika és statisztika című tankönyvében, bár a legtöbb pszichiáter ezzel nem értett egyet. Az emberi szexualitással kapcsolatos hazugságok a tudományos és az orvosi körökbe is beszivárogtak.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. november 18.