I. “Keresek valakit s nem tudom ki az… ”
“A mai fizika észrevehetően elmozdult Demokritosztól Platón irányába” – azaz a materializmustól az istenhit irányába – hangsúlyozta Heinsenberg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen díszdoktorrá avatásakor. (W. Heisenberg: Válogatott tanulmányok, Bp. 1967. 237) – De vajon (a fizikán túl) az én életemnek van-e köze Istenhez?

Nekem szükségem van-e Istenre?Mi tesz bennünket emberré?Hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, először is saját emberi természetünket kell nagyító alá tennünk. Meg kell kérdeznünk, mi tesz bennünket emberré? Miért él az ember? Bizonyára válaszolhatnánk azt, hogy az emberélet nem más, mint egy nagy keresés. S az embert meghatározhatnánk úgy is, hogy az ember kereső lény (ti. sajátosan emberi formában kereső.)

Életünkhöz tartozik a pénz, a kényelem, az élvezet keresése, de mindannyiunk számára kézenfekvő, hogy vannak ennél sokkal “magasabbrangú” tulajdonságaink: talán elsősorban az igazság-, szépség- és szeretetkeresés. – Ha valaki feladta, abbahagyta a keresést e területeken, azt aligha nevezhetjük – a szó értékelő értelmében – embernek. És minél inkább szerelmese valaki az igazságnak, a szépnek, a szeretetnek, annál fiatalosabb, annál tüzesebb, annál emberibb Ember.Mikor teljesülnek az ember vágyai?Mikor találja meg az ember mindazt, amit keres? – Vizsgáljuk meg különböző “irányú” kereséseinket, vágyainkat!
– A pénz-, gazdagság-, birtoklásvágy: ha megkérdeznénk jegyeseket, mikor lesznek egészen boldogok, bizonyára először azt válaszolnák: ha megházasodtunk és lesz saját lakásunk. De a lakásba bútor is kell! Aztán jó volna egy autó! Később egy jobb márka! – és a vágyakat a végtelenségig sorolhatnánk…
– Eszünkbe jut az orosz népmese a halász feleségéről, akinek a csodahal minden kívánságát teljesíti. Az asszony előbb csak dagasztóteknőt kér, aztán házat, grófságot, királyságot, császárságot, – s végül Istenné akar lenni… Vajon melyik az a gazdagság, amelynél már nem vágyik többre az ember?- A tudásvágy. – Az értelmes ember tudni akar, mindig többet! Iskolába jár, utazik, olvas. Aztán továbbképzi magát és gondolkozik. De minél többet tud, annál jobban látja, hogy mennyi ismeret van, amit nem sajátított még el. Minden könyvben, amelyet elolvas, száz új kérdés vagy utalás szerepel, amelyeknek még utána szeretne nézni.

– W. Thompson neves fizikus kora legfelkapottabb tudósa volt. Dúsgazdagság, elismerés és nagy tudományos siker övezte. Élete vége felé – bár teljes szellemi erőben volt, és szinte évről-évre új találmánnyal fordította magára a világ figyelmét – mégis így írt: “Egy szó jellemzi azokat az erőfeszítéseket, amelyeket ötven éven keresztül a tudomány fejlesztéséért tettem. Ez a szó így hangzik: balsiker. Ma sem tudok többet az elektromos és mágneses erőkről… (itt felsorol több problémát, amelyeket nem sikerült megoldania)…, mint amennyit kezdő tanár koromban. A balsiker nyomában pedig szükségképpen a szomorúság jár.” Ha nem is merjük kimondani, mégis az az igazság, hogy mi is szívesen tudnánk mindent.
Ugye milyen szívesen beülnénk egy mesebeli Űrhajóba (az utazásból természetesen minden veszély ki volna zárva), és járnánk be a világűrt, szembenézve a csillagrendszerek és fényévek távlataival és titokzatosságaival? Vagy milyen jó volna beutazni akár csak Földünk csodás tájait: havasokat, őserdőket és tengereket! Izgalmas volna belátni az atomok belső titkaiba, vagy a fehérjék, a sejtek, a szövetek rejtett életébe. Igen, ahogyan Babits írja – “a mindenséget vágyom versbe venni” (A lírikus epilógja) – úgy mi is tudni, látni, ismerni szeretnénk mindent. Hiszen érdekelnek nemcsak a tájak, de a gépek vagy a zene, az atomfizika vagy az irodalom is.

A könyvrészlet elolvasható itt.

Létrehozva 2013. május 29.