A posztmodern egyetemet lenyűgözi a mágia, és ez egy igen különös párosítás – baljós társadalmi felhangokkal

A huszadik század közepéig a komoly akadémikusok a mágiáról való bárminemű említést az ostobák vagy az őrültek zagyvaságának tekintették. Ők az empirizmus tudományos módszerét követték, amely a tudás megszerzésében és az eszmék kialakításában az ellenőrizhető bizonyítékokra helyezte a hangsúlyt.

Egyébként mi a mágia?

A Katolikus Enciklopédia „Okkult művészet, okkultizmus” című bejegyzése a mágiát „a fizikai természet szokásos menetébe való beavatkozásként” határozza meg. A gyakorló ezt „formulák recitálásával, gesztusokkal, össze nem illő elemek keverésével és más titokzatos cselekedetekkel” éri el. A törekvés „kísérlet arra, hogy csodákat tegyenek, de nem Isten erejével… hanem az ember által nem befolyásolható rejtett erők felhasználásával. Szószólói… a kívánt eredményt olyan erők megidézésével próbálják elérni, amelyeket általában az Istenségnek tartanak fenn”. A mágia „a vallás megrontása”.

Az Enciklopédia egy másik, igen lényeges pontra is rámutat. A mágia „inkább a dekadens, mint a felemelkedő civilizáció kísérőjelensége.”

Tudomány kontra mágia

A mágia iránti újonnan felfedezett érdeklődés furcsának tűnik egy olyan világban, amelyet régóta a materializmus és a tudományos módszer merev alkalmazása ural.

Sok akadémikus annyira a tudományos módszer megszállottjává vált, hogy azt tekintették az igazság megismerése egyetlen módjának. Ez az érzés csírázott ki a „szcientizmusnak” nevezett eretnekséget, amelyet a Merriam-Webster úgy definiál, mint „a természettudományi módszerek hatékonyságába vetett túlzott bizalom, amelyet minden vizsgálati területre (mint a filozófiában, a társadalomtudományokban és a humán tudományokban) alkalmaznak”.

A szcientizmus káros hatásai közé tartozik, hogy a tudósok nevetségessé tették a kereszténységet. Sokak számára a természetfeletti – jó vagy rossz – gondolata egyszerűen túl abszurd volt ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjanak rajta.

Az egész huszadik században ez a materialista modell uralkodott. Figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy minden egyes ember testből és lélekből áll. A lelki oldal a felsőbbrendű, amelyből szellemi szükségletek és vágyak fakadnak.

Az emberi természetnek ez a felsőbbrendű oldala minden embert egyedivé tesz, és megalapozza méltóságát. Ez az oldal az, ami olyan politikai, társadalmi, kulturális és vallási tevékenységeket és tudományokat szül, amelyek a puszta anyagi gazdasági létfenntartás fölé emelkednek. Közvetlenebbül foglalkozik az élet fontosabb dolgaival és végső soron az ember örök üdvösségével.

Az anyagi haladásra való modern ragaszkodás hamarosan óriási vágyakozást váltott ki a régóta elhanyagolt szellemi beteljesedés után. Ahelyett azonban, hogy visszatért volna a kereszténységhez, a hatvanas évek generációja ezt a spirituális űrt drogokkal, zenével és szexuális fantáziákkal töltötte ki, amelyek lázadtak a haladás és az állandósult berendezkedés ellen.

Mások keleti álvallásokat fogadtak el, vagy az okkultizmusban, a boszorkányságban vagy a mágiában találtak beteljesülést.

Ezek az irányzatok olyannyira főáramlatokká váltak, hogy ma már az akadémiák termeiben is megtalálhatók, amelyek egykor az empirizmus és a szcientizmus közvetítőinek tekintették magukat.

Tanfolyamok leírása

Az okkultizmus iránti új rajongás leginkább a főiskolai katalógusok hivatalos leírásaiban látható. Az Ivy-League Columbia Egyetem vallási tanszékéről érkezik a „Mágia és modernitás” című, három kreditpontos kurzus.

„Ez a kurzus a mágia kultúrtörténetébe vezeti be a hallgatókat: mint eszme, mint gyakorlat, és mint eszköz, amellyel hatalmat gyakorolhatunk és csodát idézhetünk elő. A mágia, ahogyan azt felfedezzük, modern fogalom, amelynek körvonalait a valláshoz és a tudományhoz fűződő viszonya alakította ki, mindig nagyobb hátterek – a felvilágosodás, a romantika, a (poszt)kolonializmus és a (poszt)szekularizmus – előtt.”

A Connecticut állambeli New Havenben található Ivy League iskola a rejtélyes nevű HIST 214J, „Az éjszaka története” tantárgyat kínálja. A Yale katalógusa magyarázza ezt.

„Ez a szeminárium az éjszaka valóságának és észlelésének szenteli magát az idők során és a különböző kultúrákban… Az éjszaka többszörös lehetőséget nyújt a különvéleményre és a lázadásra, és ideális térré válik a marginális és alárendelt emberek számára. Történelmi elemzések, irodalmi szövegek, orvosi és tudományos írások, valamint elsődleges források… azt vizsgálják, hogyan vált az éjszaka a szellem, az ördög, a boszorkány és a halottak lakhelyévé, és hogyan vált az éjszaka kriminalizálttá, kommercializálttá, sőt politizálttá”.

Csupa móka és kacagás?

A középnyugat felé haladva az Indiana University Bloomington meghívja a diákokat, hogy vegyenek részt az „A mágia története, avagy minden móka és kacagás, amíg valakit meg nem vádolnak boszorkánysággal” című rendezvényen.

„Hiszel a mágiában? Történelmileg sokan tették… Vannak feljegyzéseink arról, hogy megpróbálták megjósolni, ki fog megnyerni egy csatát, vannak receptjeink olyan varázsigékre, melyekkel jobban megkedveltetheted magad a főnököddel, és boszorkánysággal vádolták a közösség legelnyomottabb és legkevésbé kedvelt embereit. Ez a kurzus aztán végigvezet minket a mágiáról szóló változatos forrásokon, hogy feltegyük a kérdést – miért érdekelte az embereket a mágia?”

A Tulane elsőéveseinek érdemes lehet felfedezniük egy kurzust, amelyet részben az egyetem szülővárosa, New Orleans ihletett: „Ősi mágia, modern boszorkányság”.

„Az ókori világ lakói számára a mágia és a boszorkányság a mindennapi élet része volt. A modern kori New Orleansban a mágia gyakorlói is otthonra és helyre találtak a helyi kultúrában. Ez a kurzus kétféleképpen vizsgálja a mágikus irodalmat, rituálékat és hiedelmeket: először is úgy, ahogyan azok az ókori közel-keleti civilizációkban (például Mezopotámiában és a bibliai Izraelben) léteztek, és ahogyan ezek a hiedelmek a modern Amerikában (különösen itt, helyben) tovább élnek.”

Csináld-magad varázslatok

Talán azonban egyik óra sem ér fel a Duke Egyetem 101.11-es, „Radikális mágia” című írásbeli kurzusának záróvizsgájával.

„A záró projektedhez elkészíted a saját személyes grimoire-odat, vagyis varázskönyvedet. Igen, jól olvastátok, egy varázskönyvet! Ez a nem hagyományos feladat megkérdőjelezi azokat a különbségeket, amelyeket gyakran teszünk az írás, a kézművesség, a művészet és a mágia között, és teret ad új dolgok kipróbálására…”

Azokat a mérnökhallgatókat, akik a Radikális mágiát az írásbeli követelmény teljesítésére veszik fel, megnyugtathatja, hogy a katalógusban szerepel egy álmatematikai egyenlet: „RM = (W+L+H+R+A)”. Lefordítva: „Radikális mágia = írás + irodalom + történelem + vallás + művészet”.

Az akadémiai bolondozás komoly oldala

Csábító a gúnyolódás a művelt kifinomultságra tett kísérleteken, melyekkel ezek a főiskolák ezeket az akadémiai imitációs ajánlatokat palástolják. A diákok sokkolására és meghökkentésére tett kamaszos kísérleteik azonban halálos komolyságot takarnak. Mint már említettük, a mágia a társadalom degenerálódásának jele. Sőt, ezek a naiv diákok és professzoraik magának a gonoszságnak az anyagával játszanak, aminek hatalmas és beláthatatlan következményei vannak. Ez különösen igaz azokra, akik egy olyan ördöggel játszanak, akiben nem hisznek.

1949-ben a fiatal Robbie Mannheim sátáni megszállottságot tapasztalt, amikor Harriet nénikéjével „játszott” egy Ouija táblán. Lehet, hogy ezek a fiatalok szórakoztatná a lehetőség, de bármelyik ördögűző megmondhatja nekik, hogy ez a lehetőség halálosan (és örökre) komoly.

Istent nem lehet kigúnyolni, és az ördög arra játszik, hogy megtartsa ezt a lehetőséget.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. szeptember 14.