A bevezetőben megvizsgáltuk, Szent Ignác hogyan tapasztalta meg a vigaszt és a vigasztalanságot, amikor egy súlyos harci sebből felépült, ami mély megtéréshez vezetett – valamint a lelki életünkben állandóan munkálkodó külső erők mélyebb megértéséhez. Ez az újfajta tudatosság hívta életre A megkülönböztetés tizennégy szabályát is, melyeket Szent Ignác részletesen kifejtett, amikor megírta a Lelkigyakorlatok néven ismert híres lelkigyakorlatos útmutatóját.

A szabályok mögött álló ok

Első pillantásra a megkülönböztetés tizennégy szabálya úgy tűnhet, mint iránymutatások sora a döntések meghozatalához. Ezek inkább olyan szabályok, amelyek segítenek felismerni és reagálni a lelki mozgalmakra vagy ’szellemekre’ – jó és rossz szellemekre egyaránt -, amelyek nap mint nap befolyásolják lelki életünket.

Isten szeretettel hív bennünket a Vele való biztonságos, helyreállító és egészséges kapcsolatra az imádságon keresztül (KEK 2558), hogy örökké boldogok lehessünk vele a mennyben. A Sátán megpróbál minket távol tartani ettől az Istennel való üdvözítő kapcsolattól azáltal, hogy sivárságokkal vagy hamis vigasztalásokkal kísért minket. Lépjünk be az ima harcába (KEK 2725), ami a lelkünkben zajló kötélhúzás az Isten által felajánlott bőséges élet és a Sátán azon kísérlete között, hogy mindenáron elpusztítsa azt.

Az imaharc – és ennek folytán a megkülönböztetés szabályai – e kísértések felismerése körül összpontosul. Ha tudjuk, melyek ezek, megtanulhatjuk, hogyan válaszoljunk ezekre isteni segítséggel. A megkülönböztetés szabályai megtanítanak minket arra, hogy felismerjük, milyen sokféle módon próbál a Sátán eltávolítani minket Isten gondviselésétől, és hogy Urunk ezzel szemben hogyan próbál minket bátorítani és segíteni ezekkel a kísértésekkel szemben. A szabályok révén értékes összefüggéseket nyerünk a vigasztalás és a kétségbeesés tapasztalataihoz, és világosságot kapunk abban, hogy miként tudunk a leghatékonyabban szembeszállni a kísértésekkel.

Természetes kontra lelki folyamatok

Mielőtt belemerülnénk magukba a szabályokba, fontos, hogy különbséget tegyünk a természetes és a lelki vigasz, valamint a vigasztalanság között. A természetes vigasz és a vigasztalanság a fiziológiai és pszichológiai állapotunkból ered. A természetes vigasztalanság oka lehet egy egészségügyi probléma, alváshiány, egy rossz nap a munkahelyen vagy egy szerettünk elvesztése.

A lelki vigasz és vigasztalanság viszont a lelki állapotunkból fakad. Lelki vigasz akkor történik, amikor lelkünkben vagy cselekedeteinkben Isten felé haladunk, míg lelki vigasztalanság akkor, amikor lelkünkben vagy cselekedeteinkben távolodunk Tőle.

Amint a szabályokon keresztül vezető utunk során látni fogjuk, természetes érzéseink néha egybeesnek ezekkel a lelki folyamatokkal, néha pedig nem. Időnként valóban megtapasztalhatjuk a lelki vigaszt még akkor is, amikor elviseljük a földi szenvedést. Másrészt felszínesen akkor is érezhetünk elégtételt, amikor eltávolodunk Istentől, spirituális távolságot tartunk vagy érzéketlenné válunk. Bár a természetes vigasz és vigasztalanság bizonyosan hatással lehet lelki nyugalmunk vagy csüggedésünk állapotára, ezek nem megbízható mércéi a lelki vigasznak és vigasztalanságnak. Ezek egyszerűen csak egy további adatpontot jelentenek. Szerencsére a megkülönböztetés szabályai világosabb paramétereket adnak nekünk eme lelki folyamatok mérésére.

Az első szabály

Az Első szabályban Szent Ignác a következőket mondja ki:

„Azok elé, akik halálos bűnt halálos bűnre halmoznak, az ellenség rendszerint élvezetek káprázásait állítja. Érzéki gyönyöröket és élvezeteket képzeltet el velük, hogy jobban
megtartsa és növelje őket romlottságukban és bűneikben. A jó szellem az ilyeneknél ellenkező módszert alkalmaz: az ész ítéletével furdalja és mardossa lelkiismeretüket.” (Forrás)

Ebben az első szabályban Szent Ignác segít nekünk azonosítani a Sátán (a gonosz szellem) és Isten (a jó szellem) által végrehajtott lépéseket, amikor kitartunk a bűnben – különösen a halálos bűnben. Szent Ignác azt mondja nekünk, hogy amikor bűnt követünk el, a Sátán megpróbál bennünket a folyamatos bűn rabságában tartani azáltal, hogy vonzónak vagy jó érzésnek tünteti fel azt. Isten ezzel szemben megpróbálja „megszúrni” a lelkiismeretünket és felébreszteni az értelmünket, hogy eltávolodjunk a bűntől az Ő szabadsága és szeretete felé.

Ez az első szabály egy fontos igazságra világít rá: nem választanánk a bűnt, ha az nem tartalmazna valami látszólagos jót vagy a beteljesedés ígéretét. Nem azért vonzódunk a bűnhöz, mert az káros, hanem azért, mert inkább valami jót ajánl, amivel az ellenség Istent  vádolja, hogy visszatartja azt tőlünk.

Automatikus reakció kontra észérvek

Ezek a hamis ígéretek vagy múló örömök az érzékeinkre, vagy ahogy Aquinói Szent Tamás nevezi, ’érzékeny étvágyunkra’ apellálnak. Ez lehet, hogy összecseng azzal, ha valaha is azt gondoltad, csak még egy epizódot láss a kedvenc sorozatodból, vagy próbáltad már korlátozni magadat egyetlen burgonyachipszre. Ez nem véletlen – a műsorok szándékosan végződnek szalagcímmel, a következő epizód pedig automatikus lejátszásra van beállítva. A sós rágcsákat úgy tervezték, hogy maximalizálják a szervezetünk dopamin felszabadulását, hogy fokozzák a sóvárgást.

Bár tudjuk, hogy az öt órán át tartó tévézés vagy a zacskó aljáig szóló ropogtatás eredendően egészségtelen, elesett emberi természetünkben könnyebb hagyni, hogy érzékeny étvágyunk uralkodjon az ész felett. Ez csak két enyhe példa a számtalan csábításból, amelyek naponta célba veszik az érzékeinket. A Sátán folyamatosan arra csábít, hogy reagáljunk, mielőtt az eszünk és az akaratunk működésbe léphetne. Az ellenség tudja, hogy amikor hagyjuk, hogy értelmünk és akaratunk megfékezze az érzékeny étvágyat, lelkiismeretünk általában egészségesebb irányba vezet bennünket.

Nemrégiben első kézből tapasztaltam ezt. A tizenéves lányommal egy neki tetsző műsort néztünk a születésnapján. Ahogy befejeztük a második epizódot, lobbizott a harmadikért. Saját érzékeny étvágyammal küzdve gyorsan megnyomtam a szünet gombot, miközben a sorozat betöltődött, és finoman javasoltam egy kirándulást a kedvenc művészeti galériájába – ez a tevékenység szintén szerepelt a születésnapi kívánságlistáján. Felpattanva a kanapéról, azt mondta, hogy tart egy kis uzsonnaszünetet, és aztán dönt. Öt perccel később azt mondta: „Most, hogy eltelt néhány perc, már nincs kedvem tovább nézni. Menjünk a galériába”.

A ’szünet’ gomb megnyomása

Ugyanez a minta fordul elő a halálos bűnnel – ez olyan súlyos dolgokat foglal magában, amelyek kárt okoznak a testünkben, elménkben és lelkünkben. Kezdetben érezzük az átmeneti öröm vagy megkönnyebbülés „találatát”, de aztán jön a „krach”. Ahogy Szent Ignác is felfedezte, amikor világi élvezetek után sóvárog, a beteljesülés mindig múlandó; többet kell hajszolnunk, hogy ugyanazt az átmeneti kielégülést elérjük.

A halálos bűn csábító örömei és hamis ígéretei sokkal inkább okoznak függőséget, mint a legfinomabb burgonyachips. Látjuk ezt a kábítószerekben és a szerencsejátékban, az önkárosításban és a közösségi médiában, a bujaságban és a haragban, a pletykában és az irigységben, a bálványimádásban és a New Age-ben. Ha egyszer már elkövettük a bűnt, különösen a súlyos bűnt, az ellenség taktikája az, hogy mindenáron megakadályozza, hogy gondoljunk erre, miközben újabb bűnös élvezeteket ajánl, hogy tovább reagáljunk bűnnel teli sóvárgásunkra. Az ellenség tudja, hogy ha nem állunk meg, hogy átgondoljuk tetteinket, akkor nem fogjuk tudomásul venni azok kárát vagy lelkünk állapotát. Abban az esetben, ha elkezdünk gondolkodni, az ellenség arra törekszik, hogy megfojtsa értelmünket és akaratunkat szégyennel, amely megbénít minket, igazolással, amely elhallgattatja lelkiismeretünket, vagy más könnyű menekülési lehetőségekkel, amelyek elzsibbasztanak és elvonják figyelmünket az adott problémáról.

Az Úr azonban még mindig képes az értelmünkön keresztül munkálkodni, hogy kiszabadítson minket a bűn múló (és káros) élvezetéből. Ahogyan a lányom is felfedezte, amikor szünetet tartott a felszínes élvezetek között, hogy a ’szünet’ gomb megnyomása sokkal életadóbb és teljesebb elfoglaltságokhoz vezethet.

Ébredés a kábulatból

Ezért az Úr taktikája az, hogy „megszúrja” a lelkiismeretünket, amikor a bűn csapdájába esünk. Lehet, hogy ezeket a szúrásokat büntetésnek vagy fájdalomnak érzékeljük, de ez valójában Isten kísérlete arra, hogy megnyomja a közmondásos ’pause’ gombot automatikus vágyaink és reakcióink automatikus szüneteltetésére. Isten rendszeresen dolgozik az életünkben lévő embereken és körülményeken keresztül, hogy megszúrja elszakadt lelkiismeretünket, hogy értelmünk újra felébredjen és emlékezzen egy mélyebb valóságra.

Ahogyan a külső csend segít visszaszerezni természetes érzékeinket, a belső szünet a lelki csend és elmélkedés egyfajta látszatát biztosítja számunkra. Isten „szúrásai” lehetővé teszik számunkra, hogy elkezdjük használni értelmünket és akaratunkat elég hosszú ideig ahhoz, hogy megálljunk, feléje forduljunk, és hagyjuk, hogy Ő erősítse akaraterőnket, hogy értelmünk elkezdhessen uralkodni reakcióink felett.

Így viszont Isten bőséges kegyelmének és irgalmának segítségével elkezdhetjük megtisztítani magunkat a bűntől.

Ez egyenesen arra az útra vezet minket, hogy ismét növekedjünk az Istennel való kapcsolatunkban – egy olyan útra, amely egyenesen a megkülönböztetés második szabályához vezet.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. augusztus 24.