Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban. Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: “Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (ApCsel 6,1-7)

Úgy látszik, hogy az első hívők is már érzékenykedő emberek voltak, vagy legalábbis voltak közöttük érzékenykedők. Ahelyett, hogy ezt megmondták volna az apostoloknak, hogy nekünk rosszul esett, hogy valami baj történt, vagy nem úgy bántatok velünk, ahogy szerettük volna, rosszindulatú gyanúsítással folytatódott az érzékenykedés, ahogyan az ma is sokszor szokott, hogy biztosan azért feledkeztek meg rólunk vagy nem voltak elég kedvesek, mert mi jöttmentek vagyunk, mert mi visszatelepültek vagyunk, görögül beszélő zsidók vagyunk. Ezt már úgy mondták tovább, mintha tény lenne, vagyis megrágalmazták az apostolokat. Hazugságot állítottak róluk, mert nekik eszük ágában sem volt különbséget tenni az özvegyek között és bárkit is elhanyagolni. Ebből a rágalmazásból született az a feszültség, amiről itt olvasunk.

Ezt a folyamatot érdemes egy kicsit végiggondolnunk, mert ugyan-így ismétlődik ma is családokban, gyülekezetekben, sokféle közösségben. Történik valami, amit nem kellene annyira mellre szívni, nem kellene “felkapni a vizet”, nem kellene dramatizálni, hogy engem most mellőztek. Dehogy mellőztek, csak valami miatt nem jutott eszébe az, aminek eszébe kellett volna jutnia. De én ezt mellőzésnek érzem. És mivel dramatizálom, felfújom, ezért meggyanúsítom azt a másikat, hogy szándékosan akart engem megbántani. Én tudom is, hogy mi miatt, anélkül, hogy megkérdeztem volna őt, hogy mi a helyzet? Ezt már mondom is tovább, mégpedig úgy, mintha az igaz lenne, mintha valóban az történt volna. Ezt hívják rágalmazásnak. A rágalmazás mindig hazugság. Vagyis hazugságot mondok tovább, rosszat mondok egy hívő testvéremről. Akik hallják, azok közül többen elhiszik, és máris meg van osztva az egység. Sikerült az ördög munkája, mert a célja mindig az, hogy egymásnak ugrassza az embereket, lehetőleg a hívőket is.

Mi az oka annak, hogy ilyen megtörténhet egy gyülekezetben?

Most csak két fontos okot szeretnék megnevezni. Az egyik az, hogy a hívőkben is él tovább a régi természetük. Nem a Krisztustól kapott új természet sértődött meg, az nem sértődékeny. Jézust soha senki nem tudta megsérteni semmivel. A velünk született régi természet, az a sértődékeny, az érzékenykedik. Szinte keresi az alkalmat sokszor, hogy mikor sértődhet meg. Miért? Mert alapvetően hiú, büszke, gőgös, és fontossá akarja tenni magát. Ezzel lehet fontossá, hogy elkezdhet panaszkodni, hogy őt megsértették.

Nekünk ismernünk kell azt, hogy mi maradt meg az újjászületésünk után is a régi természetből, és a régi természettel soha nem szabad lepaktálnunk. Sok hívő ember azért bukik el, mert cinkosává válik a régi természetének. Igyekszik megmagyarázni, fehérre mosni rá jellemző régi bűnöket, rossz tulajdonságokat, ahelyett, hogy azt egyszerűen bűnnek ítélné. Az érzékenykedés, a sértődékenység bűn. Nem Jézustól ered, az én romlott természetemből való. Ezért nekem ellenségem. Ezért nem akarok tápot adni neki. És amikor megszólal, akkor a fejére ütök egy nagyot. Megsértettek? Mit sértettek meg? Az én hiúságomat. Na de én hiú akarok lenni mint hívő ember? Nem akarok az lenni. Akkor még egy pofont neki. Elég baj, hogy még megsértődöm.

Aki növekedni akar a hitben, azoknak nélkülözhetetlen ez a fajta józanság és ez a kíméletlen szembeállás saját romlott természetükkel, atyáinktól örökölt hiábavaló természetünkkel. Egyébként hívőket is felhasználhat a gonosz arra, hogy bajt keverjen, feszültséget támasszon, és megossza az egységet, mint ahogy itt a jeruzsálemi gyülekezetben látjuk.

A másik jellemző oka pedig annak, hogy hívők is megsérthetők az, ha valaki úgy van jelen a gyülekezetben, hogy várom, hogy engem kiszolgáljanak. Itt vagyok, végre van kinek szolgálnotok. Gyertek, és legyetek serények ebben. És ezt sokszor még meg is lehet magyarázni. Mert – most maradjunk ennél a képnél – én messziről jöttem. Örülök, hogy itthon sikerült egy kis szobát kapnom. Én már öreg, beteg vagyok. Gyertek és szolgáljatok.

Létrehozva 2013. február 6.