A haláltudat azt jelenti, hogy az ember tud a saját haláláról. Tudok arról, hogy az időm véges, és hogy egyszer nekem is meg kell halnom. Milyen keveset gondolunk a halálra, ami teljesen biztos; s milyen sokat olyan dolgokra, melyek nem biztosak: nem biztos, hogy befejezem tanulmányaimat, nem biztos, hogy megházasodhatom, nem biztos hogy lesz házam, családom, hogy befejezem a munkám…

Ezek a „nem biztos dolgok” teljesen lefoglalják gondolatainkat, erőinket, motívumainkat, s elfelejtődik az egyetlen biztos: a halál. A halálról kétféle végletben gondolkodhat az ember. Az egyik véglet azt mondja, hogy „még egészséges vagyok, fiatal, szerelmes, élni, alkotni akarok, és ezért soha nem gondolok a halálra, majd ha 80 éves leszek” és a halálról való gondolkodást kitolja élete végére, a mindennapi életében tehát nem jelenik meg az elmúlás tisztító visszafordíthatatlansága. A másik végletnek mindennap eszébe jut a halála, és úgy fekszik le, hogy holnap talán már nem is lesz holnap. Két véglet, és egyik sem egészséges. A helyes viszony a halálunkhoz a középúton van: nem tolhatom ki az életem végére, hiszen senkinek sincs garanciája arra, hogy holnap is leszek, de mindennap sem akarok rá gondolni – azaz elég alkalmanként, de akkor igenis mélyen bele kell gondolnom, hogy meg fogok halni. Ilyen alkalom a születésnapom, egy temetésen való részvétel, a betegség, és meg kell hogy érintsen a saját haláltudatom november elsején, amikor gyertyát gyújtok a temetőben.

Ez a haláltudat egészséges, sőt kötelező, mert ettől vagyunk emberek. Az állat nem éli meg úgy az időt, mint az ember, nem emlékezik, nem tervez, a haláláról sem tud. Egyszerűen vegetatívan él a mindennapi jólétének, nem tud a haláláról, s amikor itt a kimúlás ideje, akkor elviseli passzívan a kimúlást. Az ember halála nem passzív kimúlás, hanem aktív tett, mert már most tudok róla, s ennek tükrében már most aktívan alakítom az életem. A haláltudatom tehát nem az életem végén bekövetkező tudás, hanem már most jelen van, és hatással van akár a mai délutánra is.

Heidegger, a német filozófus az életet „halál-felé-való-létnek” nevezte, mert a halál nem pusztán egy életünk végén „hirtelen” ránktörő kérlelhetetlenség, nem is pusztán életünk „váratlan” elfogyása. Akivel élete végén „megtörténik” a halál, az valóban úgy hal meg, mint az állat: vegetatívan él, és aztán kimúlik. Az embert az ilyen kimúlástól a haláltudat óvja meg: nem passzívan és szörnyülködve tekintünk a halálra, hanem alkalmanként mélyen a szemébe nézünk, és engedjük tisztító hatását érvényesülni az életünkben. A haláltudat olyan, mint egy jótékony szűrő: mindent megszűr, és sokkal tisztábban látom a személyeket és a dolgokat, azok értékét és helyét az életemben. „Memento mori – emlékezz a halálra!” – mondták a régiek, mert tudták, hogy a haláltudat segít a lényeg meglátásában és a fölösleg kiszűrésében. Mit szűr meg?

• Elsősorban az időbeosztást, hiszen a haláltudat világítja meg, hogy nem az idő ketyeg, nem az órám, hanem az egyetlen drága életem! Talán elég kevesebb alvás, kevesebb TV. A haláltudat segít, hogy pontosabban lássam, mire legyen időm (azaz életem), és mire ne legyen. Sokkal tudatosabb életvezetésre segít.
• A haláltudat felértékeli az élőket, akikkel még kapcsolatban lehetek. Valóban addig kell szeretnünk egymást, amíg együtt vagyunk, s ekkor a haláltudat megszűri a buta kapcsolatokat, amelyek csak lopják az időmet (az életemet), és megszűri a buta bűnöket: nem bánthatom meg embertársamat, mert nem biztos hogy estére leszek, vagy ő lesz, hogy bocsánatot kérhessek. A haláltudat segít a bűnöket kerülni, és segít kiengesztelődni, bocsánatot kérni. Amíg élünk nem késő.
• Megszűri a buta örömöket, ha tudom, hogy csak egyetlen életem van, akkor azt a lehető legboldogabban akarom élni, igényes, magas színvonalú, igazán boldogító örömökre vágyok, a „hézagpótló időlopó olcsó örömök” maguktól kihullanak.
• Sokkal pontosabb leszek, ha megértem, hogy nem az idejét lopom valakinek, hanem az ő egyetlen drága életét – és nekem is jobban zokon fog esni, ha az időmet, azaz az életemet, lopják.
• A haláltudat hitelesebb világnézetre vezet, kétségtelenül állást kell foglalni, hogy mi a halál, van-e utána élet, van-e Isten. A hitelesebb világnézetből hitelesebb élet fakad.
• Élesebben fog jelentkezni az igény, hogy a saját életemet éljem, és ne a divat-életet, ne a haverok által diktált életstílust, és hogy ne engedjek a gyengébb-énem lehúzó igénytelenségének.
• Jobban fogom óvni magam és mások egészségét és életét. Óvatosabban ítélem meg a kockázatos sportokat. Akinek volt már halálközeli élménye, az soha nem nyúl a droghoz, óvatosabban vezet, igyekszik sportosan élni és egészségesen táplálkozni.
• Sokkal érzékenyebben fog érinteni ezentúl minden bűn, mulasztás, ami az emberek boldogságát zavarja. Mélyebben elítélem az élet elleni tetteket, a bűnözést, a háborúkat, a gyilkosságot, az erőszakot, a halálbüntetést, az agresszív filmeket, és mindent, ami rövid életünket beárnyékolja.

Mindezeket meggondolva válik érthetővé, hogy a haláltudat nem elvesz valamit, nem megfoszt az életben valamitől, hanem éppenséggel hitelesebb életre vezet. A haláltudat igazából feltétele hiteles életnek.

(forrás: parochia.hu)

Létrehozva 2022. január 27.