Több éves hagyományt követve, március 6-án a Budapesten és környékén élő görögkatolikusok Kocsis Fülöp metropolita vezetésével Előszenteltek Liturgiáját végeztek a
Az életvezetés fogalma Platónra és Arisztotelészre vezethető vissza, nem pusztán egy divatod kifejezés a modern – posztmodern világban. Platón szerint az életvezetés feladata onnan ered, hogy az istenek gondoskodása az emberről hiányos, és nekik maguknak kell gondoskodniuk az életükről. Mintha az istenek magukra hagyták volna az embert. Meg kell találniuk azt az életmódot, ami a legelőnyösebb a számukra, és az egész polisz számára, ami nem egyszerűen állati, ösztönös, hedonista, hanem filozofikus, bölcs, mértékletes.
„Helyzetünkre tekinthetünk úgy, illetve úgy is kell tekintenünk, mint olyasmire, amelybe szüleink, születésünk és neveltetésünk körülményei állítottak bennünket; de nem szabad és nem is kell úgy tekintenünk, hogy ez a helyzet jó, és ilyennek kell lennie, maradnia. Holott az emberek éppen ezt teszik. Márpedig ez bűn. Nem engedhetünk az ideálból. Meg kell erősítenünk erkölcsi érzékenységünket. Nem működtethetjük erőnek erejével a piszoktól eldugult gépet, és nem mondhatjuk, hogy a gépnek ilyen eldugult állapotban kell lennie, hanem állandóan tisztogatva kell továbbra is olajoznunk, amíg el nem érjük azt a működést, amely jellemző rá.”
Tolsztoj, Napló 289.
Az életközép mindenkinek fontos fordulópont az életében: jó erről hallani a fiataloknak, akikre még vár ez a szakasz; jó azoknak,
Viktória (Velence)
Szeretném tudni mi a véleménye arról a jelenségről, hogy sokan fiatal, idős egyedülállók és gyermektelen házaspárok kutyáikra társként, gyerekként tekintenek és abnormálisan sok időt, energiát, érzelmet “pazarolnak”rájuk, míg emberi kapcsolataik sorvadnak. A fiatalok pedig kutyájukat dédelgetve csak húzzák-húzzák a család alapítást. Értem, hogy egyszerűbb, kényelmesebb, sokszor hálásabb kutyát tartani mint emberi kapcsolatokat kialakítani, fenntartani, megjavitani vagy gyereket vállalni. Szeretnünk kell az állatokat, magam is elkötelezett természetvédő vagyok, de szerintem Istennek nem tetsző az, mikor ez túlzott és elsőbbséget élvez az emberekkel szemben. Engem személy szerint felháborít ez az aránytévesztés, mikor annyi tennivaló lenne a világban felebarátaink felé és sokaknál a jócselekedet kimerül a kóborkutyák felé tett gesztusokban. Veszélyes gyógymódnak tartom lelki problémák, érzelmi hiányok esetén is, mert könnyebb út, de szerintem tévút. Mit gondol erről?