A hívő ember gyakran magát akarja megszabadítani, megváltani, megváltoztatni. Erőlködve, küszködve törekszik az életszentség felé. Ezzel vagy egy (esetleg nívós) polgári erkölcs szintjére emelkedik, ami gyakran teljesítménye gőgjével jár, vagy idővel feladja küzdelmeit a sorozatos kudarcok nyomán. Isten más úton szokta vezeti gyermekeit. „Az Úr Jézus felénk nyújtja ölelő karjait, s keblére akarna bennünket szorítani. Mi ellenben érezzük azt, hogy piszkosak vagyunk – s ebben igazunk is van, sőt piszkosabbak vagyunk, mint gondolnánk – s ezért előbb meg akarnánk tisztogatni lelkiismeretünket. Váratjuk tehát az Úr Jézust, s nem vesszük észre, hogy a tisztálkodásra rámennek az évek, sőt egész életünk. Pedig Ő úgy szeret bennünket amint vagyunk (…). Ha gyermekded egyszerűséggel a nyakába borulnánk, az Ő végtelen tisztaságának érintése jobban megtisztítana bennünket, mint összes fáradozásunk.”[1]

 Szeretget minket, és engedelmesség útjára ösztönöz. „Rejtsd el orczádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat. Tiszta szívet teremts [Jer. 32,39.] bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a te orczád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem. Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem..” (Zsolt. 51, 11-14) Ami a hívő ember alapvető törekvése kell, hogy legyen, az nem más, mint az Úrhoz való feltétlen ragaszkodás. Minden körülmény közepette, minden ellenére az Úr jóságába kell kapaszkodni. Inkább kell hinni Isten ígéreteinek, mint bármilyen tapasztalatomnak, ami ennek ellene mond. „Mivel ragaszkodik hozzám, azért megszabadítom, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.” (Zsolt. 91, 14) „Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól.” (Ez. 36,29)

„Ha lenne bátorságunk felismerni és elfogadni valódi állapotunkat; és képesek lennénk szeretni önmagunkat minden nyomorúságunk és sötétségünk ellenére, akkor fölhangozna Isten teremtő szava, a lelkünk legmélyén: “Legyen világosság!” Minden félelmünk, neurózisunk és pszichózisunk elillanna. Mert az Ő szava Szabadító Szó. Krisztus fénye fölragyogna előttünk és átformálna minket lényének képmására. E felismerésre való eljutás alapja az őszinteség, alázat és az Isten előtti nyitottság. Ezt az utat jelölte ki számunkra az Isten, hogy megtisztítson minden ragaszkodásunkból, és egyedül a hit világosságánál éljünk és világítsunk.”[2]

Nem szabad elfelejtenünk, hogy: „Énünk egy jelentős része szeret idegeskedni, nem akarja elengedni a félelmet, és kedvét leli az önsajnálatban. Ez a részünk az önző én. Ez egyáltalán nem Isten képmása. Amikor ezt elengedjük, igaz áldozattá tesszük a bennünk lévő Lélek számára. Amikor ezeket az ajándékokat felajánljuk Istennek, megnyitjuk magunkat a szükséges tisztulás szent folyamatára. Bízhatunk benne, hogy Isten gyógyítással fog válaszolni ezekre a felajánlásainkra, pontosan felajánlásunk intenzitásának, negatívumaink elengedésének megfelelő mértékben.”[3] Igen, a bűneinket Jézusnak kell adnunk. Mi sokmindent szeretnénk az Úrnak adni, de ő a mi hányainkat, fogyatékosságainkat kéri tőlünk „ajándékba”, hogy más, szellemi ajándékokat adjon helyette. De gyakran úgy járunk, mint Jeruzsálem lakói, nem ismerjük fel az Úr érkezését, kéréseit, parancsait. „Bárcsak te is felismernéd legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! Most azonban el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” (Lk 19, 42-44) Mi most is az Úr látogatásának idejét éljük! Velünk van a világ végezetéig. Ma nem élhetek tovább úgy, mint tegnap, és holnap nem élhetek a mai normák szerint. Isten ismételten kihív minket a korábbi életünkből. Minden nap új kihívás, minden nap új kegyelemnek a lehetősége. Nem bízhatunk tovább magunkban, az Úrba kell vetnünk minden bizalmunkat.

Létrehozva 2011. május 20.