Ez a roppant ellentét mellbevág. Igaz, hogy régóta tudom, de eddig talán bele sem gondoltam, mit is jelent, hogy egy napon el kell távoznom az élők sorából, s nem marad utánam semmi, de semmi. Nagynak hitt műveim, az utókornak szánt alkotásaim hamarosan egytől egyig megsemmisülnek, nevemet még talán emlegetik egy darabig, hogy azután az emlékezetem is örökre kivesszen a földről. 

A föld azonban megmarad. Hány millió és millió éves ez a szikla itt a lábam alatt! Hol voltam én akkor, amikor idekerült… s hol leszek évszázadok, évezredek múlva, amikor ez még mindig itt fog állni. Mit számít a gazdagság és a siker, mit egy sértő szó és az általa okozott fájdalom, mit a röpke emberi létezés a maga örömeivel és gondjaival a hegyekhez és az óceánhoz képest, a csillagmilliárdokhoz és azok éveihez képest?

Az effajta szembesülés a valósággal segít leszámolni az illúziókkal, s ezért a lelki életre nézve is hasznos; ha tetszik, vallási értéke van. Hogyan is fogadhatnánk be Jézus Krisztus örömhírét, hogy mindez a sok csoda, az értelmünk számára befoghatatlan méretű világegyetem csakis őérte, őáltala és őbenne áll fönn, aki a mi testvérünkké lett, ha sohasem éreztük át azt, amit a prédikátor? 

Ám Isten igéje, még ha látszólag csupán egy általános emberi tapasztalatot fogalmaz is meg, nem csupán egyszerű tényközlés, mely hírt ad a valóságról, hanem maga a valóság. A Prédikátor könyvének ma olvasott nyers és súlyos mondatai nemcsak szembesítenek azokkal a nagy tényekkel, melyek mellett könnyedén elsiklik az ember figyelme, hanem arra késztet, hogy e tények mögé is nézzek. Mert hozzám, az én pár évtizednyi életemhez képest a föld és a kozmosz éveinek száma szinte örökkévalóságnak tűnik, ám Jézus ezt mondja: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”

A lélek szanatóriumi kezelése ez az elmélkedés: tüdőm megtelik egészséges hegyi levegővel, szemem megpihen a hiúság vásárán páváskodó karrierizmus és testiség látványaitól, s megpillantja a teremtést a maga evidenciájában, amint a létezésének értelmet adó, örök sorsát kezében tartó, végtelen Isten után kiált. Az arányok most megfordulnak: nélküle minden hiábavalóság, a hegyek és vizek, az egész naprendszer értelmetlen, vele azonban a legkisebb dolog, egy asztal megterítése, egy dolgozat kijavítása vagy egy szenvedő könnyeinek letörlése is világépítő tett. Azé az új világé, mely Jézus megdicsőült testében már részesült az örök isteni létezésben.

(forrás:barsitelekmm.blogspot.hu)

Létrehozva 2012. szeptember 27.