Mária, ökumenizmus és bibliai igazság

Megdicsőült test

Egy levélváltás eredményeként született meg ez a blogbejegyzés, sok tévtanítás kereng a katolikusok között, mint “ökumenizmus” és “bibliai igazság”. Többek között elhangzott az, hogy a Tábor-hegyi színeváltozáskor Mózes és Illés már megdicsőült testben voltak jelen, mikor nyilvánvaló, hogy akkor még Jézus sem volt megdicsőült testben, a menny kapuja még zárva volt.

A Tábor hegyén Jézus felragyogtatta isteni dicsőségét, és ez teljesen más értelmű, mint a megdicsőült test. Azzal indult az egész, hogy hitünk biztos tanítása szerint csak Jézus és Mária van a mennyben megdicsőült testtel. Tehát Mózes és Illés nem előzték meg Máriát, nem előzték meg Jézusunkat, a Szentháromság második Személyét még annyira sem – ez protestáns tanítás.

Nos… azzel kezdődött, hogy jeleztem, számomra hiányzik a protestáns karizmatikus tanításból (amivel gyakorta bombáznak):
1. A Szentatya, Jézus Krisztus földi helytartója, AZ EGYSÉG.
2. Mária, Isten Anyjának tisztelete, mert végül két test van a mennyországban: Jézus, az élő Isten Fia, és Mária.
3. A szentgyónásban kapott kegyelem mérhetetlen kincsünk.
4. Az Eukarisztia, csak így: az Eukarisztia, akinek füle van, meghallja.
Mária-dogma, hogy a Szűzanya testestől felvitetett a mennybe. Jött az ellenvetés erre a levelemre, vagyis hogy “két test van  mennyországban”, idézek röviden: „csak egy test van, a Krisztus teste, ennek része Mária is. (…) nehogy istennőt csináljunk az Úr alázatos szolgáló leányából…
 
Ez tipikus protestáns válasz egy Mária-dogmára, ismerős a katolikusok előtt, éspedig Mária-mennybevitele – azt jelenti, hogy ő már megdicsőült testben él. Mária bűn nélkül való teste  (a Szeplőtelen fogantatás is dogma) nem kerülhette el a halál egyetemes törvényét, de az isteni akarat kivette az enyészet törvénye alól.
 
Erre a Kármel tanításából idéztem a válaszomban: „Nem követünk el tehát semmiféle dogmatikai hibát, ha azt állítjuk, hogy Mária saját erejéből felment a mennyekbe (vö. Szent Tamás + suppl.q.84, a.1.ad 1.). Mivel azonban ez az erő nem természetéből forrásozott, mint Jézus Krisztusnál, hanem Istentől kapta, azért mintegy megkülönböztetésül, Jézus mennybemenetelével szembeállítva Mária mennybevételéről szoktunk beszélni a közfelfogásnak megfelelően. (…) A Teremtő Isten a végtelen Jóság, Szeretet és Irgalom Istene, Aki határtalan szeretetében Anyát ad nekünk, hogy lelkünk annál biztosabban eljusson az örök célba.”
De a kedves testvér további kijelentésekkel folytatta, nem hagyta szó nélkül a Kármel teológusainak  a magyarázatát:
 

Énok, Mózes és Illés megdicsőült testben vannak jelen a mennyben, és Mózes és Illés így találkozott és beszélgetett Jézussal a megdicsőülés hegyén…

(…) épp a protestánsokat győzheti meg arról, hogy Szűz Mária testben való mennybe fölvétele bibliai igazság… a Szűzanyát nem zavaros állítások védelmezésével, hanem szeretetünk kifejezésével és a mellette való tanúságtétellel tudjuk “védeni”. 

Tehát zavaros állítás a kármelitákat idézni, és például Aquinói Szent Tamást, pedig tudtommal az Egyház még nem tekinti szalmalángnak, még nem dobta a szemétre a Summa Theologiae-t. 

„Bibilai igazság”.  Ez is protestáns mottó. Hiszem és naponta olvasom a Bibliát, mert ezen alapszik az Anyaszentegyházam tanítása, és e tanítás által értelmezem a Bibliát. Jézus Krisztus tovább él az általa alapított Egyházamban nem csak az Ige, hanem a szent hagyományok, a szentségek és Szentlélek által is.

Nézzük ezt a teológiai kifejezést: „megdicsőült test”.

A testvér tehát azt írta: …Énok, Mózes és Illés megdicsőült testben vannak jelen a mennyben, és Mózes és Illés így találkozott és beszélgetett Jézussal a megdicsőülés hegyén.

Ez eretnekség, nem voltak megdicsőült testben, Krisztus, “az elsőszülött a halottak közül”, „Krisztus teste föltámadásának pillanatától megdicsőült”, a menny kapuja zárva volt az emberek előtt, amíg Jézus „fel nem ment” megdicsőült testben,  és nyilvánvalóan nem a Tábor-hegyén nyerte el megdicsőült Testét. Ez is biblia igazság, de forduljunk ezek után a KEK tiszta és katolikus forrásához.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. október 17.