Cantalamessa atya nagyböjti negyedik homíliája

Vatikán, 2011. április 15. (Zenit.org)

“A szeretet legyen tevékeny” Az evangélium szociális következménye  

1. A szeretet tettei  

Az előző elmélkedésben azt tanultuk Páltól, hogy a keresztény szeretetnek őszintének kell lennie, ebben a befejező elmélkedésben János tanít arra bennünket, hogy a szeretetnek tevékenynek is kell lennie. “⁷Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?  Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (1 Jn 3:17-18). Még kifejezettebben találjuk meg ezt a tanítást a Jakab levélben: “Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, ¹⁶és egyiketek így szólna hozzá: “Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? ” (Jk 2:16).

A jeruzsálemi ősegyház közösségében erre a felszólításra javaik megosztásával válaszoltak.   Az első keresztényekről leírják: “közös volt mindenük.  Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek.” (ApCs 2:45), s erre nem valami ideális szegénység-eszmény, hanem a szeretet késztette őket: “senki sem szenvedett közülük hiányt” (cf. ApCs4, 34). A szeretetnek az ínségre válaszoló konkrét gesztusa Pál számára is fontos volt, aki olyan nagy hangsúlyt fektetett a szívből faladó szeretetre. Ez látszik abból is, hogy mennyire fontosnak tartotta a gyűjtést a szegények számára. (cf. 2 Kor 8-9).

Ebben az időben az apostoli egyház egyszerűen összegyűjtötte az úr tanítását és példaadását, aki együtt érzett a szegénnyel, a beteggel, az éhezővel, és aki nem maradt meg az együttérzésnél, hanem konkrét segítséggel válaszolt rá. Valóban, Krisztus a szeretet konkrét tetteinek az indokául az Utolsó Ítéletre hivatkozott. (cf. Mt. 25).

Az egyháztörténészek ebben, a testvéri szolidaritásban  látják az első három század kereszténységének terjedésének okát. [1]. Ez a lelkület teremtett találékony kezdeményezéseket, később intézményeket a betegek gondozására, az özvegyek, árvák támogatására, a fogságban lévők gondozására, ingyen konyhákra, vándorok befogadására, stb. A keresztény karitász, történelmi és mai valóságával foglalkozik XVI. Benedek a Deus Caritas Est enciklikájával, és a Cor Unum Pápai Tanácsa, mint szervezet.

2. A szociális problémák keletkezése 

A modern kor, különösen a 19. század, fordulópont, mely a figyelmet a szociális problémákra terelte. Többé már nem elegendő az egyeseknek, a szegénynek, az elnyomottnak az ínségére  figyelni, hanem figyelmet kell fordítani arra a struktúrára, mely szegénységet, elnyomatást. Ez volt az az új terület, melyet XIII.Leó pápa Rerum Novarum kezdetű enciklikájával nyitott meg, 1891 May 15-én, s mely az Egyházat egészen új kérdésekért tette felelőssé.

Érdemes idézni a bevezető szakaszát az enciklikának: Ha egyszer már lángra kapott az újítás vágya, amely egyébként régóta zavarja az államok békéjét, úgy ez szükségképpen vonta maga után, hogy a változtatás szelleme a politikai gondolkodás területéről, a vele rokon gazdaságba is behatoljon. Ez már meg is történt, hiszen az ipar technikai színvonalának emelkedése, új termelési módszerek kialakítása, a tulajdonosok és munkások kölcsönös viszonyának megváltozása, a gazdagság felhalmozódása a kisebbség kezében és a többség elszegényedése, a munkások fokozódó öntudata egyfelől s szorosabb szövetkezése másfelől, végül pedig az erkölcsi hanyatlás – a harc kirobbanását eredményezte.

Ugyanezek a problémák teszik aktuálissá XVI. Benedek pápának a második enciklikáját. a  “Caritas in Veritate.”-t. Nem vagyok jártas ebben a témában, így csak értékelem ezeknek a szociális enciklikáknak a fontosságát. Én ezzel csak illusztrálni szándékozom, a történelmi és teológiai hátterét az egyházi tanítóhivatal új típusú megnyilatkozásainak. Azaz rámutatni, hogy miért jelent  meg a szociális enciklikák sorozata. Hiszen ez segíthet minket abban, hogy valami újat fedezzünk fel az evangéliumról, a keresztény szeretetről. nagy Szent Gergely pápa mondása: „Az Írások együtt nőnek azzal, aki olvassa” (cum legentibus crescit) [2], azt jelenti, hogy az újonnan felmerülő kérdésekre új értelme tárul fel az Írásoknak. S úgy tűnik ez manapság egészen sajátosan igaz.

Ez az összeállításom nem más, mint néhány fontos pontnak a kiemelése, „madártávlatból”, hiszen többre nincs mód néhány perc alatt, mégis egy összefoglalás hasznos lehet, különösen akkor, ha mindegyikünk különböző feladatok előtt áll, és ezt a kérdést nem tanulmányozhatjuk a maga mélységében.

Amikor XIII. Leó pápa írta a szociális enciklikát, az evangélium három domináns szociális gondolatrendszer  tette fontossá az evangélium szociális fontosságát. Először is ott volt a szocialisták és Marx interpretációja. Marx nem fordított figyelmet a kereszténységre, ebből a szempontból, de néhány követője foglalkozott a modern szocializmus elődeivel. (Engels ideológiai szempontból, Karl Kautsky történelmi szempontból)

Azt a következtetést vonták le, hogy az Evangélium valójában szociális üzenet a szegények felé, minden más benne csak másodlagos, csak keret. Jézus nagy szociális reformer, aki meg akarta szabadítani az elnyomott osztályokat nyomorult állapotukból. Programja az egyenlőség és a gazdasági ínségtől való szabadság. Az őskeresztény közösség mintegy őskommunizmus volt, még nem tudományos alapú, mintegy fogyasztói kommunizmus, és nem a termelésen alapuló kommunizmus.

Ennek következményeként a Szovjetunió történelmét formálók elvetették ezt a magyarázatot, mert szerintük ez túlságosan kapcsolódott a kereszténységhez. Az 1960-as években újra megjelent a forradalmi magyarázat, ez alkalommal politikai felhanggal, e szerint Jézus a zelota mozgalomnak volt a vezetője, de ez a vélemény rövid életű volt, és nem fontos most a számunkra. (A Szentatya utal erre a magyarázatra az új Jézus – könyvében, amikor a Templom megtisztításáról beszél.)

Nietzsche hasonló konklúzióra jutott, mint Marx, bár a szándéka eltért Marxétól. Számára a kereszténység az alacsony néprétegek felszabadítására született, s ezt ő teljesen elítélte. Az Evangélium a „szegények sértettségét” fejezi ki az erősek ellen, s ez az értékeknek az összekeverése, és az ember nagyság utáni vágyainak a szárnya-szegése. Jézus a földi nyomorral szemben a mennyek országát hirdette csupán.

Ehhez a két irányzathoz, melyek a látásmódjukban egyeztek, de különböztek annak megítélésében, egy harmadikat is tehetünk, amit konzervatívnak lehet nevezni. E szerint a nézet szerint, Jézus egyáltalán nem érdeklődött a szociális és gazdasági problémák iránt, és ha ezeket feltételezzük róla, akkor evilágivá silányítanánk az alakját. Igen, használt hasonlatokat a munka világából, és megesett a szíve a szegényeken, de soha sem tűzte ki célul, hogy az emberek evilági életfeltételeit megjavítsa.

Létrehozva 2011. május 19.