“Sokan sürögnek Jézus körül, akik szeretik az ő mennyei országát, kevesen, akik keresztje alá hajtják vállukat. Sokan vannak, akik vágyakoznak vigasztalására, de kevesen kérnek részt a megpróbáltatásból. Lakomájában sokan mellé ülnek, böjtjét kevesen vállalják. Arra mindenki vágyakozik, hogy vele örvendezzék, kevesen akarnak valamit szenvedni érte. Sokan követik Jézust a kenyértörésig, de kevesen isszák ki vele a szenvedés kelyhét. Sokan áldják a csodáit, kevesen követik a kereszt gyalázatáig.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)

A böjt ideális időpontnak tűnik arra, hogy megvizsgáljuk a házasságot. Hogyan alakítja a böjt azt, amit a házasságban kell tennünk?

Néhány évtizeddel ezelőtt az „engedelmesség” szót eltávolították a házassági fogadalmakból. Helyette ígéretet tettünk egymás szeretetére, tiszteletére és kapcsolatunk ápolására. Sok évvel később egy jezsuita filozófus, John Kavanaugh siránkozott azon, hogy mennyit vesztettünk azzal, hogy az „engedelmesség” szót kivettük a házassági fogadalomból. Azt mondta, hogy az „engedelmesség” szó gyökere azt jelenti, hogy másnak a szükségleteit a sajátunk elé helyezzük.

Az engedelmesség ebben a kontextusban nem azt jelenti, hogy valaki domináló lesz egy másik fölött – mindössze két ember tesz fogadalmat, hogy mások szükségleteit a sajátja elé helyezi. Milyen csodálatos ötlet. Úgy tűnik, hogy ez az, amire elhívásunk van egy evangélium alapú házasságban.

Jézus önzetlenségre hív

A nagyböjti hetek alatt szánhatunk időt arra, hogy megvizsgáljuk a házasságunkat. Olyan mély-e a szeretetünk, mint amilyennek szándékoztuk, amikor először tettünk fogadalmat, Annyira önzetlen-e? Akár három vagy harminc éve vagyunk házasok, ez a szent ok lehet a házastársi kapcsolunk megújulásának kezdete, amit a nagyböjti tapasztalatunk alakít.

Jézus arra hívott bennünket, hogy mások szükségleteit a sajátunk elé helyezzük. Elmélyíthetjük a házassági elköteleződésünket és megváltoztathatjuk még a kapcsolat dinamikáját is a feltétel nélküli szeretettel. Ha így szeretünk, akkor nem csak házastársunkat alakítjuk át, de ami ennél fontosabb, saját magunkat is.

Mi, akik szülők vagyunk, valószínűleg a gyermekeink szükségleteit a sajátunk elé helyeztük – és a házastársunkét? Igen, gondoskodunk egymásról, de a másik szükségleteit a sajátunk elé helyezzük-e? Mennyire változna meg a házasságunk, ha eme fogadalom szerint élnénk már egy ideje?

Nagyböjt alatt az engedelmeskedést tehetjük életünk középpontjába. Ahelyett, hogy lemondunk a csokoládéról, mi lenne, ha a nagyböjt minden napján kérnénk annak kegyelmét, hogy még önzetlenebbek legyünk a házasságunkban? Mi lenne, ha első lépésként, mondjuk holnap, mielőtt lefekszünk, arra kérnénk Istent, hogy segítsen jobban szeretni házastársunkat? Hogy az életünk társának szükségleteit a sajátunk elé tegyük?

Kiábrándultságunk lecsendesítése

Ez a nagyböjti utazás imával indul és elvezet a csendbe. Távol tartjuk a házastársunknak szánt szarkasztikus megjegyzést. Elhallgatunk egy éles megjegyzést. Ejtjük a helyesbítést, mielőtt kicsúszna a szánkon. Hanyagoljuk a duzzogást. Megszüntetjük a fagyos csendet, ha neheztelünk. Ezek a viselkedésmódok sokáig tartanak és nehezen megváltoztathatók.  Ahhoz is időre lesz szükségünk, amíg házastársunk értékelni fogja ezeket az erőfeszítéseket. Mi leszünk azok, akik egy ideig csak „adnak”.

Önző teremtményként születünk, akik segítségül kiáltanak valakiért, aki gondoskodik róluk. Az élet növekedési folyamata tűnhet annak megtanulásának, hogyan legyünk kevésbé önzőek vagy fontoskodóak. Jó napokon ezt meg tudjuk tenni szeretettel, adással és másokról gondoskodással, mielőtt még magunkra gondolnánk. Ha rossz napunk van, csak nézünk házastársunkra vagy másokra és morgunk a méltánytalanság miatt: „Miért mindig NEKEM kell adnom? Miért nem a házastársam törődik VELEM előbb? Miért először nekem kell mentegetőznöm? Megkérdezni tőle, hogy milyen napja volt?  Mikor jön el az idő, hogy törődjenek VELEM?”

Arra van hívásunk, hogy úgy szeressünk a házasságon belül, ahogy Jézus szeret bennünket – anélkül, hogy kiszámolnánk, mi fog kijönni ebből. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.”(Jn 15,12). Ugyanúgy, ahogy Jézus szeret bennünket – korlátozások nélkül. Szeressük a házastársunkat, aki egy kicsit zsémbes. Ahelyett, hogy lerázzuk, megkérdezhetjük magunktól: mire van szüksége a házastársamnak? Nem arról van szó, hogy feladom a büszkeségemet vagy körbefutjuk a zsarnokot. Hanem arról, hogy szeretni valakit, aki éppen most nincs valami szeretnivaló állapotban.

Hempereghetünk az önsajnálatban és a fontoskodásban, de az lesz a pillanat, amikor elhívásunk van mélyülni Jézus szeretetében. Meg kell halni a saját szükségleteinknek és a saját vágyakozásainknak, hogy új életet találhassunk Jézusban. Sokkal mélyebb módon hív bennünket a legegyszerűbb feladatra: egy másik emberrel törődni, mielőtt magunkkal törődnénk. Milyen ember lenne belőlünk, ha mindent megkapnánk, amit akarunk? Ha sosem kellene kilépnünk a saját szükségleteinken és vágyainkon kívül? Jézus kérdezi tőlünk: Mi jó származik abból, ha mindent megkapunk, közben elveszítjük saját magunkat?

Egymás dédelgetése

Abbahagytuk a ráripakodást, visszatartjuk a panaszkodást. Mi lenne, ha minden napra kitűznénk egy kis célt? Mi lenne, ha a nagyböjt minden napjára jutna egy szeretetteljes dolog? Elrakhatnánk a ruháit anélkül, hogy szóvá tennénk. Visszacsavarjuk a kupakot a fogkrémen – egy mosollyal. Készítsünk egy csésze kávét reggel számára. Tegyünk valami kis figyelmességet, amit megtettünk évekkel ez előtt, de már nem tesszük.

Nem pénzköltés, hanem a figyelem megváltoztatása. Írj neki egy hálálkodó e-mailt napközben. Dugj egy cetlit a bőröndjébe, amikor elutazik. Hívjad fel, hogy mennyire hálás vagy azért, hogy ő az életed része. Minden nap kérjük Istent a kegyelemért, hogy úgy szerethessünk, ahogy Ő szeret bennünket – korlátok nélkül.

Végül egy szót a türelemről. Meg kell tanulnunk bízni, hogy állandó szeretetünkkel és Isten kegyelméből házastársunk észlelni fogja a változást. A szeretet tüzében házastársunk meglágyul, kevesebbet morog, és többször mond majd köszönetet. Időre van szükség, hogy a szokások megváltozzanak, és időre van szüksége házastársunknak, hogy bízzon a változásokban. Akár hónapokra a nagyböjt után, de ha hiszünk ebben, imádkozzunk érte, bízzunk Istenben, a változások házasságunkat és saját magunkat illetően drámaiak lehetnek.

Ez nem csak feleségeknek szól, hogy mit tegyenek férjükkel. Vagy férjeknek, hogy mit tegyenek feleségükkel. Erre az életre hív bennünket Jézus: “Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen.” (Mt 16,24)

Házasságunkat újra a középpontba téve arra hív bennünket, hogy többet adjunk, küzdjünk az emberi természet ellen, ami saját vágyainkra irányítja a figyelmet.  Arra hív, hogy ne azt számolgassuk, hogy állunk a szeretettel a másik személyhez képest, hanem az ő igényeit helyezzük saját igényeink elé. Ha elveszítjük életünket Jézusért, akkor ígéri, hogy megtaláljuk az igazi életet.

Forrás

Létrehozva 2020. július 10.