Budapesten járt Briege nővér és Kevin atya
A Nővér egyik kedvenc mondata, hogy Jézus él! JÉZUS ÉL! Az egyházatya nagyon szépen ír Jézus mennybemeneteléről: azt írja az egyházatya, hogy amikor a mennybemenetelkor Jézus eltűnt az apostolok szeme elől, abban a pillanatban megjelent a Szentségben. Tehát abban a pillanatban, amikor eltűnt a szemük elől, megjelent minden egyes szentségben. Jézus jelen van és él minden egyes szentségben.
Emlékeztek arra, amikor azt mondja, hogy én vagyok az élet kenyere? (Jn 6,35 és Jn 6,48) Aki eszi az én Testemet és issza az én Véremet, az bennem van és én őbenne (Jn 6,54-56), feltámasztom az utolsó napon, mert az én Testem valódi étel és az én Vérem valódi ital. Tehát legközelebb akkor kerülhetünk Jézushoz, ha a szentségeken keresztül közelítjük meg. És mik azok a szavak amiket mondunk, amikor a szentáldozáshoz járulunk, nem más, mint hogy kérjük a gyógyulást Istentől. Ezek a százados szavai: Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, Te csak mondj egy szót és meggyógyul az én lelkem. Tehát amikor a szentáldozáshoz járulunk, akkor az Egyház a gyógyító ima szavait helyezi az ajkunkra, és a várakozó hitnek a szavait. Ne felejtsük el ezt, amikor ide jövünk a szentáldozáshoz…
Amikor vétkezünk, szükségünk van arra, hogy Jézushoz jöjjünk. Hogy hol találjuk? Amikor vétkeztünk, akkor biztosan megtaláljuk a kiengesztelődés szentségében. Miért hagyta nekünk Jézus a gyónás szentségét? Mert tudta, hogy vétkezni fogunk. Mert tudta, hogy szükségünk van az Ő megbocsátására. Tehát az Egyház szolgálatán, a papok szolgálatán keresztül kapjuk meg a bűnbocsánatot, és így van ez a többi szentséggel is, például a házasság szentségével. Amikor az ifjú pár idejön, összekötik az életüket és amikor kimennek a templomból, akkor Jézus is velük van. Bizonyára mindnyájan ismeritek a házasélet nehézségeit és, hogy mennyire tapasztaljátok, hogy szükségetek van Jézusra. Ezért csak minden házast felkérek, hogy jöjjenek Jézushoz a házasság szentségében. Amikor Jézus azt mondja, hogy gyertek hozzám, akkor nem csak egyszerűen azt mondja, hogy gyertek, hanem, hogy gyertek, mert itt vagyok, itt vagyok és értetek vagyok itt! Gyertek hozzám és én tanítani foglak titeket, az olvasmányokon keresztül, Isten szaván keresztül.
Jézus mindig sokkal közelebb van, mint a saját gondolataink. Egyik leghatásosabb módja a Jézushoz való közeledésnek, az ima. Nem is tudom hányszor fordultam Jézushoz az imában, folyamatosan beszélek hozzá, és amikor a Nővérrel utazunk látom, hogy ő is folyamatosan Jézussal beszél. Néha, amikor valamit kér akkor azt hiszem hogy hozzám beszél, valójában Jézussal beszél. Mindannyiunk életében így kellene lenni. Nem kell nagy imákat mondani, egyszerűen úgy kell vele kommunikálni, mint egy másik személlyel.
II. János Pál pápánk hosszú ideje mondja, hogy az Egyház életében ez egy új tavasz. És mindannyian akik itt vagyunk, láthatjuk ezt az új tavaszt, tapasztalhatjuk, hogy ez az egész Egyház számára egy nagy áldásnak az ideje. És én is az utazásaim során látom azt, hogy az Úr kiárasztja az Ő Lelkét a világba. Természetesen az is igaz, hogy nagyon sok gonosz dolog történik a világban, de az Úr megáldja az Ő népét nagy erővel ebben az időben – és Ő meg akar áldani titeket is és engem is. Azt szeretné, hogy hozzá kiáltsunk, hogy hozzá kiáltsunk a sötétség után a szükségeinket, szeretné, ha bíznánk benne, szeretné, ha átadnánk neki a szívünket, szeretné, ha bíznánk Máriában, aki a mindennapi életünkben a segítségünkre van.
Mária is közel van hozzánk ebben az időben, hívja az Ő gyermekeit, ahogy mindig is a világtörténelem során hívta a gyermekeit vissza Jézushoz.
Testvérek! Lehetnek itt átlagos katolikusok, akik csak azért járnak templomba, mert ez a hagyomány, de mielőtt elhagynátok a templomot ma este, szívetekben szóljatok Jézushoz! Szólítsátok meg és mondjátok: Jézus szeretném, ha hozzám jönnél, szeretném, ha bemutatnád nekem magadat, szeretném, ha barátom lennél, ha a szívembe költöznél és ott maradnál, hogy minden sötétséget kiűzz az életemből. Amen.
Létrehozva 2011. május 18.