A böjt szimbolikus dimenziói
A vallásos élet tele van mély értelmű szimbólumokkal, cselekvésekkel, melyeket közösségileg és egyénileg is meg kell fejteni. Ha egy fiatal a XXI. században azt kérdezi, mi értelme van a böjtnek, akkor azt mondom: neki egyedül kell elindulni, hogy az egyház által elé tárt szimbolikus cselekvést megfejtse, s annak egzisztenciális értelmet adjon. Milyen dimenziói lehetnek a böjtnek?
A böjt a világon túli beteljesedés jele. Amikor a keresztény böjtöl, akkor olyan dolgokról mond le, amelyekkel élhetne, amelyek önmagukban nem rossz dolgok. Lemondunk ételről, italról, lakomáról, mások egy életre lemondanak a házasságról, saját gyermekről, bizonyos időtöltésekről, kényelemről. A teremtett világ jó, nem szabad, hogy a megvetés vezesse a böjtölőt. A lemondás célja inkább az, hogy újra és újra eszünkbe juttassa: az ember beteljesülése nem ebben a világban lesz. A böjt kiemel, nehogy belemerüljünk a világ munkáiba, örömeibe, dolgaiba. A böjt így ápolja az ember transzcendens huzatát, nem enged leragadni sem az örömben, sem a szenvedésben. Így ez gyógymód nekem, és örök felhívás a világ számára.
A böjt szolidaritás a kereszten vérző Krisztussal. Részesülünk a karácsonyi Krisztus gyermeki melegségében, a tanító Krisztus bölcsességének megvilágosodásában, a feltámadt Krisztus diadalmas örömében. Olyan jó a kereszten vérző Krisztus sorsából is részesedni. Nem esik jól az öröm, ha Krisztussal nem azonosulok fájdalmaiban is. Persze végső soron nem Krisztusnak van szüksége az én szolidaritásomra, hanem nekem: aki a böjt, a nagypéntek, minden egyes péntek által „begyakorolja”, hogy Krisztussal van, az nem felejti ezt akkor sem el, amikor ő maga lesz kereszten. Aki nem „gyakorolja be”, hogy Krisztus vele van a mély ponton is, a személyes pokolban is, az fog kapkodni, rosszul dönteni a nehéz helyzetekben.
A böjt szolidaritás a világ szegényeivel, szenvedőivel is. A világ szerencsésebb felére születtünk. Nem esik jól a falat kenyér, a pászka-lakoma, a kényelem és a megérdemelt erkölcsös luxus, ha nincs meg a szolidaritás gesztusa. Jól esik lemondani, kényelmetlenséget vállalni, lelkileg azonosulni a szegényekkel, a szenvedőkkel. Az ő sorsuk persze kötelez adakozásra, jobb munkavégzésre, felelős politizálásra is – de mindezeken túl személyesen jól esik velük szenvedni. A böjt sem csak egy individuális jámborság, hanem van szociális, társadalmi, sőt, globális jelentősége. Csodadolgokra lennének képesek a keresztények országos és globális szinten is, ha csak pl. 1 évre nagyon komolyan lemondanának az ország, a világ szegényei számára…
A böjt a saját bűnök vezeklése is. Bár a pap feloldó szavai a gyónásban teljesen kinyilvánítják az Atya bocsánatát, biztosak lehetünk a megbocsátásban, de mélyen érezzük: valahogy „nem ennyi az egész”. A bűnt igyekezni kell jóvá tenni, az elégtételt el kell végezni – de ezen túl is főleg a súlyos gonoszságot, a tragédiát okozó bűnt, a tartós elvetemültséget jól esik le is vezekelni. Jól esik valami önmegtartóztatás, elvállalt kényelmetlenség, nehéz zarándoklat, korai kelés, virrasztás, amikor az ember testén keresztül is keresi a levezeklést, a megtisztulást. Több ez, mint méregtelenítés: a kereszten függő Krisztussal való azonosulás.
A böjtöt fel is lehet ajánlani valakiért. Maga Krisztus is értünk szenvedett, hogy nekünk valahogy jobb legyen. Értünk, helyettünk, miattunk. Titokzatos módon az Atya meg tudja hallgatni az olyan felajánlást, amikor valaki őszintén kéri: „inkább én hadd szenvedjek, a másikon könyörülj.” Inkább én szenvedjek, én legyek daganatos, én haljak meg, mint a házastársam, a gyerekeim, a testvérem. S ha ez meghallgatást talál, hálával tudjuk elfogadni sorsunkat. Tudunk ilyen imameghallgatásokról, titokzatos módon létezik helyettesítő szenvedés. Salkaházi Sára azt kérte: a zsidók bújtatása miatt hadd haljon meg csak ő, de a rendtársait ne bántsák. A jeges Dunába lőtték meztelenül.
A böjt az önfegyelem eszköze. Főleg a fiatalok és a mai ember fél ettől a szótól, pedig alapszabály: akinek nincs önfegyelme, az nem jut sehová. Aki minden irányba lépeget, az nem halad sehová. Az önfegyelem a magam kifeszítette keret, ami megtart az utamon. Nagyon gyönge az az ima, életvitel, ami az érzelmektől függ. Aki csak örömében vagy szenvedésében imádkozik, él erkölcsösen, az nagyon kiszolgáltatott lesz az életútján. „Egyedül az intenzív testi aszkézis alkalmas az imádság tökéletes stabilitásának megalapozásához” (A. Bloom). A böjt a rövidhullámú örömök és szenvedés helyett a nagyobb hullámokra állít rá, a nagyobb összefüggésekre, célokra, teljességre. Krisztus mindig a gyümölcsöt keresi, de a gyümölcsöknek idő, érlelődés, biztos keret kell.
Számomra a böjt mindezeken túl még valaminek a jele: a felszabadított létnek. Az ember annyi mindenre irányulhat, a világ olyan tágasas, szépsége olyan változatos. Mindent mégsem lehet megízlelni, megnézni, minden szakmát nem gyakorolhatok profi szinten, minden vonzó személlyel nem köthetek házasságot. Egy út mellett kell dönteni. Istenünk ígérete éppen az, hogy a szűk kapun, az egyetlen úton is elérhetjük a teljességet – de csak igényes életvitellel. A böjt éppen a szabadságom jele: mehetnék erre is, tehetném azt is. Istenünk nem döntötte el helyettem, mit akarok kihozni a sok-sok lehetőségemből. A böjt a szabadságom jele: mindenre nincs idő, ideg, szív, pénz, figyelem, erő. Nekem kell kiszabnom a világ „nyersanyagából”, hogy mire is teszem föl az életem. A böjt az egyetlenre való koncentrálásnak a jele, a lényegre való figyelem, az elszántság őrzője. A test beállítása, fegyelmezése igazából a szellem beállítása a lényegre, a szellem fegyelmezése a koncentrálásra (K. Demmer). A szellem, a gondolkodás, a belső világ rendetlensége súlyosabb károkat okoz, mint a testé, igazi keresztény haladás nincs ezért komoly testi aszkézis nélkül. A kereszténységet nem szabad érzelmekké, világfelejtő idealizmussá, testfelejtő platonizmussá zülleszteni, a testet is be kell vonni az igényesség útján.
A böjt egy kimeríthetetlen szimbólum, Neked kell kiimádkozni, megfejteni, hogy idén miért böjtölsz. A böjti időszak végére akkor valóban lépni fogsz egy nagyot az érettebb éned, az üdvösséged felé.
(Forrás: parochia.hu)
Létrehozva 2017. március 23.