Szakmai pályafutásom során számos olyan emberrel találkoztam, akit egyszerűen csak „főnöknek” lehet emlegetni. Ők voltak azok, akiknek dolgoztam, akik felvettek, és akiknek – ha nem végeztem kielégítően a munkámat – jogukban állt kirúgni. Szerencsére a legtöbb esetben a „főnökeim” jó vezetők is voltak. De az üzleti világban ez nem mindig van így.

Mi a különbség? Tim Kight előadó, szerző és tanácsadó foglalta össze, amikor leírta, hogy a főnök szemlélete miben különbözik a valódi vezetőétől. Szerinte a főnök gondolkodásmódja a következő: „Az általam vezetett emberek nekem dolgoznak. Az ő felelősségük, hogy azt tegyék, amit én mondok nekik”. Kight szerint azonban egy valódi vezető gondolkodásmódja ettől eltér: „Az általam vezetett emberekért dolgozom. Az én felelősségem, hogy megadjam nekik a szükséges támogatást, hogy nagyszerű dolgokat érhessenek el”.

Ez Jim Collins Jóból kiváló című klasszikus üzleti könyvére emlékeztet. A könyv középpontjában azok a tanulmányok állnak, amelyeket ő és kutatócsoportja a legjobban teljesítő vállalatokról készített. Azt tapasztalták, hogy a legtöbb esetben a legjobb vállalatok élén nem ismert, karizmatikus személyiségek álltak, hanem szerény emberek, akiknek a kiválóság és a siker iránti szenvedélyét nagy alázatosság ellensúlyozta.

A kutatást áttekintve Collins megjegyezte: „A kiváló vezetők sosem akartak szuperhősökké válni. Soha nem törekedtek arra, hogy piedesztálra állítsák őket, vagy elérhetetlen ikonokká váljanak. Látszólag hétköznapi emberek voltak, akik csendben rendkívüli eredményeket produkáltak”.

A Bibliát olvasva hasonló személyiségeket találunk. József, Mózes, Dávid, Nehémiás és mások az Ószövetségben, az Újszövetségben pedig Pál és Péter apostolok, és legfőképpen Jézus Krisztus mind olyan vezetők voltak, akik – Kight kifejezésével élve – azt tekintették feladatuknak, hogy az általuk vezetett embereknek megadják a szükséges támogatást ahhoz, hogy nagy dolgokat érjenek el. Íme csak néhány példa a sok közül:

Közös látás kialakítása. A vezetés egyik legjobb módja, ha olyan jövőképet mutatunk be a munkáról, amely minden érintettet inspirálni tud. Nehémiás ezt tette, miután megvizsgálta az ókori Jeruzsálem romjait. „Ekkor azonban így szóltam hozzájuk: Magatok is látjátok, hogy milyen bajban vagyunk: Jeruzsálem romhalmazzá vált, kapui pedig tűzben égtek el. Jöjjetek, építsük fel Jeruzsálem várfalát, hogy ne gyalázhassanak többé bennünket! Elmondtam nekik, hogy Istenem milyen jóakarattal volt hozzám … És hozzáfogtak nagy buzgalommal a nemes feladathoz.” (Nehémiás könyve 2, 17-18) Rendkívül rövid idő alatt készültek el az építkezéssel.

Hajlandónak lenni mások szolgálatára. Ha valakinek joga volt ragaszkodni ahhoz, hogy mindenki engedelmeskedjen neki, az Jézus Krisztus, a megtestesült Isten volt. Mégis hű maradt küldetéséhez, hogy engesztelő áldozattá váljon az emberiség bűneiért, és új életet kínáljon mindenkinek, aki követi Őt. „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Márk evangéliuma 10, 45)

Felkészíteni a ránk bízottakat a fejlődésre. Ahelyett, hogy arra koncentrálnának, hogy az emberek mit tehetnek a saját céljaik elérése érdekében, a legjobb vezetők arra törekszenek, hogy megtalálják a módját annak, hogyan bátorítsák és állítsák kihívás elé a nekik alárendelteket, hogy Isten adta ajándékaik, készségeik és tehetségük felhasználásával virágozzanak. „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Pál levele a filippiekhez 2, 3-4)

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2024. február 16.