Neked és nekem is fel kell hagynunk a bocsánatkéréssel, amiért katolikusok vagyunk

Csak azok jutnak a mennybe, akik már most is tudatában vannak annak, hogy az élet tétje az örök élet, mondta Mark Beard atya utolsó prédikációjában. Néhány nappal később autóbalesetben életét vesztette.

Mark Beard, a louisianai Baton Rouge egyházmegye Amite városkájában található Szent Heléna katolikus templom plébánosa utolsó prédikációjában arra szólította fel a híveket, hogy döntésüket egyértelműen az Isten mellett hozzák meg.

„Mindenképpen döntenünk kell: Isten vagy a “nagy Isten”, vagy sem”

– mondta Beard. Ugyanis nem jelenthetjük ki, hogy hívő katolikusok vagyunk, de egyik vagy másik szabályt nem fogadjuk el. Nem marad következmények nélkül, ha valaki életében, példának okáért, nem tartja be a Tízparancsolatot, vagy figyelmen kívül hagyja Jézusnak a nyolc boldogságról szóló beszédben elhangzottakat.

Ebből következően a pap feladata, hogy a katolikusoknak úgy hirdesse a teljes igazságot, és csakis a teljes igazságot, mintha eskü alatt tenné. A hívőké pedig, hogy ismerjék meg a hitet. A nap végén mindenkinek ki kell állnia és hitet kell tennie.

Nincs lehetőségünk arra, hogy a hit tételeiből kiválasszuk, mi az, ami tetszik nekünk.

És abba kell hagynunk a bocsánatkérést azért, hogy katolikusok vagyunk. Az egyház 2000 éve létezik, és egy napon Isten színe elé kell állnunk. Akkor pedig csak két lehetőségünk lesz. Csak aki tisztában van azzal, hogy az élete tétje az örök élet, az fog a mennybe menni, jelentette ki.

Beard atya korábban üzemgazdaságot tanult, és a családi vállalkozásban dolgozott. A 2000-ben tett medjugorjei utazása után kezdett elhivatást érezni a papi életpálya iránt. 2004-ben lépett be a New Orleans-i Notre Dame Szemináriumba, és 2009-ben szentelték a Baton Rouge-i egyházmegye papjává. A beszéde után néhány nappal, 62 éves korában, augusztus 2-án érte halálos autóbaleset.

Forrás

Létrehozva 2023. szeptember 2.