Családunk tagjai közül sokan magánvállalkozók, így saját maguknak dolgoznak. Én is mindig tudtam, hogy ugyanezt szeretném. A tervem az volt, hogy kifejlesztek egy olyan képességet, tudást, amivel el tudom érni, hogy kreatív legyek, a saját magam ura, és anyagilag annyira sikeres, hogy ne kelljen azon aggódjak, honnan szerzem meg a pénzt a szükségleteimre.

1973-ban megalapítottam a saját fényképész üzletemet és néhány éven belül a feleségemmel meg tudtuk venni a saját házunkat, lett két új autónk, utazgattunk és elkezdtünk félretenni a nyugdíjas éveinkre is. Ezek voltak a terveim, és megvalósulni látszottak. Csak a feleségem és én dolgoztunk. Úgy döntöttünk, hogy addig maradunk így, ameddig csak lehet és nem bővítjük az üzletet annyira, hogy ne tudjuk ketten ellátni a feladatokat. Később egy kisebb, bérelt helyiségbe költöztünk, de ez továbbra is elegendőnek bizonyult.

Ha másokat is alkalmaztunk volna, új szolgáltatásokat adtunk volna az üzletünkhöz, vagy több helyszínt, akkor vezetővé kellett volna váljak és feladni azt a munkát, amit szeretek. A legtöbb üzletember úgy tűnik, nem ezeket a terveket követi. Arra gondolnak, hogy a növekedés mindig a legjobb megoldás. Ennek következménye gyakran a stressz, hogy mindenkit kifizessenek, s ezáltal romlik a munka minősége, ami a vállalkozást is csődbe viheti.

Sajnos gyakran feltételezik, hogy a sikeres vállalkozás mércéje az alkalmazottak létszámában van, vagy hogy hány telephellyel, raktárral rendelkeznek. Ezzel az a munka, amit élveznénk, vagy a cél, hogy egyszerűen csak magunkat és családunkat ellássuk, a háttérbe szorul.

A kis családi vállalkozásokat, még a hosszú évek óta sikereseket is, ritkán értékelik. Ezeket gyakran negatív jelzőkkel látják el, pedig amikor egy egyén, pár, vagy néhány rokon együtt működtet egy vállalkozást, az szinte mindig a legfenntarthatóbb modell hosszú távon.

Amikor a feleségem és én is egy-egy kávéházat üzemeltettünk néhány évig, a munka elvégzéséhez személyzetet kellett felvegyünk. Rájöttünk azonban, hogy az a legjobb modell számunkra az, ha csak egy helyszínt tartunk fenn. Ezt a figyelemre méltó tapasztalatot követően az elmúlt 15 évben ismét egyedül dolgoztam, és szeretem, amit csinálok. Az Ószövetség így ír erről: „Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka.” (A prédikátor könyve 5, 18) Nincs ebben semmi szégyellni való.

Ezzel nem becsülök le senkit, aki a bővülő vállalkozás mellett van, vagy a vállalati ranglétrán igyekszik feljebb jutni. Azonban bárki, aki vállalkozás indítását tervezi, bölcsen tenné, ha alaposan átgondolná, hogyan kívánja megközelíteni az üzleti növekedést, és tudná előre, hogy mik a végső céljai. Az a terv, hogy minél több pénzt keressenek, minél több embernek adjanak munkát, vagy eladják a vállalkozást egy nagy konglomerátumnak? Vagy esetleg jó életet szeretne élni a lehető legkevesebb stresszel és gonddal?

A Biblia erre is jó iránymutatást ad, hogyan dolgozzunk függetlenül a vállalkozásunk méretétől: „jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek, mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.” (Pál levele az efézusiakhoz 6, 7-8)

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2023. augusztus 21.