A mai ember kissé furcsállkodva olvassa a gonosz lélekről szóló bibliai beszámolókat. Hol helyezzük el ezt a megfoghatatlan tartományt fölvilágosult világképünkben, eszmerendszerünkben? Beilleszthető-e ez egyáltalán a modern kornak az Istenről, emberről, természetről alkotott elképzelései közé? Mit értünk a Sátán, a gonosz lélek fogalmán? Mit kezdjünk vele?

Legtöbbször emiatt inkább szőnyeg alá söpörjük az egész problémakört, nem ejtünk szót ilyesmiről. Manapság különben is hajlamos a világ arra, hogy mindenféle bűnt elbagatellizáljon; megértsen – megmagyarázzon – kimagyarázzon. Sokszor több empátiával figyeli a gyilkosokat, rablókat, mint az áldozatokat. Talán éppen ezért: éppen a jó és rossz közötti határvonal elmosása miatt, a világos belső érzék és precíz iránytű elveszítése miatt erősödik fel a Gonosz láthatatlan jelenléte, emberfeletti és emberellenes uralma. Talán éppen ezért siklik ki kezünkből a világ sorsának irányítása pontosan akkor, amikor úgy érezzük: a fejlődés, a szabadság, a demokrácia soha nem ismert, soha nem tapasztalt fokára jutottunk. És közben engedelmes rabszolgáivá válunk a bugyuta reklámoknak és mindenféle más manipulációknak. Gondoljunk csak a média világára – de gondolhatunk saját hétköznapi megnyilatkozásainkra is. Hányszor elkenjük a bűnt; nem merjük, nem akarjuk nevén nevezni a dolgokat; sokszor a puszta stílusunkkal is hazudunk!

Idősebb hallgatóim még alighanem emlékeznek rá: egy jó évtizeddel ezelőtt hetekig csócsált téma volt a médiában „a dávodi kislány esete”. Bennem bizonyára azért is mély nyomot hagyott, mert szinte minden hittanórán szenvedélyesen vitatkoztak róla a fiatalok. A történet lényege: egy fiatalkorú lány rádöbben, hogy magzatot hord a szíve alatt. Anyja és közvetlen környezete „nyilvánvalóan” orvosi beavatkozást sürget. Ő azonban megkérdezi hitoktatóját, a fiatal káplánt, mit tanácsol. A pap magától értetődően az élet pártján áll, és fölkínálja a Magzatvédő Szövetség lelki és anyagi támogatását. Mit hoz ki ebből – a választások előtt állva különösképpen felajzott – média? Hónapokkal később Alexa Károly irodalomtörténész tollából olvastam egy alapos elemzést arról, hogyan tükröződött a magyar sajtóban az abortusz-vita ügye. A szerencsétlen, meggondolatlan, önsorsrontó fiatal nőt következetesen kislánynak nevezik, mintegy természetes szülői ösztöneinkre apellálva; a gyilkosságra felbujtó nagymamát édesanyának; a kislány szomorú helyzetét „áldott állapotnak”. (Pedig más összefüggésekben nemigen használja manapság ezt a régi szép vallásos kifejezést a tévé, a rádió, az újságírás.) S persze az érem másik oldala, hogy az élet védelmében tenni akaró lelkészt sötét, reakciós, netán éppen a gyónási titkot megszegő alaknak mutatják be (holott a kezdet kezdetén kiderült: jelen esetben szó sem volt gyónásról). Olyan figurának állítják őt be, aki mások életébe önkényesen, erőszakkal beavatkozik, aki erkölcsi kényszert gyakorol. S nyilván hasonlóképpen obskurus, torz lelkű gyülekezetnek iparkodnak lefesteni a Magzatvédő Szövetséget, amely pedig, jól tudjuk, olyan emberekből áll, akik önként, komoly áldozatokat vállalva igyekeznek segíteni a bajbajutottakon, miközben sokszor maguk is nagy családot nevelnek. Az emberek pedig ilyenkor nem sokat gondolkodnak, mérlegelnek; egy-kettőre fölülnek ezeknek a gyatra manipulációknak.

A Sátán bibliai neve: DIABOLOSZ. Ez a név azt jelenti: szétszór, összezavar. Nem véletlenül nevezik őt a megtévesztés, a Hazugság Atyjának. Életeleme a káosz, a zűrzavar: a rendezetlen és feje tetejére állított világ. Több fronton támad – és bizony nincs nehéz dolga egy értékrendjében, erkölcseiben fellazított társadalomban, a jó és rossz megítélésében is bizonytalanná vált világban. Hiszen olyan egyszerű csúsztatásokkal, féligazságokkal félrevezetni a mai embert, aki életét nem képes sziklára alapozni; aki nélkülözi a stabil, minden élethelyzetben eligazító hitet és eszményeket. Az ezredforduló társadalma a tévhitek, torz eszmék, álvallások melegágyává vált. Ebben a helyzetben egy kis csűrés-csavarással a legjobb emberi szándékokat, a legnemesebb, legtisztább emberi érzéseket pillanatok alatt képes az ellenkezőjére fordítani, nevetségessé tenni. Ha például kitekintünk a politika felé, vagy még inkább a politikát elemző-értelmező média felé: lám, milyen kézenfekvő összemosni a legjobb szándékot a legaljasabb önzéssel, milyen egyszerű besározni a tisztákat. Milyen könnyű őket porba rántani azzal, hogy „egyik sem jobb a másiknál” – vagy: „ezek sem különbek, mint mi”. Vagy milyen egyszerű egy-egy megtévedt papra, vallásához méltatlan keresztényre rámutatni: „Ilyen az Egyház”. Mindenesetre könnyebb annál, mint ha mi magunk próbáljuk nap nap után hűségesen megélni Krisztus evangéliumát, mint ha a saját életünkben kíséreljük meg megvalósítani a pozitív egyházképünket.

A mai evangélium arról tanúskodik, hogy Jézus Krisztus győzedelmeskedett a Gonosz fölött, parancsolt a tisztátalan lelkeknek, és ők engedelmeskedtek neki. Mindez számunkra is jelzi: megtörhető a gonosz erők hatalma! Jézus Krisztusban elkezdődött Isten Országa ezen a földön. Általa a szabadulás útjára lépett a világ. Amikor megkeresztelkedtünk, mi is Jézus táborához csatlakoztunk. Szüleink, keresztszüleink a nevünkben ígéretet tettek arra, hogy ellene mondunk a Sátánnak és minden cselekedetének. S ezt bizonyára személyesen is többször megújítottuk már. Ennek az ígéretnek a jegyében cselekszünk, amikor a bűnbánatban megtisztítjuk lelkünket minden vétkes gondolattól, szótól, cselekedettől és mulasztástól. Főleg pedig akkor, amikor életünkben érvényre juttatjuk a jót, amikor tettekre váltjuk Krisztus evangéliumát.

Létrehozva 2014. január 16.