„Az egész világ konzervatívokra és progresszívekre osztotta fel magát. A progresszívek azon dolgoznak, hogy minél több hibát elkövessenek. A konzervatívok pedig azon, hogy megakadályozzák ezen hibák kijavítását.” Három kötetet is megjelentetett Gilbert Keith Chestertontól, a 20. századi szellemes brit gondolkodótól a Századvég. Miről szólnak és miért érdekes az író, aki egyszerre volt végzettség nélküli filozófus, teológus, katolikus apologéta, író és publicista?

Gilbert Keith Chesterton, „az ellentmondások hercege” 1874-ben született Londonban. Grafikusként végzett a University College of London művészeti iskolájában, ahol tanult irodalmat is. Felesége visszavezette Chestertont az anglikán egyházhoz, de az író végül 1922-ben katolizált. 1895-től londoni kiadóknál dolgozott, majd 1902-től újságot is ír. 1925-től saját lapja is volt, a G.K.’s Weekly, amit haláláig megjelentet. A hatalmas termetű Chesterton (134 kilogrammot nyomott) 1936-ban hunyt el. Életműve nyolcvan könyv, több száz vers, kétszáz elbeszélés, jó pár színjáték és rengeteg esszé.

Chesterton imádott vitázni, egyik legkitartóbb vitapartnere jóbarátja, George Bernard Shaw volt.

Magyarul ugyan több műve is megjelent, néhány többször is, vagy akár töredékesen, ám a kommunista évtizedek nem kedveztek újrakiadásának. Irodalmi alkotásai közül az egész életén át írt krimisztorik, a Bown atya-történetek a legkiemelkedőbbek, melyekből jó pár már megjelent hazánkban különféle kiadóknál.

A Századvég nemrég azonban három Chestertonnal is megajéndékozta a magyar olvasóközönséget. A józan ész nevében lényegében egy gazdasági javaslat, A Mi a baj a világgal? egy tematikus essszégyűjtemény, A Szökevény Kocsma pedig arról szól, hogy London behódol az iszlámnak, a sör és a whisky európai fővárosában betiltják az alkoholt, a kocsmának szökevényként kell menekülnie, hogy életben maradhasson – a kötetet 1914-ben adták ki először.

A józan ész nevében

Banális cím – ki vesz meg ilyen könyvet és vajon miről szólhat? – merülhet fel bennünk a kérdés. Nos, Chesterton először 1926-ban megjelent munkája (angol címe: Outline of Sanity) a disztribucionizmus egyik alapműve (a másik alapmű szerzőtársáé és barátjáé, Hilaire Bellocé, a The Servile State; a két szerző annyira egy húron pendült, hogy Chesterbellocnak is hívták őket).

Chesterton szerint a szocializmus csak a kapitalizmust testesíti be, és az igazi megoldást a sok kistulajdonos társadalma lenne. A túl sok kapitalizmus valójában túl kevés kapitalistát jelent, és a kis magántulajdonok biztosítják számunkra az igazságosságot és a függetlenséget: az „egyik erő az államszocializmus, a másik a nagytőke. Ők ketten egy szellem immár, s hamarosan egy testté is lesznek. (…) semmi kétség, milyen jellegű világ lesz az, amit ezek ketten létrehoznak. A szervezettség, a szindikáció, a szabványosítás világa lesz. Mindenki egy univerzálisan elfogadott séma szerinti kalaphoz, házhoz, szabadidőhöz és gyógyszerekhez juthat majd hozzá, egy széleskörű, jól kidolgozott rendszer fogja táplálni, öltöztetni, oktatni és vizsgálni…”.

A szocialisták szerint a kapitalista tulajdonkoncentrációból csak előre, az állami koncentráció felé vezet az út; Chesterton szerint viszont épp a dekoncentráció a megoldás – ahogy a Mi a baj a világgal?-ban fogalmaz: „az egyetlen lehetőség az előrelépésre a visszalépés”.

Persze a megvalósítással és az elképzelés realitásaival kapcsolatban lehetnek kételyeink visszamenőleg is. „Három hektár és egy tehén”, mondta Chesterton, ami nem biztos, hogy elég lett volna egy család megélhetéséhez. A két világháború közti magyar népi írók, például a Cifra nyomorúság szerzője, a nagybirtok-koncentráció miatt kesergő Szabó Zoltán viszont minden bizonnyal üdvözölték volna Chesterton elképzelését.

Chesterton nem volt jó véleménnyel kora elitjéről,

beleértve a konzervatív klubokat is. Úgy gondolta, hogy ezek a „bölcsek azt sem tudják a mindennapi emberre bízni, hogy a saját otthonát irányítsa, azt pedig különösen ellenzik, hogy az államot irányítsa. Valójában semmiféle politikai hatal­mat nem akarnak adni neki. Hajlandók adni neki egy szava­zatot, mert régen rájöttek, hogy ahhoz semmi hatalmat nem kell társítani. Házat, feleséget, gyermeket, kutyát, tehenet, vagy egy darab földet nem hajlandók adni neki, mert ezek a dolgok valódi hatalmat adnának a kezébe. Szeretnénk megér­tetni, hogy politikánk lényege: hatalmat adni az átlagembernek azáltal, hogy megadjuk neki e dolgokat.”

Mi a baj a világgal?

„Egy nagyon formátlan és inadekvát könyvet írtam” – fogalmazott ezen 1910-es munkája dedikációjában a szerző, aki a máig bizonyítatlan, saját maga által terjesztett szóbeszéd szerint amikor a The Times szerkesztője megkérdezte tőle, hogy mi a baj a világgal, annyit válaszolt: „én”. A Mi a baj a világgal? több részre oszlik,

szó van benne az ember otthontalanságáról,

az imperializmusról, avagy a férfi körüli tévedésről; a feminizmusról, avagy a nővel kapcsolatos tévedésről; a nevelésről, avagy a gyermek körüli tévedésről, s végül az otthonról.

Amit talán érdemes kiemelni, az az, hogy Chesterton ellenezte az ő korában a választójogért való küzdelemben megtestesülő feminizmust, azt tartván, hogy a nők amúgy is piszkosnak tartják a férfiak számos tevékenységét, s akkor miért pont az egyik legpiszkosabba szeretnének részt venni. Emellett meggyőzően mutatja ki, hogy a háztartásbeliség és a gyermeknevelés épp a specializáció szűklátókörűségétől menti meg a nőket, minthogy az egész világegyetemet nekik kell elhozni gyermekük számára. A szüfrazsettek Chesterton szerint éppen nem a nőiességet szolgálják, hanem a nők elférfiasodását.

A neveléssel kapcsolatban pedig úgy vélekedett: miközben sokan azt szorgalmazzák, hogy a dogmákat le kell választani a nevelésről, épp a dogma az, ami nélkül nincs nevelés. S az olyan tanító, aki nem dogmatikus, egyszerűen nem tanít.

 A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. június 6.