Néhány hónappal azelőtt, hogy megszülettem, apám találkozott egy idegennel, aki új volt a mi kis városunkban. A kezdetektől fogva apát lenyűgözte ez a varázslatos újonc és hamarosan meghívta őt, hogy éljen a családunkkal. Az idegent hamar befogadták, és néhány hónappal később ő is köszöntött engem ezen a világon.

Ahogy nőttem, soha nem kérdőjeleztem meg a helyét a családban. Az én fiatal elmémben minden tagnak volt egy különleges szerepe. Az én idősebb testvéreim voltak a példák erre. A fiatalabb testvéreim voltak az én segítőim. Szüleim arra tanítottak, hogy szeressük hitünket és aszerint éljük. De az idegen volt a mesélő. Ő szőtte a legérdekesebb történeteket . Kalandok, rejtélyek, és vígjátékok voltak a napi beszélgetések témái. Az egész családot megigézte órákig.

Ha akartam hallani politikáról, történelemről, vagy a tudományról, úgy tűnt, hogy ő tud mindenről. Úgy tűnt, hogy ismeri a múltat, a jelent, és láthatóan meg tudta jósolni a jövőt is. A képeket annyira élethűen tudta lerajzolni, hogy sokszor nevetni vagy sírni volt kedvünk, ahogy néztük.

Olyan volt, mint egy családi barát. Elvitte apát, a testvéreimet és engem az első nagy bajnoki baseball meccsre. Mindig arra ösztönzött bennünket, hogy nézzünk filmeket és még azt is elintézte, hogy bemutasson bennünket több filmsztárnak.

Az idegen egy szüntelen szónok volt. Bár apa nem bánta, néha, amíg a többieket is elbűvölte a távoli helyekről szóló történettel, anya halkan felkelt és bement a szobájába elimádkozni a rózsafüzért. Nem tudtam, hogy azért imádkozott-e, hogy az idegen hagyja el az otthonunkat. Tudod, apám a háztartást bizonyos erkölcsi meggyőződésekkel szabályozta. De az idegen soha nem érezte kötelességének tisztelni ezeket. Káromkodás és legfőképpen istenkáromlás soha nem volt szabad a házunkban – sem tőlünk, sem a barátainktól vagy felnőttektől. A mi régi látogatónk azonban használt néha helytelen, sőt istenkáromló szavakat, melyek égették a fülemet, és apa is fészkelődött ilyenkor. Tudomásom szerint, az idegennel sohasem szállt szembe. Apám nem engedte, hogy dohányozzunk vagy igyunk az otthonában. De az idegen úgy érezte, hogy szükség van a magyarázatra és más módon „világosított fel” bennünket az életről … a gondolkodás és cselekvés más módjáról.

Megmutatta, milyen szórakoztató, felnőttes és kifizetődő a sör és más alkoholos italok is. Nála a cigaretta jó ízű, a szivar férfias, és a pöfékelés előkelő. Ő szabadon, nyíltan beszélt, és gyakran beszélt az erkölcstelenségről. Észrevételei néha kirívóak, néha szuggesztívek, és általában kínosak voltak. Ma már tudom, hogy az én korai elképzelésemet a férfi- nő, férj-feleség kapcsolatról ez az idegen befolyásolta.

Ahogy most visszatekintek, hiszem, hogy ez csak az Isten kegyelme és az én őrangyalom volt, hogy az idegen nem befolyásolt minket jobban. Időről-időre szemben állt a szüleim értékrendjével és a szent hittel. Mégis ritkán dorgálták meg és soha nem kérték, hogy távozzon.

Több mint harminc év telt el azóta, hogy az idegen beköltözött fiatal családunkhoz. Közel sem annyira érdekes már az apámnak, mint azokban a korábbi években. De ha bemegyek ma szüleim házába, még mindig látni a sarokban őt arra várva, hogy valaki figyelje, mit mond, és nézze a képeket. Mi a neve? Mindig csak úgy hívták: TV.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2015. november 6.