d. Az ünneplő Egyház liturgikus öltözete

Jézus hívei mindig örültek, ha találkozhattak az Úrral. Ő maga is örült ilyenkor. Az utolsó vacsoránál kijelentette, hogy vágyva vágyott vacsorázni övéivel (vö. Lk 22,15). – Mi a szentmisén és az áldozásban kapunk alkalmat a legbensőbb találkozásra Jézussal és egymással.

A találkozás örömét többek között azzal is megmutatjuk, hogy illően öltözködünk. Legünnepélyesebben a pap öltözik fel. Ő személyesíti meg Jézust, s egyúttal bennünket is képvisel a találkozáson.

Sokak számára furcsa a mai szokástól eltérően öltöző pap, másoknak tetszik. Az első századokban (ma is) keleten (és Rómában) a férfiak bokáig érő fehér ruhát hordtak a tűző Nap elleni védekezés miatt. Jézus is ilyen ruhában járt. A szentmisére jövő pap megőrizte Jézus öltözékét.

Az első papok (apostolok és utódaik) nem kívánták utánozni az ószövetségi papságnak sem istentiszteleti szokásait, sem külön liturgikus ruházatát.

A viselet terén jelentős változást a germán népek megtérése hozott. Egyre több „barbár öltözetű és világias ruhát viselő” hívő jelent meg a szentmiséken. Ebben a korban, a VI.–VII. században, éppen a megkülönböztetés végett írták elő a zsinatok a „régi megszentelt” római ruházat liturgikus viselését. Ugyanettől a kortól kezdve lesz a liturgikus ruházat egyúttal a megkülönböztetés jele az egyházi rend fokozatai között.

A következőkben figyeljük liturgikus öltözék egyes darabjai:.

A vállkendőben a rómaiaknak a nyakat hideg ellen védő kendőjét lehet felfedezni. – A ferences vállkendő-viselés pedig azt mutatja, hogy alkalmanként a fejet is védték az ilyenfajta kendővel.

Az alba vagy miseing a rómaiak híres ruhájának, a tunikának az utóda. Illendően hosszú: kéz-, illetve a lábfejig ér. Régen főleg akkor ragaszkodtak ehhez, amikor a barbárok tunikái megrövidültek. Így lett az egyházi férfiak megkülönböztető ruhája a mindennapi életben is. Különféle kézimunkával való díszítése csak a 10. század óta ismert.

A cingulum vagy öv az alba járuléka, hogy azt viselője testméreteihez igazítsa.

A karinget, mint megrövidített albát a közös zsolozsmánál használták. Manapság általában a misén kívüli szertartásoknál (például temetés) viselik.

A kazula, a miseruha őse eredetileg a római polgárok, munkások, katonák legfelső védőöltözete volt. A bő, kör-alakú ruha csupán a fej számára készült kivágással, és mint a neve is jelenti, valóban a kis házikó védő feladatát töltötte be rossz idő esetén. – Az előkelő rómaiak viszont tógát viseltek, mint felsőruhát. A III. században a tóga hivatali öltözék lett, a kazula pedig általánosan viselt ruha. A 10. század óta egyértelműen miseruha, ennek megfelelően díszítik és formája is sokat változott.

A palást vagy pluviálé az első évezred végétől tartozik liturgikus ruházatunkhoz. A kazulától megkülönbözteti a fejet védő rávarrott csuklya és az, hogy elől nyitott. – Hideg időben, főleg a közös imádságok alkalmával viselték. Napjainkban a szentmisével nem szervesen összetartozó szertartásokon viselnek pluviálét.

Szent ruháink közül a stóla az egyetlen, mely kezdettől fogva mint liturgikus „jelvény” szerepel. Szalagszerű, kimondottan egyházi ruha, melyet a vállon átvetettek. Viselési módja egyúttal a papi rendben betöltött fokozatot is jelezte. Ma csak a diakónus stóla-viselete jellemző. Volt idő, mikor mint az egyháziak ismertető jelét, más liturgikus ruha nélkül, a köznapi életben is hordták. A miseruha alatt is, felett is viselik. – A stóla szó jelenti még az egyházi szolgálatért járó tiszteletdíjat (például: temetési stóla).

Fejen viselt használati és egyben liturgikus jelentésű föveg a papi sapka (birétum) és a püspöksüveg (mitra vagy püspök-süveg).

Amikor több pap misézik együtt (koncelebrálás), sok helyen használnak könnyű, fehér szövetből készült, öv nélkül viselhető albát. Ezek fölé nem vesznek miseruhát, csak széles és hosszú stólát.

A liturgikus ruházat jelentését és a viselés célját idővel lelki értelemben is meghatározták. Így pl. a vállkendő az üdvösség védelmező sisakját jelentette a gonosz támadásai ellen. Az alba a lelki tisztaságot, az öv pedig az önmegtagadást juttatta eszébe a szentmiséhez készülődő papnak.

Mit jelent a liturgikus öltözék színe?

Azt mondják, hogy a virágoknak és a színeknek is van nyelvük: beszélnek. – Akik ismerik a liturgiát, és szeretnek a szertartásokban elmélyedni, azoknak sokat mondanak a liturgikus ruhák színei is.

Miről beszélnek gyönyörű miseruháink. A színek is segítenek, hogy jobban értsük és szeressük a szentmisét.

– Láthatunk aranyszínű miseruhát. Az igazi arany előtt meghajol minden más szín: a legnagyobb ünnepeken minden egyéb színt helyettesíthet az aranybrokát miseruha.

– A fehér miseruha az örömet és a lelki tisztaságot juttatja eszünkbe. Jézus születésének és feltámadásának emléknapjain örvendezünk a fehér miseruhában. Ez a szín illik a bűn nélkül fogantatott Szűzanyához, és a nem-vértanú szentekhez. – A fehér mellett a Szűzanya színének tartjuk az égszínkéket is.

– A piros az izzó szeretet, a tűz és a vér színe. Jézus véres halálára emlékeztet virágvasárnap és nagypénteken. A szeretet tüzes Lelkének ünnepe a piros pünkösd. Pirosban ünnepeljük a vértanú szenteket is.

– A lila vagy violaszínről mondják, hogy a hamu vezeklő és bűnbánó színét váltotta fel a középkorban. Ezért jellegzetes színe az adventnek és nagyböjtnek.

– A fekete a gyász színe. Nehogy valaki reménytelenséget lásson benne, napjainkban szívesen cserélik lilára.

– A remény zöld színe jellemzi a böjt előtti és a pünkösd utáni évközi időt. Karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor megjelent Isten jósága: elhozta az örömhírt. Most az evangélium terjedésében reménykedünk.

Létrehozva 2025. március 24.