Tombol körülöttünk a harc az örök lelkünkért. Mégis lehetséges, hogy nem vagyunk tudatában ennek a harcnak, még akkor sem, ha érezzük a hatásait. A megkülönböztetés tizennégy szabályán keresztül Szent Ignác erőteljes segítséget nyújt számunkra a lelki csatatér megvilágításához, segít nekünk, hogy a lelki élet mindennapi helyzeteire és a mindennapi kihívásokra Jézus Krisztus győzedelmes kegyelmével válaszoljunk.

Mintha valaki felkapcsolta volna a villanyt.

Egy barátom említette a megkülönböztetés tizennégy szabályát, és én azonnal kutatni kezdtem. Minél többet fedeztem fel, annál többet akartam tanulni. Fiatal felnőttként, aki tapogatózva próbálja motiválni magát a lelki életben, hirtelen megértettem, hogy miért. Ezek a szabályok, amelyeket Loyolai Szent Ignác évszázadokkal korábban írt, világosan elmagyarázták szórványos szokásaimat és küzdelmeimet az imádságban. Egyszerre bosszantott és megdöbbentett, hogy nem ismertem meg hamarabb ezt az aranykulcsot – az imádság megértésének ezt az alapvető keretét.

Nem számít: az ignáci szabályok gyakorlatiasak és azonnal alkalmazhatók voltak imádságomra és megkülönböztetésemre, és hamarosan elkezdtem megtapasztalni a gyümölcseit. Az Úr felkeltette a figyelmemet, és egy kis missziós tüzet gyújtott bennem; elkezdtem mesélni a szabályokról mindenkinek, aki meghallgatott. Hamarosan azon kaptam magam, hogy évente több workshopot is tartok. Több mint egy évtizeddel később mélyebb meggyőződésem, mint valaha, hogy a megkülönböztetés szabályaiban foglalt igazságok alapvetőek a személyes ima és a szentség szempontjából – és még mindig megosztom azokkal, akik meghallgatnak.

Szent Ignác időtlen tanítása szemet gyönyörködtető összefüggést biztosít a lelki életben szerzett mindennapi tapasztalatainkhoz. Szabályai arra tanítanak, hogyan reagáljunk a könnyebb (vigasztalás) és a nehezebb (elkeseredés) időkben, hogy kitartsunk a harcban. Több héten keresztül minden egyes szabályt alaposan megvizsgálunk, megtanuljuk, hogyan jelenik meg a mindennapi életben, és hogyan reagálhatunk gyakorlatilag egy adott helyzetben.

Először azonban ismerjük meg egy kicsit jobban bölcs tanítónkat.

A katonától a szentig

Szent Ignác nem azért indult el, hogy szentté váljon. Az 1500-as évek elején Spanyolországban élő katonaként Loyolai Ignác szigorúan a csaták megnyerésében és a szép nők vonzalmában kereste a beteljesülést. Saját megítélése szerint „a világ hiúságainak átadott ember” volt (forrás alul). Amikor huszonhat évesen Pamplonában harcolt, spanyol erődjét francia harcosok vették körül; nem volt remény a győzelemre. Amikor más spanyol tisztek azt javasolták, hogy adják meg magukat, hogy elkerüljék a további veszteségeket, Ignatius szenvedélyesen visszautasította. A csata során az egyik lábát teljesen összetörte egy ágyúgolyó, a másik pedig súlyosan megsérült.

A franciák kegyesen bántak Ignatiusszal, megpróbálták a lábát helyrehozni, miközben csodálkoztak a bátorságán. Két hét múlva hordágyon hazaküldték Loyolába, ahol a szakértő orvosok megállapították, hogy a megerőltető utazás után egy második műtétre is szüksége lesz. Ignác, aki mindig is hős volt, egy szót sem szólt, miközben ökölbe szorította a kezét a fájdalom miatt. Súlyosan megbetegedett, és mielőtt a halál kapujában megingott volna, utolsó gyónását megtette – az Úr azonban megkímélte az életét, és Ignatius csodával határos módon felépült.

Mégis, tovább emésztette a hiúság. Amikor Ignác rájött, hogy ez a második műtét megrövidítette a lábát, és sántítani fog, könyörgött a sebésznek, hogy egy harmadik műtétet végezzen el, hogy ezt megakadályozza. Még akkor is, amikor a sebész figyelmeztette, hogy a harmadik még fájdalmasabb lesz, mint a többi, Ignatius készségesen engedett.

Ez az elhúzódó felépülés azt jelentette, hogy Ignác hónapokig ágyban ragadt. Órákat töltött azzal, hogy olyan hiú ábrándokat kergetett, mint a csatában tanúsított vitézség vagy egy olyan nemes hölgy kezének elnyerése, aki messze nem az ő súlycsoportjába tartozik. Végül könyveket kért, hogy megfékezze unalmát, és a frivol regényekre gondolt, amelyeket mindig is szeretett. A házban csak Krisztus élete és a Szentek élete című könyveket találta; Ignatius kétségbeesetten kereste a szórakozást, mégis elolvasta őket. Minél többet olvasott, annál inkább kezdett álmodozni ezekről a hőstettekről is – elképzelte, hogy Krisztus és a szentek tetteit utánozza.

Mulandó beteljesedés és tartós béke

Idővel valami jelentős dolog történt:

„Amikor a világ dolgaira gondolt, elragadtatás töltötte el, de amikor utána fáradtságból elvetette őket, száraz és elégedetlen volt. Amikor pedig… a többi megszorítás elvégzésére gondolt, amit a szentektől látott, vigasztalódott, nemcsak akkor, amikor ezekre gondolt, hanem még utána is… vidám és elégedett maradt” (forrás alul).

Egyszóval a legvonzóbb világi csábítások csak rövid ideig izgatták őt; utána Ignác üresebbnek érezte magát, mint előtte. Ezzel szemben az erény és az önmegtagadás cselekedetei, amelyek kezdetben taszították, annál inkább kezdték felemelni Ignácot, minél többet időzött rajtuk, és végül elégedetté és békéssé tették. Idővel Ignác megértette, hogy ezek a mozdulatok két ellentétes szellemi hatástól származnak: az egyik a „gonosz szellem” vagy az ördög, a másik pedig Isten.

Ez a felismerés egy mélységes megtéréshez vezetett. Ezek a lelki mozdulatok alakították ki Ignác éles tudatosságát a lelki vigasztalásról és vigasztalanságról is, amelyből megszületett a mély hatású Megkülönböztetés szabályai – lényegében a „harc szabályai” az imádság harcában.

Megtérése után Ignác azonnal nekilátott, hogy megváltoztassa életét, megtagadja önmagát, és mindenben Isten akaratát keresse. Idővel Ignác pap, termékeny író, lelki vezető és nevelő lett, valamint a Jézus Társasága alapítója lett (melyet végül jezsuita rendnek neveztek el). Az ellenreformáció egyik legbefolyásosabb és legkedvesebb teológusa is volt, és végül az egyház nagy szentjévé vált.

Egy hatalmas csata

Szent Ignác szabályainak lényege a következő: minden pillanatban egy nagy csata zajlik körülöttünk, a jó és a rossz közötti harc. A cél? A világegyetem legértékesebb területének – a lelkünknek – a megnyerése. A megkülönböztetés tizennégy szabálya mindenekelőtt abban segít, hogy felismerjük, hogy ez a harc létezik. A legtöbb ember úgy megy végig az életén, hogy nem vesz tudomást magáról a harcról (vagy nem hajlandó tudomásul venni), még akkor sem, ha nap mint nap mélyen érezzük és reagálunk ennek hatásaira. Amint elismerjük ezt a lelki harcot, a megkülönböztetés szabályai tovább segítenek megvilágítani az ellenség leggyakoribb taktikáit, hogy megtanulhassuk, hogyan válaszoljunk győztesen Isten segítségével.

Szent Ignáchoz hasonlóan magam is sok évet töltöttem a hadsereg tisztjeként. Korán megismertem egy fogalmat, amit a „háború ködjének” nevezünk. Ez a kifejezés arra a zűrzavarra és bizonytalanságra utal, amely meghiúsíthatja egy katona vagy egység helyzetfelismerését a csata hevében. Bármilyen tökéletes is legyen a kezdeti haditerv, amint a csatatéren kitör a zaj, a füst, a káosz és a fájdalom, könnyen megzavarodhatunk – különösen éjszaka -, az ellenséges de még a baráti állásokat is szem elől tévesztve.

Átvágni a ködön

A katonák évszázadok óta keresik a köd feloszlatásának módját. A válaszok nagyrészt a kommunikációra és a megvilágításra összpontosítottak. A 19. században a morzejelek és a jelzőfények kerültek a középpontba. A levegőbe lőtt jelzőrakéta akár tizenöt másodpercig is megvilágíthatta a csatateret, azonnali betekintést nyújtva az ellenséges állásokba és tevékenységbe. A szövetséges erők egy pillanat alatt stratégiai átcsoportosítással vagy tűznyitással reagálhattak a rejtett ellenséges támadás elhárítására. Ahogy a technológia fejlődött a 20. században, a megvilágítási és kommunikációs taktika a radar és a rádiójeles kommunikáció felé fordult; mire a 21. században szolgálatba álltam, már éjjellátó szemüvegeket és GPS-nyomkövetést használtunk.

A fizikai csatatérhez hasonlóan a lelki csatatéren is jelen van a háború ködössége, függetlenül attól, hogy mennyire tökéletes a haditervünk. A gonosz „ellenséges” cselekedetei elsőre barátságosnak tűnhetnek, amikor kísértésbe akar minket csalogatni, vagy fenyegetésként érzékelhetjük Isten szilárd védelmi határait. Néha megzavarodhatunk, amikor könnyű győzelemre számítunk, mégis hirtelen vereségnek tűnő dolgot tapasztalunk. Erre a lelki ködös háborúra válaszul lelki megvilágosításra és kommunikációra van szükségünk, hogy segítsen eloszlatni a zűrzavart.

A lelki csatatér megvilágítása

Szerencsére Szent Ignác megalkotta számunkra a Megkülönböztetés szabályait, mint egyfajta lelki „jelzőfényt” vagy éjjellátó készüléket, hogy átvágjuk a ködöt. Ezek a szabályok erőteljes lelki fegyverként szolgálhatnak földi zarándoklatunk során. Bár soha nem leszünk mentesek a lelki harc alól ebben az életben, Urunk nem kéri tőlünk, hogy egyedül harcoljunk. Urunk Loyolai Szent Ignác bölcsességével, példájával és közbenjárásával ajándékozott meg minket az út során. Isten természetfeletti segítsége is állandóan jelen van, hiszen a nagyobb tudatosság kegyelme által megerősít bennünket.

Az elkövetkező hetekben a lelki harcmezőn fogunk navigálni, miközben végigmegyünk a megkülönböztetés tizennégy szabályának mindegyikén, és konkrét eszközöket mutatunk, melyek segítenek abban, hogy kitartsunk az út során. Együtt hagyjuk, hogy mindenható, szerető Urunk megvilágítsa a lelki csatateret, hogy kitartóan tudjunk imádságos kommunikációt tartani azzal, aki a legnagyobb szövetségesünk és védelmezőnk.

________________________________________________________________________

Ha többet szeretnél megtudni a lelki harcról és a szellemek megkülönböztetéséről, nézd meg Dan Burke vadonatúj videósorozatát itt.

Forrás: Cámara, Luis Gonzàlez De. Szent Ignác saját története: Ahogyan Luis González de Cámara elmesélte, válogatott levelekkel. Fordította: William J. Young, Loyola University Press, 1980.

Forrás angol nyelven

Megan Hjelmstad

Létrehozva 2024. augusztus 21.