Azért írom le ezt a vallomást, mert abban bízom, hogy segít valakinek, aki önkielégítés-függő. Nem emlékszem pontosan, hogy mikor kezdtem magamnak ilyen fajta örömöket okozni, de emlékszem, hogy már kislányként nagyon érdekelt a saját testem.

Nemi szerveim érintése nagy örömöt okozott, és rövidesen a szokásommá vált. Akkor jött a serdülőkor. Színes fantáziámnak köszönhetően gondolataimat tettek követték. És ott voltak az ifjúsági magazinok, megspékelve sok erotikus történettel. A legrosszabb, hogy tisztában voltam tetteim bűnösségével, mégsem voltam képes abbahagyni. Minden bűnözéskor belső szomorúság áradt szét lelkemben. Esküdöztem magamnak, hogy többé nem engedek a kísértésnek. De az ember túl gyenge, hogy egyedül legyőzze a bűnt. Nem is bírtam megérteni. Egyedül akartam megoldani a gondjaimat, de nem jártam sikerrel. Az egész annyira kimerített, hogy már-már bedobtam a törölközőt, amikor a Szentlélek jött a segítségemre. Arra indított, hogy végezzek általános gyónást. Napokig készültem és imádkoztam rá. Arra kértem Istent, hogy adjon bátorságot. És meghallgatott. A gyónás alatt éreztem, hogy Jézus átveszi vállamról a terhet. Éreztem, hogy a teher lehullott rólam. Valóban találkoztam Jézussal a gyónás során. Korábban mindig igyekeztem szűkszavúan beszélni a gyóntatómmal. Túlságosan szégyelltem magam.

A gyónás után nem sikerült rögtön fölhagynom az önkielégítés szokásával. A Sátán nem adta föl olyan hamar, és én még néhányszor megtapasztaltam gyöngeségemet. De éreztem a különbséget… Egyre ritkábban bűnöztem. Jézus lassan, fokozatosan meggyógyított. Egyre több dolgot megértettem – olyan dolgokat, melyeken korábban el sem gondolkoztam. Megértettem, hogy még sokáig fogom érezni a bűn következményét, a szégyent. Azért, hogy emlékezzem rá minden kísértés alkalmával. Annak ellenére, hogy eltelt már néhány év, még mindig ügyelnem kell a gondolataimra, arra, hogy miket olvasok, nézek. Amikor érzem a kísértést, imádkozom Istenhez. Az önkielégítés bűn, olyan bűn, amely mély nyomokat hagy az ember lelkében. Máig túl félénk, visszahúzódó vagyok, félek az emberektől, és hajlamos vagyok visszavonultan élni.
Imádkozom mindazokért, akik ezzel a bűnnel küzdenek. Imádkozom azért, hogy ne essenek kétségbe, hanem bízzanak Jézusban. Egy őszinte gyónás, egy buzgó ima, és az önuralom sokat segít. Amikor Jézus minket meggyógyít, fontos, hogy teljes bizalommal legyünk iránta, és hogy magunknak is megbocsássunk. Sokáig gondolkodtam, hogy ezt az önvallomást megírjam-e. Emlékszem azokra a vallomásokra, amelyeket más fiatalok írtak ugyanebben a témában. Ezek sokat segítettek az én gyógyulásomban is. Csodálom bátorságukat és nyíltságukat, ahogyan arról a témáról beszéltek, ami miatt én olyan nagy szégyent éreztem magamban. Ma már én is közéjük tartozom. Nagyon remélem, hogy az én vallomásom is segít valakinek, aki most indul el a gyógyulás és a megtérés útján.

Forrás