Mikor megosztottam másokkal a nemrég kapott hírt, hogy méhnyálkahártya-rákom van, többen fogalmaztak így, csupa nagybetűvel: „GYŰLÖLÖM A RÁKOT!”
Megértem. Nincs mit szeretni a rákos sejteken, nem okoz örömöt a rosszindulatú daganat, és határozottan nincs semmi gyönyörűség a műtétben, kemoterápiában, sugarazásban stb.

De ennek a nem-várt utazásnak lett egy másik oldala is. Csodálatos, megvilágosító, semmiért-oda-nem-adnám pillanatok, amikor teljes lelkemmel azonosultam mai alapigénkkel: „Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban” (1Tessz 5,18).

Azt akarod mondani, Liz, hogy hálás vagy azért, mert rákos vagy?Igen, pontosan ezt mondom.

Csóváld a fejed nyugodtan, forgasd a szemed, vagy sóhajts egy nagyot, mikor ezt olvasod. Talán olybá tűnik az, amit meg akarok osztani veled, mintha túl sok szteroidot kaptam volna legutóbbi kemoterápiám előtt, és most bedrogozva, euforikus állapotban beszélnék.

Az igazság az, hogy hálámnak semmi köze a szerekhez, mindenestül Krisztusra irányul. Harminchat évig tudtam, hogy ő Uram és Megváltóm, de most úgy is ismerem, mint

Vigasztalót, Gyógyítót, Barátot. Sosem éreztem jobban jelenlétét, sosem csodáltam ennyire a hatalmát. És sosem éreztem ilyen erős késztetést, hogy újra meg újra kimondjam a nevét, és énekeljem dicséretét!

Senkinek sem kívánom, hogy rákos legyen, de szeretném, ha minden testvérem Krisztusban átélné, mi történik, ha elfogadja saját helyzetének valóságát, és nemcsak bízik Istenben, de hálát is ad neki azért az útért, amit eltervezett számára.

Mi tehát az a hat ok, amiért hálásak lehetünk egy nehéz időszakban?
Isten hűségének mélyebb megtapasztalása. Amikor kórházi ágyamon az éjszaka közepén Hozzá kiáltottam, Ő már ott volt, megnyugtatta összetört szívemet, biztosított szeretetéről épp, ahogy a zsoltáros írja: „Uram, irgalmad fölér az égig, hűséged a felhőkig” (Zsolt 36,6).

Az írás elolvasható itt.