1994-ben születtem Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Édesapám református, de én az anyai hitet örökölve katolikus nevelést kaptam. Teljesen szeretetteljes légkörben nőttem fel, amelyért nagyon hálás vagyok. Meg is kereszteltek jó korán, és már három éves koromra tudtam mindent, amit egy három éves megtudhat a katolikus hitből.

Az általános iskola zűrösen telt, mert a belső gyerekségemet ott elnyomták. Régen volt talán igaz sem volt, de annyit tudok, hogy az elevenségemet rosszul kezelték. Az otthoni játékos légkörből átcsöppentem a rideg valóságba. Persze, az óvoda is ott volt ezelőtt, de az nekem sokkal idillibb helyként maradt meg az emlékezetemben. Az általános iskolai éveim teljesen káoszban teltek. Az ember annak látja magát, ami a pedagógusok szeméből rátükröződik. Kereső természetemet úgy élték meg , hogy rossz vagyok, ezért már előre elkönyveltek suhancnak és semmirekellőnek. Ebben a légkörben és különböző felnőttek furcsa életfelfogásai közepette telt el ez az időszak. Egy idő után úgy kezdtem el viselkedni, ahogy elvárták egy suhanctól. Nem is voltam már ezután kiegyensúlyozott. Mindazonáltal Isten végig jelen volt, de a parancsolatait nem tudtam megtartani, mert suhanc voltam. Sokszor vádoltam magamat azzal, hogy kétszínű vagyok, mert nem tudtam a szó valódi jelentését. Az egyik színem a suhanc diák volt, a másik pedig a templomban ülő csendes, gondolkodó gyerek. Kerestem a boldogulást különböző helyeken csak ott nem, ahol mindig is kellett volna. Gördeszkáztam, bicikliztem, folyton a számítógép előtt lógtam és lövöldöztem, gyilkolásztam a képzeletbeli katonákat. Az akkori barátaimnak nem volt semmiféle erkölcsi háttere, és ehhez könnyű volt alkalmazkodni.

A tanúságtétel elolvasható itt.

Később jött az MMORPG-s korszakom. Ez egy olyan játéktípus, amelyben a karakteremnek különböző szintjei, ruhái, kardjai stb. van, és ezeket kell gyűjtögetni, mint végső cél, hogy gazdag legyek és mindenkit lecsapjak. Ez több értelmet adott az életemnek, mint az értelmetlen lövöldözés. Volt egy biztos pont, amire mindig gondolhattam suliban. ,,Na majd hazamegyek és estig elérem ezt a szintet, meg azt a kardot!” Hamis sikerélménnyel kecsegtetett és hamis barátokat adott. Olyan mértékű ragaszkodás alakult ki bennem a játék iránt, hogy képes voltam hajnalban felkelni különböző szörnyeket csapdosni, hogy haladjak. Szorgalmas voltam, az biztos. Tudni kell, hogy itt olyan légkör van, hogy mindenki bizalmatlan a másikkal szemben. Akadnak csalók, nagy arcok. Vannak akik előrehaladásuk érdekében lehúznak másokat, ami nagyon igazságtalannak tűnik, de valójában azért mérges az ember, mert ellopják azt az idejét, amit a kardok, meg ruhák megszerzésével töltött. Célt ad mégis ebben a zűrös nagyvilágban. Akkor hagytam abba, minden ilyen nemű tevékenységet, amikor besokalltam. Természetem szerint, ha valami sok sikertelenséget okoz, akkor elgondolkozok rajta, és megszüntetem. Többször mondtam azt, hogy sohase játszok többé, de kevésszer bizonyult igaznak. Mindig reménykedtem, hogy majd találok egy kardot, ami majd májerré tesz a többi játékossal szemben, vagy végre lesz sikerélményem. Nem tudom. Lehet Isten keze van a dologban, de szerencsére nem volt sok sikerem ilyen téren, akármilyen szorgalmas voltam. Szorgalmamat a virtuális világból ezután a való világ felé igyekeztem összpontosítani. Többszöri próbálkozásra sikerült abbahagynom és elkezdeni foglalkozni a tanulással és a való életnek nevezett szép játékkal.

Létrehozva 2013. május 17.