A dicsőítés erejének megtapasztalása

A dicsőítés erejének megtapasztalása

HOLYWINS dicsőítés

Lelkileg közel állnak hozzánk a zenével kísért szentmisék, szentségimádások, dicsőítések és imaalkalmak. A szent zene nem csak érzelmeinkre hat, hanem összeköt minket az Úrral. Ezért nagyon örültünk, amikor értesültünk róla, hogy idén is megrendezésre kerül a HolyWin egész estés dicsőítő szentségimádás itt, Albertfalván. Életünk nagy része rohanásból, határidők betartásából áll, de ezen az estén az idővel nem kellett foglalkoznunk. Időtlen esténk volt, melyet az Úrral tölthettünk el. Van, aki fél órára, van, aki pár órára, és van, aki egész estére Jézus mellett maradhatott. Egy viszont biztos, hogy reggel, ha fizikailag meg is fáradva, de lélekben felfrissülve és kegyelmekben gazdagon térhetett mindenki az otthonába.

Sípos Anikó


Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.” A HOLYWIN éjszakáján én azt a jelet kaptam, hogy az Oltáriszentségen keresztül szemlélhettem a Szentháromságot. Erre a Monstrancia árnyéka hívta fel a figyelmemet, ami számomra egy galambot vetített a falra, a feszület fölé, egy idősebb alakot pedig alá. Az éjszakai békességben megélhettem azt is, hogy a Jóisten dicsőítésével, a jelenlétében töltött imákkal valahogy másképpen telik az idő. Amit én csak fél órának érzékeltem, az valójában több óra volt.

Dr. Kovács Péter

Forrás

Létrehozva 2024. május 8.