Ferenczy István az angliai alapítású, hazánkban is már 12 éve jelen levő Cor et Lumen Christi (CeLC) közösség tagja, feleségével, Zsuzsával és négy lányukkal 2023 nyarán költöztek Magyarországra, hogy megalapítsák a CeLC együttlakó ágát a közösség új házában. Vele beszélgetett elhívásról, gyermeknevelésről és az engedelmesség fontos-ságáról Árki Kristóf.

Házasságotok korai szakaszában kikerülte-tek már Angliába, pedig még a közösséget sem ismertétek igazán. Mi történt?

Egy véletlen kapcsán kerültünk ki feleségemmel. A YWAM-hez (Youth With A Mission – Fiatalok misszióval) akartunk elköteleződni Kolozsváron, de előtte be-pillantást akartunk nyerni pár közösséghez, hogy „ellopjunk” néhány jó ötletet. Damianék azt hitték, hogy csatlakozni akarunk hozzájuk, így ott ragadtunk. Isten meggyőzött, hogy csatlakozzunk há-rom hónapra egy tréninghez, amiből aztán egy év lett, és 12 év múlva még mindig itt vagyunk a közösségben. Istennek átadtuk az életünket és ezt nagyon komolyan vette. Olyan fordulatokat hozott az életünkben, amire egyáltalán nem számítottunk, de most mindenemet odaadnám, hogy azt él-jem, amit élek. Isten olyan helyre vezetett, ahova én nem terveztem jönni, de örülök, hogy itt vagyok.

Minek örülsz a legjobban ebben a nem tervezett életben?

Megtanultunk egy egyensúlyt megélni a radikális keresztény életben. Az imaéletünk, lelki életünk, családi, közösségi életünk, ami ugye a szív (a Cor) a közösségben, az előtérbe kerül. Ez az első és erre épül a fény (a Lumen), ami másodlagos, de ugyanúgy fontos. Ez az egész egyensúlyba került az életünkben és örömünk van benne, és folyamatos növekedést hoz az életünkbe. Nem az van, hogy egy olyan fa nő, aminek az egyik ága súlyosabb, a másik ága vissza-fejlődik és végül kidől. Ez egy nagyon szimmetrikus növekedést hozott, a legnagyobb kincs szerintem, amit kaptunk.

12 évet éltetek a közösséggel a Highfield House-ban. Mi volt a legnagyobb érték, amit a közösségben felfedeztél?

A legnagyobb érték az, hogy a kontemplatív, nagyon mély belső imaélet nem zárja ki a karizmákat és fordítva sem. Mindez benne van az egyház tradíciójában és örökségében. Korábban sok olyan helyet láttunk, ahol nagyon mélyek az imaéletben és főleg a kontemplatív szemlélődő imaéletben, de a szolgálat nem annyira fontos vagy nem karizmatikus. Máshol nagyon erős volt a karizmatikus szolgálat, ott talán az imaéletet láttuk háttérbe szorulni.

Ebben a közösségben azt éreztük, hogy ez a kettő összeházasodott, úgy van ötvözve, ahogy annak lennie kell az egyházban. Minden keresztény arra van hívva, hogy szív és fény legyen, és mind a kettőt radikálisan mélyen, kompromisszumok nélkül megélje.

Többször járt már Magyarországon Damian Stayne, a közösség egyik alapítója, konferenciákat, próféciaiskolát, karizmaiskolát tartani. Az elmúlt évtizedben milyen volt mellette szolgálni, mit tanultál tőle?

Nekem ez egy nagy privilégium, mert még most is ő a lelkiatyám. Leginkább arra figyelt, hogy hogyan növekszem az ima- és családi életemben, milyen férj és apa vagyok, s csak utána, hogy milyen közösségi tag vagyok. Ezután jött az, hogy a szolgálatban növekedjek. Nem csak a siker felétől, hanem azt akarja, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott életem legyen. Mindig azt mondta nekem, amikor kikerültünk, hogy amilyen mélyre építem a háznak az alapjait, olyan magas házat tudok építeni Istenben.

Néha úgy tűnt, hogy visszafog a szolgálatban, viszont szükségem volt erre a visszafogásra ahhoz, hogy a belső növekedésre koncentráljak és utána a több szolgálat alatt ne inogjak meg. Azért tette, hogy lelkileg érett legyek arra, amire Isten később hívni fog. Ő egy harcos és nem adja fel, amíg nem látja beteljesülni Isten ígéreteit az életében. Azt mondja, hogy ezek az ígéretek reálisak, ezek nekünk szólnak, nem csak a szentek-nek. A szentek a modelljeink. Nem a kényelemre hív – a radikális élet soha nem kényelmes -, de nagy a jutalma.

Többször említetted a kiegyensúlyozottságot. Ez saját felismerésből fakad, vagy a közösség értékrendjében van benne akár szolgálat-család között?

A közösség értékrendje, ami egy idő után saját felismeréssé válik. A bentlakó életnek a napi, heti rutinja is úgy van felépítve, hogy ezeket az értékeket védje. A közösség értékei, rutinja és szabályzata megtart minket! Ez egy óvás attól, hogy kiégjünk és egészségtelenül fejlődjünk. Nem arra vagyunk hívva, hogy életünk egyik vagy a másik területét éljük meg 100%-ban, hanem mindegyiket.

Ha nekem a családomban sikerül szeretnem, akkor Istenhez sokkal közelebb kerülök az imámban, ha Istenhez közelebb kerülök az imámban, akkor jobban tudom szeretni a családomat és a szolgálatom is gyümölcsözőbb lesz. Lehet, hogy nem kell többet tennem, de amit teszek, annak mélyebb hatása van az emberekre, mélyebben változnak életek kevesebb időbefektetéssel, mert az ima- és a családi életemen is hangsúly van meg a közösségen is hangsúly van. Picit olyan, mintha az egyikhez adnék és a többi is kap. Nem kell kompromisszumot kötnöm egyikben sem.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. május 4.