Karolina Pawłowska

Az „abortuszhoz való jogot” próbálják keresztülvinni az ENSZ nairobi csúcstalálkozóján

A konzervatív szervezeteket az ENSZ figyelmen kívül hagyta

Novemberben újabb kísérletet tesznek az „abortuszhoz való jog” bevezetésére. Az ENSZ következő csúcstalálkozóját Nairobiban tartják, melynek során megvitatják a „reproduktív és szexuális jogokhoz való hozzáférés” kérdését. A rendezvény nyitott jellegéről szóló bejelentés ellenére a szervezők szinte egyetlen konzervatív szervezetet sem engedtek regisztrálni a csúcstalálkozóra.

A nairobi találkozót a kairói Nemzetközi Népesedési és Fejlődési Konferencia (ICPD) cselekvési programja elfogadásának 25. évfordulója alkalmából rendezik meg. Noha a [kairói] dokumentumban kijelentették, hogy az abortusz semmiképpen sem lehet a családtervezés egyik módszere, és a nemzetek kötelessége az abortuszok számának csökkentése (8.25. cikkely), nagy a valószínűsége annak, hogy a csúcstalálkozó szervezése során megpróbálják megsérteni ezt a nemzetközi konszenzust.

A nairobi csúcstalálkozó fő célja az ICPD és a fenntartható fejlesztési célok (SDG) rendelkezéseinek 2030-ig történő megvalósítása. Ahogy a rendezvény honlapja jelzi,

a csúcstalálkozó fordulópont lesz, mivel megvalósítják a „reproduktív és szexuális jogokhoz” való egyetemes hozzáférést, az egyetemes egészségügyi ellátás részeként.

A megfogalmazás azonban pontatlan. A kairói konferencia során a nemzetek megállapodtak abban, hogy csak olyan kifejezéseket használnak, mint a „reproduktív egészség”, „a reproduktív jogok” és a „szexuális egészség”. Nem engedélyezték, hogy hozzáadják ezekhez a „szexuális jogok” kifejezést, mert ez azzal járna, hogy reklámoznák az LMBT mozgalom követeléseit.

A csúcstalálkozót megelőző események, melyeket a weboldalon is felsorolnak, ​aggodalmat kelthetnek. Már a legelső eseményen, a nemzetközi She Decides (A nő dönt. A ford.) mozgalom megnyitóján kinyilvánították, hogy minden nőnek joga van dönteni, hogy megszüli-e a gyermeket, és hogy legyen hozzáférése a „biztonságos abortuszhoz”. Az abortusz végrehajtásának lehetősége többször előkerült, így a weboldalon felsorolt események alatt is, pl. a Women Deliver (A nő szül. A ford.) konferencia vagy a G7-es csúcstalálkozó alatt. Ez utóbbi alatt, melyet a G7-es csúcstalálkozó részeként tartottak meg, a Gender Equality Advisory Council (a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó tanácsadó testület. A ford.) ajánlásokat adott ki, amelyekben sürgette a kormányokat, hogy garantálják mindenki számára a „biztonságos és legális abortuszhoz” való hozzáférést, vezessenek be tilalmat a „valótlan információk” terjesztésére vonatkozóan a prenatális gyilkossággal kapcsolatban, vagy vezessék be a kötelező szexuális oktatást az iskolákban. Maguk a szervezők hangsúlyozzák, hogy ezek az események a novemberi találkozó előkészítését jelentik, és olyan kérdéseket tekintenek át, melyek majd az ülésen is előkerülnek.

A Nairobi csúcstalálkozó megszervezése számos kétséget vet fel. Annak ellenére, hogy a szervezők megerősítették a csúcstalálkozó nyitott jellegét, az Ordo Iuris Intézet [Lengyelország] képviselői, mint a hasonló szervezetek többsége az egész világon, nem kaptak visszaigazolást a regisztrációról. Csak egyetlen ilyen típusú szervezetről (Ifjúsági Világszövetség) tudunk, melyet elfogadtak, hogy a csúcstalálkozó során kisérő-rendezvényt szervezzen.

„Bár a Nairobi csúcstalálkozó lehetséges rendelkezései nem lesznek kötelező erejűek, és önkéntes lesz a csatlakozás, ezek kiemelten fontosak lesznek az ENSZ folyamatos működéséhez.

Maga a dokumentum minden bizonnyal jelentős értelmezési értékű az ENSZ szervezetek, például a WHO vagy a szerződések végrehajtását felügyelő bizottságok számára. Ha jelentős számú nemzet és társadalmi szervezet fogadja el az emberi szexualitással kapcsolatos olyan kifejezések használatát, melyeket eddig nem fogadtak el, akkor kevés fog elválasztani bennünket attól, hogy az ENSZ hivatalosan elismerje az egyetemes „jogot az abortuszhoz”

– kommentálta Karolina Pawłowska az Ordo Iuris Nemzetközi Jogi Központ részéről.

(Forrás: ordoiuris.pl)

Létrehozva 2019. október 24.