A Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-év december 8-áig tart. Az apaságról készített interjúsorozatunk lezárásaként Barsi Balázs ferences szerzetest kérdeztük az édesapjáról, az apai szeretetről és Szent Józsefről.

– Sióagárdon született, teljesen más néven. Hogyan lett Barsi Balázs?

– Édesapám sváb ember volt. A nagyszüleim a sváb Bonyhádvarasdról Sióagárdra költöztek tíz gyerekkel, öt fiúval és öt lánnyal. A Teixler család magyarosította a nevét a negyvenes években, a legtöbbjük Tegzesre, de édesapám az édesanyám nevét vette fel, így lettem Barsi. A rendben a Balázs nevet kaptam. Az anyakönyvemben még Teixler István szerepel.

– Hogyan emlékszik vissza az édesapjára?

– Rendkívüli szeretet élt benne a család iránt. Tulajdonképpen semmije sem volt a ruháján kívül, semmihez nem ragaszkodott. A nehéz, szorongásos, sötét kommunista időkben is vidám maradt, és képes volt biztonságot teremteni. Az egész falut nevettette önmagát is kifigurázva, és velem is mindig viccelődött. Böllérkedett, besegített a disznóvágásba, ami nagy ünnep volt nekünk, gyerekeknek. Egyszer, amikor szavaltattak engem, a Nemzeti dalt kellett mondanom. Én így mondtam: „Esküszünk, esküszünk, hogy kommunisták nem leszünk!” De az utolsó soroknál hozzátettem: „Kommunisták nem leszünk ám soha!” Ez az ötvenes években történt. Hazafelé jövet édesapám fogta a kezemet, mert nagy tél volt, jeges volt az út, s közben azon kuncogott, amit mondtam.

– Hogyan kapta meg a hitet a szüleitől?

– Megismertették velem az Úr Jézust, megtanítottak keresztet vetni és imádkozni. A konyhában levő feszületről elmondták, hogy az az Úr Jézus, akit megöltek, de feltámadt.

Átadták a hitet, rákapcsoltak a végtelen szeretetre, és megtanítottak értelmesen és boldogan szenvedni.

Az édesapa és az édesanya hite máshogyan hat a gyermekre. Mi, emberek mindannyian megtapasztaljuk ezt. Az édesanyám, mint minden anya, kilenc hónapon át úgy szeretett, hogy nem is ismert, még azt sem tudta, fiú vagyok-e vagy lány. A tulajdonságaim nélküli énemet szerette, ez pedig isteni szeretet. Erre a tapasztalatra vagyunk szomjasak egy életen át.

Amikor megszületünk, kiszakadunk ebből, de itt, a kinti világban is édesanyánk ölelése mondja el nekünk, hogy továbbra is minket szeretnek, és nem azt, amilyenek vagyunk.

Egy egészségesebb világ megteremtésében nagy előrelépés lenne, ha a személyt és nem a tulajdonságait értékelnénk és ismernénk el. Egy férfi és egy nő szerelmében is kellene lennie egy pillanatnak, amikor eljutnak oda, hogy nem csupán a tulajdonságaikért szeretik egymást, hanem a másik felcserélhetetlen személyét szeretik. Ettől szentség a házasság. Mivel Isten szeretetforrásától elszakadtunk, a szeretet megromolhat. Jézus úgy szeret bennünket, ahogyan az Atya szereti őt, és arra hív, hogy egymást is úgy szeressük, ahogyan ő szeret minket. Krisztusnak nemcsak a bűneinktől kellett megváltania bennünket, hanem a szeretetünk romlottságától is. Ő az emberi szeretetet fölemeli az isteni világba, és a szeretet elleni kísértésekben támogat minket.

– Miben különbözik az apa és az anya szeretete?

– Az apa irántunk való szeretete más, de lényegében ugyanaz. Ha belegondolunk, tulajdonképpen csak adoptív apaság van, mert a gyermeket a léte első pillanatától fogva ő nem érzi, később fogadja be, mint az anya. „Aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” Isten akarata szerint fogadja be. Az anya szeretete is megváltásra szorul, mert arra kísérthető, hogy birtokolja a gyermeket. A fogantatás pillanatában a személyünket Isten teremti. A személy nem az apából és az anyából van. Tulajdonképpen senkim sincs, csak Istenem van, mégis, benne hozzátartozom apámhoz és anyámhoz. Ez Szent József-i mozzanat. Az apa egy döntéssel fogadja el a gyermeke létét, de ugyanazzal a létére vonatkozó isteni szeretettel. Mélységes misztérium ez.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. december 10.