2018-ban a marylandi törvényhozás törvényjavaslatot fogadott el, amely előírja, hogy a szexuális oktatási órákon – tizenhárom éves gyerekek számára – legyenek foglalkozások a beleegyezés jelentéséről. Az eredmények nem meglepők. A Washington Post egyik januári cikke a Hallie Wells középiskola hetedik osztályosai esetében beszámolt arról, hogy „összeültek egy asztal körül a második órán, egészségügyi foglalkozáson”, és megvitatták a forgatókönyvet a beleegyezésről.

A forgatókönyvben egy fiú és lány, feltehetően tizenhárom évesek, spanyol házi feladatokat oldanak meg a könyvtárban. A fiú megcsókolta a lányt. A lány szereti a fiút, de aggódik amiatt, hogy rajtakapják. „Maradj csendben” – válaszolja a fiú. Megadta a lány a beleegyezését?

„A Maryland külvárosi középiskola diákjai elbizonytalanodtak ” – jegyzi meg a WaPo. Ki hitte volna.

Egy hű katolikus méltányolhatja, hogy az adott beleegyezési forgatókönyv ellenkező nemű személyekre vonatkozik – nem pedig azonos neműekre, egyik vagy másik transzneműre, vagy mindkettő transzszexuális, vagy az egyik nem bináris, stb. De ez minden, amit dicsérni lehet a szexuális oktatás legújabb kiegészítésében kiskorúak számára a XXI. században. Montgomery megyében, a Post szerint az egyetértésre vonatkozó beszélgetések már az ötödik osztályban elkezdődhetnek, „mielőtt szexuálisan aktívvá válnak”. A témával kapcsolatos tudásom többnyire naprakész, de sajnos ez az igazság. 1996-ban, amikor hetedik osztályos voltam egy Virginia külvárosi középiskolában, több osztálytársam már szexuálisan aktív volt.

Nem arról van szó, hogy a gyerekeknek nem kell ismerni a határaikat, amikor testükről és romantikus kapcsolatokról van szó. Minden bizonnyal tudják. Több mint enyhén ironikus, hogy hiperszexualizált kultúránkban a felnőttek leereszkednének oda, hogy megtanítsák a beleegyezést, mivel ez a nemekkel kapcsolatos. Még egymás között sem tudnak megegyezni ennek meghatározásában és a paraméterekben.

Az egyik iskola-irányzat, mely jogi jóváhagyást élvez olyan államok, mint Kalifornia és New York által, a „megerősítő beleegyezési szabványt” népszerűsíti.

Ez a jogi norma megköveteli a szexuális partnerektől, hogy a továbblépés előtt kifejezett beleegyezést szerezzenek, és nem pedig csak feltételezik, hogy beleegyezést kaptak, hacsak nem a másik személy kifejezetten „Nem” választ kommunikál.

A becsmérlők gúnyolódnak a megerősítő beleegyezésen, hogy az érzelmileg töltött, rejtélyes szexuális szférát egy szigorúan megírt, steril viszonnyá alakítsák (szójáték nélkül). Mások azzal érvelnek, hogy az alkohol jelenléte megszüntetni ezt. Néhányan visszavágnak, hogy gyakran az alkohol -a „folyékony bátorság” – stimulálja az emberi személy ezen részét, különösen akkor, ha szorongás, bizalomhiány és szégyenlőség keveredik.

Miből áll a beleegyezés? A sok szociológiai és pszichológiai vizsgálat ellenére a kérdés mélyen amorf marad. Ez különösen akkor áll fenn, amikor olyan sok szexuális kapcsolat létesül az elkötelezett kapcsolatok, mint a házasság határain kívül. Amit az egyedülálló ember elfogad a pillanat hevében, amikor magányos és a hosszú hét után vigasztalást keres, amit megbánhat akár a cselekedet közben, vagy röviddel azután, vagy másnap reggel (à la „áttombolt éjszaka”).

Ad valaki beleegyezést egyszer, vagy következetesen a szexuális kapcsolat közben?

Sőt, társadalmunk bizarr elragadtatása A szürke ötven árnyalatában látható, visszataszító jellegű szexualitással kapcsolatban – benne egy lánnyal, akit szexuális partnere felszólít egy titoktartási megállapodás aláírására – csak tovább súlyosbította és összezavarta az amerikaiakat a szexről és a beleegyezésről.

És mégis, az állami iskolák megkísérelik megtanítani az ötödik osztályosokat a beleegyezésre. A Washington Post cikk egyik bekezdésének címe „Szürke terület”. Viccen kívül. Ahogy a gyerekek érnek, felismerik az élet sokféle kétértelműségét: egyes szerzőket különböző, néha ellentmondásos módon lehet értelmezni; a „helyes cselekedet” meghatározása néha nem egyértelmű; és az emberek problémáit néha nehéz, ha nem lehetetlen kijavítani.

Ezek zavaró, bonyolult tanulságok. Gyakran szükség van a frontális lebeny teljes kifejlődésére, ami a húszas életévek elején történik meg. Ha a gyerekeket összezavarják Steinbeck vagy Orwell kétértelműségei, van-e sok remény az érthetőségre, ha a szexuális beleegyezésről van szó?

Ami azt illeti, miért kerülnek az iskolák abba a helyzetbe, hogy még a hivatalos tantervnek is része a beleegyezés? A szülők vajon nem adnak útmutatást a gyermekeknek ebben a kérdésben? Ebben a szomorú korban, amikor oly sokszor fordul elő kiskorúak szexuális zaklatása, milyen szülő az, aki nem hiper-éber azzal kapcsolatban, hogy megtanítsa gyermekét a megfelelő és a nem kívánt érintésre, valamint arra, hogyan mondjon nemet? Egy régi barátom, egykoron protestáns szemináriumi professzorom, Justin Holcomb, feleségével együtt egy könyvet írt, melynek címe: Isten tett mindazzá, ami vagyok: Egy könyv, ami segít a gyermekeknek megvédeni testüket. Minden szülőnek kell, hogy kéznél legyen ez vagy egy hasonló a könyv annak érdekében, hogy segítse gyermekét megérteni a saját testét, és mi a teendő, ha mások nemkívánatos módon megérintik.

Ha azonban a szülők kudarcot vallanak gyermekeiknek a saját maguk megvédéséről szóló nevelésével kapcsolatban, akkor ez egy újabb nevetséges kötelezettségé kell, hogy váljon a közoktatásban oktatók számára.

A probléma az, hogy az állami iskolai tanterv azt feltételezi, hogy a gyerekek valószínűleg már ötödik osztályban szexuális tevékenységet folytatnak.

És ezt feltételezve implicit módon ösztönzi is ezt – ha nem akkor, akkor nem sokkal későbbi időpontban. „Ha te és a tizenhárom éves barátod egyetértetek abban, hogy legyen szex, akkor hajrá” – így képzelhetjük az ilyen tanári kijelentést. Ez őrültség.

A „szüzességi fogadalom” kigúnyolása legalább a tisztaságot célozta és arra ösztönzött. Az ilyen programok, függetlenül a hiányosságoktól és az ostobaságuktól, helyesen arra tanítják a gyermekeket, hogy megértsék: a szex Isten ajándéka, és hogy az a helyes, ha nemcsak személyes örömszerzésre, hanem a másik érdekében, új élet teremtésére, és Isten dicsőségére szolgál.

Így most egyszerűen meglengetjük a fehér zászlót a pornó kultúrának. Ez a fajta kapituláció természetesen nem működik sok felnőttnél – például a pornófüggő amerikaiak millióinál, akiknél a szex gyakran erőszakos ábrázolása pontosan a szürkébb egyetértési koncepciót idézi elő. Nem működik azoknál sem, akik szexuális zaklatást vagy visszaélést szenvednek el azoktól, akiknek zavaros elképzelése van a beleegyezésről, és akik talán azt gondolják, hogy rá tudják venni áldozataikat, hogy adják beleegyezésüket, vagy igazából sem így, sem úgy nem érdekli őket a dolog.

Igen, a gyerekeknek meg kell érteniük, mi a beleegyezés – azaz hogyan kell nemet mondani. De nem azért, mert meg kell próbálniuk navigálniuk a szexuális gyakorlat olyan félreérthető területein, melynek megértésével és megfogalmazásával még a felnőttek is megküzdenek. Inkább az kellene, hogy nemet mondjanak a felnőtteknek nemkívánt vagy nem megfelelő érintés esetén; nemet mondani azoknak a kölyköknek, akiknek az ajánlat tétele ebben a különben is zavaros időszakban csak bonyolítja a serdülőkori fejlődést; nemet mondani egy tágabb szekuláris kultúrára, amely felmagasztalja a beleegyezést, nem pedig a tisztaságot és az önátadást, mint a szexuális viselkedés aranyszabályát.

A gyerekeket figyelmeztetni kell a bármilyen deviáns szexuális viselkedés által okozott károkra, beleértve a házasság előtti szexet is. Sajnos a közoktatási rendszerben tanított fiatalok közül sokan csak akkor kerülnek képbe, amikor már túl késő.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. március 19.