22. fejezet: Három tanács

Néha fülünkbe duruzsolják azt az első hallásra oly kellemesen csengő, csábos szavú, édesen hangzó és megnyugtató kijelentést „Egy pillanat műve volt: Megláttam és beleszerettem” vagy két szólamban: „Megpillantottuk és máris megszerettük egymást!”

Lehet, hogy az ilyen első pillantásra egymás szívét, lelkét meghódító pár valóban felleli egymásban a megszimatolt boldogságot. Magam is ismertem ilyen irigylésreméltó házaspárt.

De az ilyen villám-megszeretést csak ritkán, nagyon is ritkán követi állandó boldogság.

Az általános tapasztalat és szabály az, hogy az élet nagy ellentéteinek szomorú sorsa itt is érvényesül: A jegyesek ismerkedésének rövid ideje, sajnos, egyenes arányban szokott állni boldogságuk időtartamával. „Leicht gewonnen, leicht zeronnen. Schnell gewonnen, schnell zerbrochen!” A gyors fellángolás magában rejti a váratlan csalódásnak és kegyetlen kudarcnak méreg-csíráját és veszélyét.

Az igazi, tartós, állandó és teherbíró szerelem csak nagyon ritkán egy pillanat műve. Ellenkezőleg, minél lassabban, de bensőségesebben szövődik, sőt minél több nehézség s akadály leküzdésével és áldozatos küzdelemmel alakul ki, annál erősebbé, szívósabbá, elszakíthatatlanabbá válik a házassági kötelék!

Második tanácsunk: Ha a vőlegénynek múltjából vagy jelenéből valami takarnivalója van, amelyen e földön rajta kívül akár csak egyetlen ember is tud, tanácsos ezt a jelölttel még az eljegyzés előtt közölni, nehogy a hiba vagy folt későbbi nyilvánosságra kerülése kiábrándítóan hasson a házastársra. Arról pedig mindig gondoskodnak az ismerősök, na meg a jóbarátok, holnap talán ellenségeink, gyakran meg éppen rokonaink is, hogy az a bizonyos folt a feleség tudomására jusson.

A hiány önkéntes és időelőtti feltárása a jelölt előtt, megszabadít minket a későbbi felfedezéstől való állandó rettegés lidércnyomásától.

Ha a jelölt igazán komolyan szereti vőlegény-jelöltjét, ennek őszinteségét és nyíltságát csak méltányolja és értékelni tudja. Ez az őszinteség meggyőzi őt, hogy leendő vőlegényének más takarnivalója nincs, különben azt is feltárná.

A közlés módja persze ügyes, okos, tapintatos legyen és alkalmas időben történjék. Az ún. vadközlés, otromba, kíméletlen, ügyetlen vagy nem a kellő időben történt önvallomás, az ajtóstul való berohanás esetleg leronthatná a jelölt álomvilágát és kiábrándítóan hatna rá.

Harmadik tanácsunk: Ha a szülő anyagi vagy más okból (pl. lakáshiány miatt) rászorulna, hogy a leendő új házaspárral együtt lakjék, ennek vallási, erkölcsi és becsületbeli kötelessége, hogy lakását a szülőkkel megossza. Ez természetes! A legrútabb hálátlanság volna, ha azt, aki nekünk életet adott, aki nagy áldozattal és a legönzetlenebb szeretettel felnevelt minket vagy felnevelte leendő házastársunkat, magára és sorsára hagynók, amikor segítségünkre és támogatásunkra rászorul.

Itt jut eszembe az a hátborzongató, a mai nemzedék egy részének aljas, önző, piszkos, durva, hálátlan lelkére valló mondás: „Egy szülő könnyen felnevel tíz gyermeket, de tíz gyermek nehezen tart el egy szülőt!” Az ember resteli ezt a mondatot leírni is!

Ellenben, ha a szülők nem szorulnak arra, hogy otthonunkban lakjanak, vagy ezt megosszuk velük és anyagi vagy más fontos ok nem követeli az együttélést, ez esetben a fiatal házaspár még az eljegyzés vagy legalább is az esküvő előtt határozza el és közölje a szülőkkel, hogy tőlük különválva, önálló otthonban akar élni.

Általában ti. nem tanácsos a férj vagy feleség szüleinek vagy ezek egyikének együttlakása a fiatal házaspárral.

Az após, főképpen pedig az anyós részéről nagyon gyakori vagy a kelleténél nagyobb fokú a gyámkodás vagy féltékenység. Nem mintha ez a gyámkodás nem volna gyakran nagyon is hasznos és helyénvaló, de ez rendesen bántani, sérteni szokta a fiatalok önérzetét, hiúságát, önállóságra való törekvését.

De még kellemetlenebb a fiatalok egyikére, ha a másiknak a szülője féltékeny rá. Pl. a fiatal feleség anyjának nehezére esik, hogy leánya most már nemcsak őt, hanem rajta kívül egy férfit is szeret, szeretetét megosztja vele, vagy talán őt még jobban értékeli, iránta még figyelmesebb, vele többet törődik, hozzá jobban húzódik és vonzódik, mint édesanyjához. Az anyát ez bántani, keseríteni szokta, amely érzést azután bajosan tudja magában fojtani. Kitör az, szemrehányássá, panasszá, kifakadásá erősödik, ami viszont ellenhatást szül és kész az egyenetlenség. Megkezdődik és állandósul a félreértés, gyanúsítás, perpatvar, harag, sőt elmérgesülhet gyűlöletté, kölcsönös sértegetéssé, még tettlegességgé is.

Vannak tiszteletreméltó kivételek, amikor a fiatalok a legjobb és legszebb egyetértésben, szeretetben és kölcsönös támogatásban élnek együtt a szülők haláláig, de ez az eszményi együttlét – sajnos – nem a leggyakoribb eset, az ellenkezőjére pedig megvan a lehetőség, sőt valószínűség.

23. fejezet: Ha a jelölt nemet mond

Tegyük fel azt a kellemetlen, fájó, kínzó, gyakran meg is szégyenítő esetet, hogy találtunk, felfedeztünk egy minden tekintetben nekünk való leányt, akit meg is szerettünk és úgy érezzük, hogy vele boldog házassági frigyet tudnánk kötni, de a jelölt nemet mond, megtagadja tőlünk a kezét. Mégpedig nemcsak ideiglenesen, látszólagosan, valahogyan úgy, hogy érzelme megváltozását még remélni lehessen, hanem a leghatározottabban. Úgy, hogy minden reményünk és további fáradozásunk kilátástalannak látszik.

Mi ilyenkor a teendőnk?

A beletörődés, Isten akaratában való megnyugvás, a sorssal való kibékülés, keresztény türelemmel, férfias lemondással, önérzetes keménységgel! A kudarcomat is beállítom az örök, lelki élet szolgálatába!

A jó Isten talán a jövőnek nagyobb, fájóbb, kínosabb csalódásaitól és sorscsapásaitól akart megóvni minket. Ő bölcsebb, mindentudó, ismeri és előre látja a jövőt minden rejtelmével együtt, amiről nekünk halvány sejtelmünk sincs.

De e fejezetben inkább arra szorítkozik tanácsunk, hogy mit ne tegyen, mit hagyjon el, mit kerüljön a férfi, aki kosarat, visszautasítást kapott attól, akinek férje kívánt lenni.

Ha a menyasszonyul óhajtott nő határozottan, végérvényesen elutasító választ ad kezének megkérésére, a férfi ne kolduljon tovább az igenlő válaszért. Miért ne?

A kisebb ok az, hogy ez ellenkezik a jellemes ember férfias önérzetével, A másik, szintén kisebb jelentőségű ok, hogy vonzalma és ízlése ellenére házasodó feleség folyton férjének szemére vetheti, hogy csak az ő nagy könyörgésére, esdezésére és rímánkodására „kegyből”, irgalomból, szánalomból ment hozzá.

Szerelem dolgában akárhány nő megbocsátja a férfi részéről a lopást vagy a rablást, de minden nő megveti azt, aki koldul.

De tanácsunknak van még sokkal súlyosabb oka is.

Ha a férfi a nőt vonzalma ellenére veszi feleségül, a nőnél a boldog házasélethez szükséges együttérzés kikapcsolódik, felesége elveszti szerelmi készségét. Még akarva sem képes a szerelme örömeiben részesülni. A szerelem helyét a vágynélküliség és nemi érdeklődés hiánya foglalja el.

Az akarata és hajlama ellenére férjezett nő a házasságban hideggé, fagyossá (frigiddé) válik. A nemi élet terén nemcsak nem érez férjével, hanem érzése könnyen áthangolódhatik undorrá, iszonyattá, ellenszenvvé, sőt esetleg gyűlöletté. És beáll az a lehetetlennek hangzó lélektani eset, hogy a férj éppen közeledésével és kedveskedésével távolítja el magától hitvesét és a saját örömével ejt sebet annak lelkében és kedélyében. A nő szerepe csak fizikai marad, de soha lelki; csak a testét szolgálja ki, de lelke annál jobban bezárul.

A férjnek mindezt előbb-utóbb észre kell vennie, meg kell éreznie, ami viszont rá is kiábrándítóan hat és sok fájdalmas, kínos töprengés, lelki vergődés és lelkiismereti vád forrásává válik.

Lehet, hogy a nő talán titkolni iparkodik ellenszenvét, de a lélektani törvények szerint annál nagyobb, mélyebb, elmaradhatatlanabb számára a lelki ellenhatás, a lelki eltávolodás, az iszony a férfi közeledésétől.

Az asszonynál könnyen felébredhet a kívánság, hogy a kedveskedést, amelyet lelkének titkos ösztöne kíván, másnál keresse. A kikoldult, kierőszakolt, kipréselt szerelem esetén a nő elnyomott érzése kiutat keres és az ilyen nő egy gyenge pillanatban könnyen odavetheti magát a legközelebbi férfinak, akihez csak némi vonzalmat is érez.

Ne kívánd az ilyen szomorú, sajnálatos és legtöbbször jóvátehetetlen életsorsot!

Arról a nőről tehát, akinek hozzádvaló vonzalmának teljes hiányáról meggyőződtél és aki ezt saját határozott szavaival is megerősíti: mondj le végérvényesen. Ne szaladj olyan kocsi után, amely nem akar felvenni!

„A szerelem sérvei fájnak nagyon, de néha csak fölöslegnek jelei.” (Kisfaludy S.)

Csak azt a bolondot ne csináld, hogy a legostobább bosszúból vagy dacból a legközelebb ért nő kezét kérd meg. Hanem keressél, kutassál fel egy nőt, akit az isteni Gondviselés szánt neked.

Létrehozva 2024. március 22.