Olvasnivaló

A Teremtő megkocogtatta a katedrát, hogy kijózanodjunk

Az öttusában a szellemi és fizikai kimerültség állapotában az ember vizsgázik: kiderül róla minden. A válság idején is megismeri magát az ember, és ez a hiábavalóbb dolgoktól a lényegibbek felé terelheti – vélekedik a magyar sportlegenda, Balczó András. A háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok egykori öttusázó szerint isteni figyelmeztetés a mostani járvány, és sokan tanulni fognak belőle, megváltoztatják gondolkodásmódjukat. Interjúnk.

6 Minute
Olvasnivaló

Nem az a kérdés, Isten hol van a bajban, hanem az, hogy te hol vagy?

Annyi mindenen keresztülvitt már az Isten és mi mégis itt vagyunk. Annyi csalódás és támadás ért már bennünket, de mégsem tudtak eltiporni bennünket. Mert az Isten sosem hagyott el bennünket. Hogyan is feledkezhetnék meg róla?

Nem tudom, önök hogyan vannak vele, de nekem nem a csokinyuszi és a piros tojás jut eszembe, amikor arra az önkéntes áldozatra gondolok, amit Jézus hozott meg értünk. Gondolkodtak már azon, hogy mindezt miért vállalta? A válasz szerintem egyszerű: tudta, mi Isten akarata, és azzal is tisztában volt, hogy az ő küldetése lesz legyőzni a halált. Tudták, hogy a Szentírás közel háromszáz próféciát tartalmaz Jézusról? A többezer évvel ezelőtti bibliai jövendölések pedig pontos leírást adtak mindarról, ami ott, akkor történt a Megváltóval, akinek a sírja végül üres maradt. Krisztus feltámadt.

6 Minute
Néznivaló

Sírok és nagy emberek

 Karl Marx holtteste a londoni sírjában van. Nietzsche teste a sírjában van, Lutzenben. Mohamed teste a medinai sírjában van.

1 Minute
Olvasnivaló

A kiforgatott katolicizmus

A kiforgatott katolicizmus a Malachi Martinnal, a nagysikerű íróval, egykori vatikáni bennfentessel és ördögűzővel 1990-ben készült beszélgetések írásos változata.

Az Egyház történetének a II. Vatikáni Zsinatot követő korszakát a jelenlegi egyházi testület nagy megújulásként, második pünkösdként mutatja be. A statisztikákban is megmutatkozó hanyatlásnak, az egyházi személyek hite széles körben tapasztalható elvesztésének, valamint a vég nélküli botrányoknak a rideg valósága azt igazolja, hogy ez a propagandisztikus beállítás egy óriási félrevezetés. Az Egyház a II. Vatikáni Zsinat óta a nagy megújhodás megtapasztalása helyett egy szörnyű önpusztítási folyamat csapdájába került. Ezt a véleményt a kritikusok gyakran elhessegetik mint túlságosan borúlátót. Ma azonban, ahogy az Egyház jelenlegi válsága mind nyilvánvalóbbá válik, Martin atya helyzetfelmérésének a hitele egyre növekszik.

6 Minute
Olvasnivaló

Hírböjt

  Az elkövetkező időszakban a honlap egy ideig nem frissül. A problémák egy része technikai jellegű, melyen folyamatosan dolgozunk, köszönjük

1 Minute