Dr. Gál Péter atya az elvetettségről (2)
Az előadás 2022 szeptemberében hangzott el Csíkszeredán.
Az előadás 2022 szeptemberében hangzott el Csíkszeredán.
Az alábbi írás kifigurázza az áltudományos érvelés buktatóit. Egyik társhonlapunkon találtam, örömmel adom közre. A szerk.
Minden egyes uborka, amit megeszünk, közelebb visz halálunkhoz. Meglepő módon a „gondolkodó ember” eddig még nem ébredt tudatára az „uborkaszezon” szó döbbenetes jelentőségének. Bár a kertész szakértők régen tudják, hogy a Cucumis sativus indehiscens pepo tartalmú, a konzervipar mégis tovább gyarapodik.
Az előadás 2022 szeptemberében hangzott el Csíkszeredán.
Ápolónők imádkoznak betegeikért a műszak kezdete előtt. Ez mindössze 63 évvel ezelőtt történt. Ez volt az a keresztény társadalom, amely

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (Iz 43,18-19)
A három éves Elle karját kinyújtva rám szögezte mutatóujját: „Megfagytál, Mami!” Lemerevedtem, egyik karom még mögöttem, másik előrelendülve fagyott meg. Kisunokám kuncogva gyorsan felolvasztott. Ha vannak a közeledben 6 év alattiak, akkor biztosan ismered a Frozen (Jégvarázs) c. filmet. Egy testvérpár küzdelmes kapcsolatáról szól, és arról, ahogy szeretnék elfogadtatni magukat.
FRISSÍTVE: az összes, általuk fordított magyar nyelvű könyv letölthető a Schola Mariae oldaláról. A szerk.
Az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek az olasz misztikus, Luisa Piccarreta művei iránt.
Könyvei don Pablo Martin Sanguiao atya gondozásában jelentek meg Olaszországban. A www.ladivinavolonta.org oldalon minden kiadvány megtalálható eredeti nyelven (pdf formátumban ).
Kedves lányok, ha stresszesek vagytok, jönnek a pattanások. Ha sírtok, ráncosak lesztek. Szóval csak mosolyogjatok és lássuk azokat a
„Több könyvet olvastam már Szent Pió atyáról, de ezt most egy pap írta, Don Gabriele Amorth atya, Róma ördögűzője, aki Pió atyának 26 éven keresztül lelki gyermeke volt. A két híres atya 1942-ben találkozott először. Általánosan kezdi az életrajzot, felemlegeti röviden azt a keveset, amit esetleg már mindenki ismer.