A világ különböző helyein készült interjúk csokrából kiválasztottuk a számunkra legérdekesebbeknek kérdéseket. Itt átnyújtjuk ezeket Emiliano Tardif atya válaszaival.
7. Nem veszélyes egy olyan adomány, mint ez?
Mindenekelőtt ez egy adomány: azaz Istennek ingyenes ajándéka. A gyógyítás kizárólag Isten – minden emberi eszközt meghaladó – műve.
Éreztem, ahogy megszületett a szívemben a szenvedés nagy vágya, s ugyanakkor egy benső bizonyossága annak, hogy Jézus sok keresztet tartogat
Egy időben a pécsi egyházmegye „üzemorvosának” tekintették, oly sok papot és egyházfit gyógyított. Noha nem a baranyai megyeszékhelyen született, tősgyökeres pécsinek vallja magát – familiárisan és lelkiekben is. Sorozatunk következő részében Sárosi István íróval, kardiológus-belgyógyász professzorral beszélgettünk.
A nagyböjti időszak és Húsvét közeledtével ajánljuk legújabb, Jézus, világ Megváltója című könyvét, amely a Hamvazószerdától a húsvéti vigíliáig terjedő liturgikus időszakot öleli fel, szentírási elmélkedései mellett nagyobb lélegzetű elmélkedéseket tartalmaz a Szent Háromnap misztériumairól, továbbá Jézus főpapi imájáról, valamint egy keresztutat és egy ájtatosságot Jézus hét szaváról.
„Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.” (Ef 3,20)
Csak ültem a díványon a kiscsoportos beszélgetés alatt, lopva tör ölgettem a könnyeimet, és reméltem, hogy a többiek nem veszik észre az érzelmi hullámot, amit az üzenet elindított bennem.
Két évvel ezelőtt, amikor ez az életrajz az első idegen nyelven — németül (1980 a szerk.) — megjelent, a flamand származású premontrei atya, Werenfried van Straaten, a páratlan áldozatossággal és eredménnyel működő ,,Ostpriesterhilfe/Kirche in Not” nevű katolikus segélyszervezet alapítója és vezetője írt hozzá előszót.
A bátorhangú írás, amely azóta már a francia, holland és angolnyelvű kiadásban is napvilágot látott, ezzel a figyelmeztetéssel fejeződik be: ,,Wehe uns, wenn wir ihn vergessen!” Magyarul: ,,Jaj nekünk, ha elfelejtjük őt!”
Petényi Katalin és Kabay Barna dokumentumfilmje drámai sorsokon keresztül mutatja be a román kommunista diktatúra ördögi mechanizmusát, a Securitate működését,
„Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket.” (Lk 10,39-40)
Ránéztem a faliórára. Már háromnegyed tizenkettő? Hogy lehet ez? Hova tűnt az idő? Mindjárt dél van, és felét sem végeztem el annak, amit ma délelőttre terveztem. Órákkal ezelőtt kezdődött a nap, amikor kibújtam a paplan alól készen arra, hogy elvégzek egy csomó mindent a ház körül, a számítógépen, a városban.
Ha azt akarjuk, hogy a haj fésülés után sima legyen, akkor a fésülést a fejtetőn kell kezdeni. Éppen úgy, ha
„erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya” (Zsid 6,18b-19a)
A süvöltő, fagyos szél kegyetlenül verte, ostorozta a ház oldalát. Az öreg lucfenyő meghajolt, és visítva súrolta a ház külső szigetelését. Képtelen voltam visszaaludni.
A félelmetes kinti vihar illett ahhoz, ami családunk fölött csapkodott már hónapok óta. Egyik vihar a másik után sújtott le ránk, szusszanásnyi időt sem hagyva közben. A vejem szívműtétje. Apósom rákdiagnózisa. Totálkárosra tört autó. A másik, az egyetlen használható lerobbant. Férjem csellengő veseköve. Halmozódó kifizetetlen számlák. És még sorolhatnám…
A pápák, másképp szólva, nem autoritárius személyek, akik azt tanítanak, amit akarnak és úgy tanítanak, ahogy akarnak. A pápák egy kötelező erővel bíró hagyomány védelmezői, aminek a szolgái, nem pedig az alakítói.
Szánalommal tekintünk a vakokra: milyen szörnyű állapot lehet! Bezárva az örökös éjszakába. Fény nélkül, színek nélkül… Mégis: akiket személyesen ismerünk közülük, többnyire derűs emberek. Szelídek, kedvesek, vidámak. Békésebbek, mint mi magunk. A külső világból talán kevesebbet érzékelnek, a belső viszont annál gazdagabb, sokszínűbb. Időnként bizony a látónak is szüksége van arra, hogy behunyja szemét. Hogy befelé tekintsen. Hogy mögéje lásson a felszínnek. Hogy csak a lényegre figyeljen.