Halottak hónapja – Imre atya írása Stuttgartból

Ha majd kopogtat a halál angyala…
Ha majd kopogtat az én ajtómon is a halál angyala,
akkor azt szeretném még majd elmondani neki, hogy
az életet kerestem, de a halál előtt sem csuktam be a szememet…

Bubnó Tamás: egyházzenei idegengyűlölet?

Huh, hogy mennyire ellenszenvesek a maguk művészetét oly nagyra tartó művészek, akik minden mást megvetnek.

Miközben olvastam a véleményét, határozottan olyan érzésem támadt, hogy voltaképpen vissza akarja állítani az ószövetségi Levita rendet: A liturgiában énekelni csak a szakavatott, megfelelő diplomával rendelkező, kiválasztottak által vizsgáztatottak énekelhetnek, akik egy bizonyos művészeti irányt képviselnek.Mindenki más hallgasson, mert csak profánra képes. Komolyan: ez egy második papság. Mint a leviták.

Vér nélküli vérszerintiség

Nagy nap ez a mai! Ez az első Örökbefogadási Világnapom. Érintetté váltam. Eddig fel sem tűnt ez a nap. Ám az idén tavasz óta másként pereg az idő. S a mai reposzt írása közben rádöbbentem, hogy napról-napra készítgetett el bennem mindent az Úr Isten, hogy végül számba adja a szavakat ujjbegyeimre adja a klaviatúra betűit.

Tegnap előtt láttam a Lányanya című filmet, ami egy örökbeadásról szól. Tegnap pedig elém került a kecskeméti inkubátorba tett baba története, akire többször gondoltam azóta is. Isten által vezetve így hangolódtam a mai napra, ami a mi napunk. Azoké, akik bátrak voltak felvállalni, elvállalni, bevállalni a legkülönösebb  s z e r e t e t  átélését.