Olvasnivaló

Fenn tart a fejlődés?

„A zöld növekedésnek ugyanakkor már a kezdetektől voltak kritikusai: már a riói konferencia megrendezésének évében megjelent egy tanulmány, ami azt vizsgálta, hogy mekkora erőforrás-felhasználással jár együtt, ha a globális gazdasági növekedés hosszabb távon éves szinten az akkoriban átlagosnak számító 2-3 százalékos marad.

A kutatásból az derült ki, hogy ilyen tempóban a természeti erőforrások (hal- és haszonállat állomány, erdők, fémek, ásványkincsek, fosszilis üzemanyagok) felhasználása évi 180 milliárd tonnára nőne 2050-re a 2012-es 70 milliárd tonnás szintről. A fenntartható szint valahol 50 milliárd tonnánál lenne, 2000 óta ennél több erőforrást használt fel évente az emberiség. A kutatók azzal a nagyon optimista előfeltételezéssel is elvégezték a becslést, hogy a világ minden gazdasága átáll az “elérhető leghatékonyabb erőforrás-felhasználásra”: a kibocsátás a tanulmány szerint így mérsékeltebben nőne, de így 43 milliárd tonnával lenne a fenntartható szint felett 2050-re.”

Olvasnivaló

Pio atya gondolatai és imái

Ha az ördög mozgolódik, annak a jele, hogy nincs megelégedve. Inkább az nyugtalanítson bennünket, ha csendben van.

– Padre, én nem hiszek Istenben!
– Isten azonban hisz benned, fiam.

Olvasnivaló

P. Joseph Vadakkel – Michael Heinzen: Jézus az Eucharisztia lángja

Joseph Vadakkel indiai pap misszionárius, a Legszentebb Oltáriszentség Missziós Rend (MCBS) papja. Lelkigyakorlatos központot alapított, 1977 óta Európában is tart lelkigyakorlatokat. E kötetben különböző lépések segítségével bevezeti az olvasót a személyes istenkapcsolat mélységeibe.

A könyv szerkesztője, társszerzője Michaela Heinzen asszony, aki két könyvet szerkesztett, melyekben bemutatja Joseph atya lelkiségét. Ebben a kötetben az indiai misszionárius szerző különböző lépések segítségével bevezeti az olvasót a személyes istenkapcsolat mélységeibe. Megtapasztalhatjuk Isten szeretetét, majd azt, hogyan találkozunk Jézussal és mit jelent az Eucharisztikus láng az életünkben – mindezt számos példa és bibliai esemény segítségével.

Olvasnivaló

Athanasius Schneider: Dominus est (10)

Végszó

A hitélet kétezer éves történetének és a keleti és nyugati egyetemes Egyház hagyományának hátterében, de mindenek előtt a patrisztikus örökség szerves fejlődésére való tekintettel, a következő végkövetkeztetéseket vonhatjuk le:

Olvasnivaló

Athanasius Schneider: Dominus est (9)

IX.

Az egyházatyák eucharisztia tiszteletének autentikus szellemi magatartása az ókor végére az egyetemes Egyházban (Keleten és Nyugaton) szervesen kifejlesztette a megfelelő gesztusokat, mint például az Oltáriszentség szájba történő vételét, miután a hívő meghajolt a földig (Keleten) vagy letérdelt (Nyugaton). Ebben az összefüggésben sok mindent megvilágít a protestáns közösségek áldozási rítusainak kifejlődésével való összehasonlítás. Az első lutheri gyülekezetekben az úrvacsorát szájba fogadták és térdelve, mivel Luther nem tagadta a valóságos jelenlétet. Ellenben Zwingli és Kálvin, valamint követőik tagadták a valóságos jelenlétet, ezért már a 16. században bevezették a kézbe és állva történő úrvacsorához járulást:

Olvasnivaló

Athanasius Schneider: Dominus est (8)

VIII

A latin rítusú egyház ma sok szempontból tanulhatna a keleti egyházaktól, hogyan kell kezelni az eucharisztikus Krisztust a szentáldozás kiosztása alatt. Legyen most elég felidézni csak egyet a számtalan csodaszép tanúságból:

„A Szent a paténán és a kehelyben fenségben és méltóságban ünnepi körmenetben kivonul, papoktól és diakónusoktól kisérve. Angyaloknak és a Lélek tüzes szolgáinak ezrei vonulnak a mi Urunk Teste előtt és magasztalják Őt.”[1]