El nem bomló skapulárék
Két nagy rendalapító, Liguori Szent Alfonz és Bosco Szent János különleges odaadással tisztelték a Kármelhegyi Miasszonyunkat, és viselték a Rend skapuláréját.
Két nagy rendalapító, Liguori Szent Alfonz és Bosco Szent János különleges odaadással tisztelték a Kármelhegyi Miasszonyunkat, és viselték a Rend skapuláréját.
A bejelentést az apostoli vizitátor, Henryk Hoser és az apostoli nuncius tette. Gisotti igazgató: „Figyelmet fordítanak a gyümölcsökre és a jó gyümölcsök népszerűsítésére”, de ez nem jelenti az „ismert események jóváhagyását”.
„Boldog a kistemplom, együtt érez velünk,Sokáig szolgál még azt ígéri nekünk, Megszépült arcával tekint fel az égre – minden ami
Exkluzív interjú Lisieux-i Szent Terézzel (2. rész)
Christianae: Kedves Teréz, kérdeznénk még valamit. Úgy tűnik, mintha egyeseket magához közelebb emelne Isten: nagy szentté teszi, mint például Szent Pio atyát, míg mások egyszerű, hétköznapi emberek maradnak. Hol van ebben az igazságosság? Téged nem foglalkoztatott ez?
Kis Szent Teréz: „Sokáig kérdezgettem magamban, hogy is lehetnek a jó Istennek kiváltságosai, miért nem kapja minden lélek egyenlő fokban a kegyelmet. Például a szegény vademberek miért halnak meg annyian anélkül, hogy Isten nevét még csak kimondani is hallották volna.”
Minden így kezdődött, a Szentlélek keresztséggel, Péliföld-Szentkereszten.
Mint pecsét a formáját
a viaszba bele nyomja
úgy égetted belém
jelenléted szeretetét
óh, Szent Eucharisztia
azóta él és ég bennem
szerelmed mennyei pecsétje
„A harcos egyházhoz tartozunk; harcos, mivel a földön a sötétség erői nem nyugodnak, hogy elpusztítsák.” (XII. Pius, 1953) Forrás: gloria.tv
A minap elém került egy statisztikai sor a globális kereszténységről, ami annyira érdekes, hogy itt is megosztom. Mark Noll 2009-ben publikálta The New Shape of World Christianity c. könyvét, amelyben bemutatja, hogyan vált a globális Észak kereszténysége néhány évtized alatt domináns többségből marginalizálódó kisebbséggé. Noll adatai tíz évvel ezelőttiek, a változás valószínűleg még szembetűnőbb lenne, ha mai adatokat vennénk figyelembe, de így is meghökkentőek. Noll szerint az összes valaha élt keresztény fele az elmúlt száz évben élt, illetve most él, és a kereszténység talán soha nem volt földrajzi értelemben annyira kiegyenlített, mint a mi időnkben. Ez viszont Európa és Észak-Amerika radikális háttérbe szorulását jelenti.
Dr. Barsi Balázs OFM előadása a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2019. május 3.
Bús hideg ez a májusi nap
mikor az ember demens marad,
búsulok érted Anyám akkor is
ha ezt Te már nem érted,
mert elvesz tőlünk a demens féreg
Magyarország az én hazám nem német,Oda vágyik az én szívem, míg élek.Vígy el vígy el édes lovam hazámig.Hogy ne fájjon
Baritz Sarolta Laura 1983-ban közgazdasági diplomát szerzett és több magyar nagyvállalatnál is dolgozott (a rendszerváltáskor menedzserként pl. a Pepsi hazai leányvállalatánál). De új utat választott és 1994-ben Domonkos-nővér lett. Eredeti szakmáját viszont nem hagyta ott, írásaiban és az egyetemi katedrákon a közgazdaságtan megújításáról, az emberközpontúságról és a fenntartható fejlődésről beszél.
Tizenkét idézet a szent ars-i plébánostól
Rossz szokásainkat úgy tudjuk leküzdeni, hogy ügyelünk, és gyakran teszünk a minket szorongató rosszal ellentétes dolgokat.
(Az önnevelésről)
Semmi sem ellenkezik annyira a szeretettel, mint a gőg.
(Homília)