Olvasnivaló

Gyermeklétra

Ifjú koromban számos korosztály létezett. Születtek babák, akik csecsemők lettek, majd kicsik, gyermekek, kamaszok, ifjak, fiatalok, középkorúak, idősek, öregek, aggok. Ki-ki korához képest igyekezett élni és viselkedni: alkalmazkodni, engedelmeskedni, lázadni, dolgozni, nevelődni, nevelni és felelni.

3 Minute
Olvasnivaló

A Kasper javaslat továbbra is „elfogadhatatlan”

Müller bíboros, a Hittani Kongregáció elnöke, amikor nemrég Kölnben járt, egy február 27-én adott interjúban kijelentette, hogy “az Egyház tanítása nem az én tulajdonom”, és hogy “az a feladatunk, hogy az Egyház tanítását világos szavakkal hirdessük, mindazokat a dogmákat, amiket Isten kinyilatkoztatott nekünk”.

2 Minute
Olvasnivaló

Morvay Imre Pio OH – Az irgalom a hivatása

Pio atya nevéhez fűződik a pécsi Irgalmasrendi Kórház megújulása, illetve az azóta már országossá vált ételláda-kezdeményezés, a rászorulók megsegítésének egyszerű, de hatékony formája. Pio atyát életéről, hivatásáról, a legsúlyosabb betegek lelkipásztori szolgálatáról kérdeztük.

3 Minute
Olvasnivaló

A házszentelésről

Miről van szó? Ez nem egy régi babona?

A házszentelésnél a pap és a ház lakói közösen imádkoznak, és kérik Isten oltalmát a család minden tagjára és minden tulajdonukra. Egyáltalán nem régi babona, hiszen ma is sok család évente kéri házának megáldását. Igen, tulajdonképpen ház MEGÁLDÁSRÓL kell beszélni. 

3 Minute
Olvasnivaló

Hiteles Mária jelenések (11)

Liège-től 20 km-re található Banneux, a Liège-i Ardennek fennsíkján. 1933-ban Banneux mintegy 325 lelket számláló falucska, amelynek még  önálló plébániája sincs. Marietta, aki 1925. március 25-én született, egy hétgyermekes család legidősebb gyermeke. A Beco család nehéz körülmények között él, és a falu végén szegényes, és elhagyatott munkáslakásban lakik. Január 15-én, vasárnap este a jéghideg és sötét este beköszöntével a család várja a 10 éves Julien hazatértét, aki már reggel eltávozott otthonról.

11 Minute
Olvasnivaló

Online idegen

Az internet felhasználási módja sokrétű. Ki milyen, úgy is használja. Olyan mint egy kés. A késsel kenyeret is lehet szelni, de el lehet venni valakinek az életét is.

A hálón sokféle indulatú, akaratú ember találkozik virtuálisan. Ez a találkozó létrejöhet a testi valóságban is. Az már egészen más.

3 Minute
Olvasnivaló

Magyarországon járt Athanasius Schneider

Az Oltáriszentségről és a méltó szentáldozásról szóló Dominus est (Az Úr az) és Corpus Christi (Krisztus Teste) című könyvek által világhírűvé vált püspök tanítását – a Szent István Társulat és a Stella Maris Alapítvány jóvoltából – korábban Magyarországon is nagy érdeklődés fogadta.

2 Minute
Olvasnivaló

Sík Sándor: XI. Stáció

Áll a Kereszt az ég alatt,
A föld felett.
Tajtékot ver lába körül
A gyűlölet.
Alul halálos gyűlölet,
Fölül halotti csend.
Föld kiveti, s be nem veszi
Az ég sem odafent.
Ember Fia, Ember Fia,
Egyedül vagy a puszta végtelenben!
– Én Istenem, én Istenem,
Miért hagytál el engem?

2 Minute
Olvasnivaló

Az igazság szabaddá tesz

Amerikai anzix az Acton Intézet 10. nyári kurzusáról – megjelent a Görögkatolikus Szemlélet 2015. téli számában

Azt hiszem minden laikus foglalkozást űző ember számára fontos kérdés, hogy hitét hogyan tudja összeegyeztetni a foglalkozásával, találóbban megfogalmazva civil foglalkozásunkkal hogyan tudjuk hitünket építeni, hitvallásunkhoz hozzájárulni. Én is ezt keresem régóta, ami közgazdászként nem mindig egyszerű, sőt néha kifejezetten nehéz.

7 Minute
Olvasnivaló

Az eucharisztikus Jézussal való kapcsolatról mint szegletkőről

Interjú Varga László kaposvári plébánossal

P. Vértesaljai László interjúja Varga László kaposvári plébánossal az eucharisztikus Jézussal való kapcsolatról, mint szegletkőről  

Laci atya, a következő eucharisztikus világkongresszust Magyarország rendezheti, most másodjára 1938 után. Melyek voltak az első gondolatok és érzések a hír hallatán?

Amikor meghallattam a hírt először, akkor tele lettem örömmel, hogy azt az ajándékot, amit évtizedek óta személyesen is megélek, és a közösségünk is megél, azt most országos és világszinten Magyarországon ünnepelhetjük. Nagyon remélem, hogy mindazt a tapasztalatot, amit az elmúlt évek és évtizedek alatt mi összegyűjtöttünk, azt közkinccsé tehetjük az ünnep alkalmából.   

Olvasnivaló

A helyes önértékelés nyolc buktatója

Téves gondolkodási mechanizmusaink számos problémát okoznak. Felismerésük a megoldás első lépése.

Mindenkinek van egy alapállása saját magával és a világgal kapcsolatban. Ez határozza meg, hogyan fogjuk fel életünk eseményeit, helyzeteit.

Jó vagy rossz élmények hatására alapállásunk sérülhet, torzulhat. A sérült alapállás (pl. „nincs bennem semmi szeretetre méltó”) téves gondolkodást szül, amely számos érzelmi és egyéb probléma forrása.

2 Minute
Olvasnivaló

Az unalmas liturgia

Bizonyítás nélkül el lehet fogadni, hogy a keresztény hívek nagy része, de főleg a fiatalok, unalmasnak tartják a vasárnapi templomba menetelt. Ezért is tüntetnek oly sokan távollétükkel. A statisztikák azt mutatják, hogy a hatvanas és hetvenes évek fordulóján világszerte, és nemcsak a kommunista államokban 50 – 60 százalékról tízre csökkent a vasárnapi szentmisére rendszeresen járó katolikusok száma.