Online idegen

Az internet felhasználási módja sokrétű. Ki milyen, úgy is használja. Olyan mint egy kés. A késsel kenyeret is lehet szelni, de el lehet venni valakinek az életét is.

A hálón sokféle indulatú, akaratú ember találkozik virtuálisan. Ez a találkozó létrejöhet a testi valóságban is. Az már egészen más.

Gondolatokat osztanak meg. Verseket, képeket. Munkát, közösségi életet szerveznek. Időnként életet ment a kapcsolat.

Az internet a felhasználástól függően hordoz veszélyeket. Az egyik része azok idegenek, vagy ismerősök, akik más bőrébe bújnak és úgy manipulálnak, ki tudja milyen céllal.

Vannak, akik csak a bejegyzésekre figyelnek. Mikor megy a család hosszabb útra. Fotókon keresik az értékeket és a nyaralás alatt meglátogatják a házat, amit azután kifosztanak.

Egy réteg a gyerekek fotóit válogatja a szülők cuki megosztásaiból. Van, aki ennél is tovább megy és már a gyerekekből válogat, ha elérheti.

Persze beszélhetünk csak simán függőségről, amikor az időnk nagy része már a netet illeti. Követhető az életünk, szokásaink. Személyre szabott reklámok érkeznek már. Az önként kitöltött áltesztek pedig a marketing részei. Egy-egy linkvadászat pedig kísérlet, hogy feltérképezzék a kapcsolatrendszereket.

Különböző szervezetek is figyelnek. Titkosszolgálatok. Önmaguk célját, társadalmi célját megvalósítani akaró csoportok. Gazdasági érdekkörök. Humán erő forrás ügyintézői. Ha lehet mindenki ellenőriznek. A netes csaló. Gazdasági bűnözők, vagy csak simán a banki vagy egyéb adatokat eltulajdonítók.

Ezek a dolgok naponként történnek. Ott vannak. Akkor is, ha nem veszünk róla tudomást. Aki belép a hálóra, annak csak nyílt titkai vannak. Erre szakosodott cégek azért tudnak mutatványokat, hogy tüntessenek el adatokat, IP címeket, követési lehetőséget, hozzáférést. Ezek főleg gazdasági manipulálók ill. valóságos támadásokat előkészítők.

Alicia Kozakiewicz a bőrén tapasztalta, hogy a beszélgető partner más a valóságban. Nem magakorú szimpatikus fiú, hanem idősebb perverz pedofil. Nem öröm a vele töltött idő, hanem halálos fenyegetettségű kínszenvedés.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. március 11.