Kategória: Imák
Válasszon egy témakört az alábbi listából, majd kattintson annak a cikknek a címére, melyet el szeretne olvasni.
Imádság a papokért
Úr Jézus, aki jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben, Te papjaidon keresztül akarod folytatni jelenlétedet közöttünk. Add, hogy szavaik mindig a te szavaid legyenek, tetteik mindig a te tetteid, életük hűségesen tükrözze a te életedet.
Hadd legyenek ők olyan emberek, akik népük nevében szólnak Istenhez, az embereknek pedig Istenről beszélnek. Ne féljenek attól, hogy szolgálniuk kell, úgy szolgálják az Egyházat, ahogyan arra az Egyháznak szüksége van.
Felajánló ima (Lélekhívás után)
Felajánló ima
Úr Jézus Krisztus! Hozzád jövök, és hadd köszönjem meg, hogy Te vagy az én Megváltó Istenem és Mesterem. Magasztallak téged, mert meghaltál értem a kereszten és bűnbocsánatot, örökéletet szereztél nekem. Ezért most szeretném teljes bizalommal még inkább rád bízni az életemet.
Felajánló ima
Fogadd el, Uram, teljes szabadságomat. Fogadd el emlékezőtehetségemet, gondolkodásomat és akaratomat mindenestül. Mindazt, ami vagyok és amim csak van, te
Litánia az angyalokhoz
Hiszek benned, Uram, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében,
szentnek vallak Téged, egész Teremtés, minden ember nevében:
Szent, szent, szent a seregek Ura, Istene.
Felajánló ima
Jövök Hozzád…
Jézus Krisztus nevében jövök Hozzád. Megvallom, hogy Te vagy a világ Teremtője. Te vagy az én Teremtőm, Gondviselőm. Te végtelen szeretetedből hívtál életre, s mindig szerető gondviseléssel fordultál felém Megköszönöm Neked az életemet. Köszönöm a születésemet. Köszönöm Neked, hogy Jézus Krisztus által gyermekeddé fogadtál engem a keresztségben.
Imádság vakáció alatt
Olyan szünidőtől, amely elpuhít, amely henyélésben telik, amelyben az értelem és szív számára semmi hasznos sem terem, Uram, ments meg engem!
Olyan naptól, amely Isten nélkül kezdődik, amely Istentől távol végződik,Uram, ments meg engem!
A lustálkodástól, a léha szórakozástól, amely gyengíti önuralmamat, és fogékonnyá tesz a rosszra, Uram, ments meg engem!
Szent Szerápion imája
(Preghiere dei primi cristiani )
Atyja az egyetlen Fiúnak, aki jósággal és irgalommal telten szereted az embereket… te minden hozzád fordulót elhalmozol áldással… Hallgasd meg imánkat, add meg nekünk a tudást, a hitet, a jámborságot és a szentséget… Térden állva könyörgünk előtted, ó teremtetlen Atya, egyetlen Fiad által: helyesbítsd értelmünket, tedd készségessé szolgálatodra.
Isteni Irgalmasság kilenced
Az Isteni Irgalmasság vasárnapjával és az arra való előkészülettel kapcsolatban bevezetésként Katona István püspök írásából idézünk, amely az Új Ember című katolikus hetilap 2005. március 27-i számában jelent meg.
Az Apostoli Penitenciária 2002. június 29-én kelt dekrétuma szerint teljes búcsú nyerhető ezen a napon a szokásos feltételek mellett.
A szabadulás rózsafüzére (ima)
TÖRTÉNETE: Regis Castro és Maïsa Castro Brazíliában élő házaspárt az Úr Jézus indította, hogy a Rózsafüzér szemeire szabadításért imádkozzanak. A Szabadulás Rózsafüzére egyidejűleg két vonalon érkezett magyar nyelvterületre:
Róna Gábor jezsuita atya révén Mexikóból, Hamar László világi testvér révén Brazíliából.
Napi Evangélium
Római Katolikus Liturgikus Naptár(Google naptárba illeszthető, ill. szabadon böngészhető) Online misehallgatás 1. Az alábbi honlapon lehetőség van online misehallgatásra. A