Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mit kezdjünk az aggódással bizonytalan időkben

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” (Fil 4,6)

Heteken át nem tudtam átaludni az éjszakákat. Lefeküdtem, elaludtam, aztán 3 körül felébredtem, s csak bámultam a plafont. Számláltam báránykákat. Próbáltam olvasni a Bibliát. Próbáltam imádságokat mondani.

Nem működött.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Felnőttek lelkiismeretvizsgálata – február

Február – Remény

A remény erénye nélkül az ember nem csak sok bűnbe esik, de nagyon nehéz vidám, elégedett életet élni, és elviselni a kereszteket, melyek elkerülhetetlen az egész emberiség számára. Ezért ez az önvizsgálat nem csak az Istennel való kapcsolat próbája, hanem annak tanulmányozása is, hogy az élethez való hozzáállás vallásilag helyes, és pszichológiailag megalapozott-e. A remény olyan teológiai erény, mellyel magabiztosan várjuk Isten segítségét örökkévaló boldogságunk eléréséhez, és mindent, amire szükségünk van e cél elérésének eszközeként.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hagyj fel a pornóval Nagyböjtben

Tudom, hogy sokat írtam a pornóról és a tisztaságról az utóbbi időben. Jó okom van erre – ez egy HATALMAS probléma.

A keresztény férfiak 64%-a beismeri, hogy legalább havonta néz pornót, és a fiatal lelkipásztorok legalább 21%-a elismeri, hogy rabja ennek. Nincs értelme úgy tenni, mintha ez nem volna.

Ahogy jó barátom, Matt Fradd szokta mondani: „Miért prédikálunk a kórusnak a pornóról? Azért, mert a kórus pornót néz!” Kellemetlen erről beszélni, de akkor is szükséges.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Papp válaszol – kiégés, őszinteség vs. hazugság, drog

Melinda (Budapest)

Sajnos annak a jeleit kezdem észrevenni magamon, hogy kezdek kiégni szakmai téren. A járványhelyzet majdnem az összes elképzelt tervemet felrúgta, ami nagyon elvette a motivációm, hogy időben haladjak az általam tervezett dolgokkal. Ha valamit le kell adnom, sokat halogatok, míg elég későre marad, vagy nincs motivációm elkezdeni a munkát, a végén pedig úgy összegyűlik minden, hogy elveszek bennük. Keresztényként tudom, hogy munkámmal Isten országát, a közösségemet gyarapítom, és a feletteseimnek örömöt szerzek, de mégsem megy úgy, ahogy kellene. Hogyan lehet megakadályozni, hogy az ember kiégjen, illetve keresztény módon hogyan álljon ellent az örökös halogatásnak? Mit lehet tenni a motiválatlanság ellen?

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha elcsüggeszt a mostani helyzet, ez a tíz lélekemelő módszer segíthet

,,Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” (Róm 8,28)

Nemrégiben azon kaptam magam, hogy a megszokottnál jobban törekszem az optimizmusra. Nem részletezem az okokat; mindannyianunknak van listája. De rájöttem, hogy a listámon vannak törlendő dolgok, melyek miatt jobban elmerültem a világban, mint ahogy Isten szerette volna.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az exorcizmus leértékelése az Egyházban

Kétségen kívül fennáll annak veszélye, hogy a korszellem képviselői ezen kis dolgozat szerzőjének azt fogják felróni, hogy szemmel láthatólag az obskuránsok, a „sötét alakok” közé került, hiszen valóban bizonyos fokig „komor” téma felé fordult. Bár a katolikus teológiában biztosan akadnak szebb és fényesebb témák, az ördög és az ellene folytatott harc mégis a keresztény élet realitásai közé tartozik. Az ördögűzés, különösen a keresztelési, de egy valódi megszállottság esetén alkalmazott is, a keresztény-európai vallástörténelemben az eltelt csaknem 2000 évben nem lebecsülendő szerepet játszott.

23 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Papp válaszol – megtört szív, sportfogadás, autogén tréning

Nikolett (Mezőkövesd)

„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” írja Máté evangélista. 24 éves vagyok és eddig nem igazán értettem ezeket a sorokat, mert mindig is jókislány voltam, szerető, katolikus, hívő családban nőttem fel. Mindig azt éreztem, hogy én “egészséges” és “igaz” vagyok. Az utóbbi időben valami megváltozott bennem, talán a kimaradt lázadó kor miatt is, és mintha szükségét érzem annak, hogy csináljak valami “rosszat” ahhoz, hogy vissza tudjak térni Istenhez. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehet megtört szívűvé válni? Mert a valódi alázat csak ennek segítségével valósulhat meg, azonban jobb lenne a megtört szívűséget valamilyen más módon elérni.

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Sivatagi atyák bölcsessége

Egy öreg szerzetes így szólt társához, aki nehezen haladt előre a tökéletesség útján:

– Aki a mézet akarja élvezni, annak bátran szembe kell néznie a méhekkel.

– Sok-sok rossz gondolat kóvályog a fejemben – ismerte el az egyik szerzetes az apátnak.
Mire az apát csendesen ezt mondta:
– Ha a szív megfagy, felforrósodik az agy, és szövi a maga hálóját.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Papp válaszol – keresztény katona, Isten szerinti szerelem, szerzetesség vagy házasság

Anna (Budapest)

Honnan tudhatom, hogy megtaláltam az Isten szerint való páromat? Van egy hívő párom 3 éve. Szeretjük egymást, sokat foglalkozunk a kapcsolatunk építésével, és a gyülekezetünkben sokan kérdezgetik mikor házasodunk már össze. Nekem viszont még nincs békességem a dolog felől. Ez a döntés az egész életemre hatással lesz, és félek, hogy rosszul döntök.

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Elfelejtett korosztály

Örömmel tapasztaltam, hogy lesz végre ifjúsági országos találkozó. Sőt a Nyolc Boldogság Közösség is felismerte ezt a hiányt. Azt azonban szomorúan tapasztaltam, hogy csak 16 éves kortól szólnak itt is, ott is a megszólítások. Nagycsaládosként, de ettől függetlenül is rálátva a katolikus iskolák világára, a következőket tapasztalni.

Egyházi iskolákban gyakran a külsőségeket elvárva háttérbe szorul a személyes hit kérdése. A gyerekek megtanulnak megfelelni az elvárásoknak, megtanulják a helyes válaszokat, amit a „pap bácsinak” „hitoktatónak” válaszolni kell, de a tartalom integrálása elmarad.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Segítsd bátornak lenni

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, törekedj szeretetre, és járj alázatosan a te Isteneddel.” (Mik 6,8)

Örömkönnyek lepték el a szemem az asztalnál, ahol egy lelkésszel beszélgettem. A lányáról, Abbyről mesélt, akinek váratlan terhessége nemcsak a család, hanem az egész gyülekezet életére nagy hatással volt.

A születendő gyermek apja bűnöző volt, több időt töltött börtönben, mint szabadlábon, nem tartozott Abby barátai közé. A lány bocsánatot kért szüleitől a fájdalomért, amit okozott, szeretett volna hazatérni, és ez meg is történt. Aranyos kislánya született. A családban mindenki örült a kis jövevénynek, még ha eredetileg nem így képzelték is el a család bővülését.

4 Minute