Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Valódi alázat – mi az és mi nem az?

Ismersz valakit, aki valóban alázatos? Esetleg olyan valakit, aki felettébb sikeres lett, ennek ellenére még mindig alázatos? Eszedbe jut valaki?

Hallgattam egy rádióműsort nemrég, amelyben a műsorvezetők az alázatról beszélgettek, és arról, hogy az hogyan kapcsolódik a sikerhez. Az egyik műsorvezető nézőpontja az volt, hogy az alázat akadály lehet abban, hogy valaki sikeres legyen. Kifelé mutathatja valaki, hogy alázatos – mondta, de belül arrogánsnak és nagyon magabiztosnak kell lennie, hogy sikert érjen el.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A kérő imádság szükségessége

Tiszteletreméltó Reginald Garrigou-Lagrange O.P. – A belső élet három korszaka című művének 33. fejezete

AZ IMA HATÉKONYSÁGÁBA VETETT ERŐS HIT SZÜKSÉGESSÉGE

Az ima hatékonyságának kérdése megkülönböztetés nélkül minden lelket érdekel: azokat, akik most kezdik, azokat, akik már előrehaladtak, és még azokat is, akik halálos bűnben vannak, mert bár a bűnös, aki elvesztette a megszentelő kegyelmet, érdemszerzésre nem képes, imádkozni azonban mindig tud.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szent József kiemelkedő szentsége

 

Részlet Reginald GARRIGOU-LAGRANGE, O.P Megváltónk Édesanyja c. könyvéből

Szent József predestinációja és kiemelkedő szentsége ” Aki kisebb mindnyájatok között, az a nagyobb ” – Lukács ix, 48 Nem lehet könyvet írni a Szűzanyáról anélkül, hogy ne térnénk ki Szent József predestinációjára, kiemelkedő tökéletességére, különleges küldetésének jellegére, erényeire és a lelkek megszentelésében betöltött szerepére.   Az ő elsőbbsége a többi szenttel szemben Az a vélemény, hogy Szent József a Szűzanya után a legnagyobb szent, napról napra elterjedtebbé válik az Egyházban. Nem habozunk úgy tekinteni a szerény ácsra, mint aki kegyelemben és örök dicsőségben magasabb rendű, mint a pátriárkák és a legnagyobb próféták – mint Keresztelő Szent János, az apostolok, a vértanúk és az Egyház nagy orvosai. Aki alázatosságának mélységében a legkisebb, az az erények egymáshoz való kapcsolódása miatt szeretetének magasságában a legnagyobb:  “Aki mindnyájatok között a legkisebb, az a legnagyobb”.  

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A szegény eszközök hatékonysága

Szegény eszköz az Isten iránti szeretetből elfogadott szenvedés; a térdfájás ima közben, vagy valami lemondás, amiről senki nem tud, önmegtagadás, vagy akár a mélységes csendben, hallgatásban, szemlélődésben leélt élet. Mindezekről szinte senki sem tud, ezek láthatatlan eszközök, nem méri fel őket semmilyen szociológiai statisztika, ám a hit fényében nézve ezek a szegény eszközök döntik el a világ sorsát.Szegény eszköz az Isten iránti szeretetből elfogadott szenvedés; a térdfájás ima közben, vagy valami lemondás, amiről senki nem tud, önmegtagadás, vagy akár a mélységes csendben, hallgatásban, szemlélődésben leélt élet. Mindezekről szinte senki sem tud, ezek láthatatlan eszközök, nem méri fel őket semmilyen szociológiai statisztika, ám a hit fényében nézve ezek a szegény eszközök döntik el a világ sorsát.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Liguori Szent Alfonz: A botrányokozásról

“a farkas pedig elragadja és szétszéleszti a juhokat”  (Jn 10,12)

A farkasok, akik elragadják és szétszórják Jézus Krisztus juhait, a botrányok szerzői, akik nem elégednek meg saját pusztulásukkal, hanem azon fáradoznak, hogy másokat elpusztítsanak. De az Úr azt mondja: “jaj annak az embernek, aki által a botrány történik”. (Mt 18,7) Jaj annak, aki botrányt okoz, és másokat arra késztet, hogy elveszítsék Isten kegyelmét. Origenész azt mondja, hogy “aki mást bűnre késztet, az súlyosabban vétkezik, mint a másik“. Testvéreim, ha van köztetek valaki, aki botrányt okozott, ma igyekszem meggyőzni őt arról a rosszról, amit tett, hogy megbánja azt, és a jövőre nézve óvakodjék tőle. Az első pontban megmutatom, hogy a botrányokozás bűne milyen nagy rosszallást vált ki Istenből; a második pontban pedig azt a nagy büntetést, amellyel Isten a botrányt okozókat fenyegeti.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Szentlélek adományai

„Csak az a keresztény gyakorolja hitelesen a Lélek adományait, aki vállalja az önátadás keresztjét.” Hans Buob könyvét ajánljuk vigasztalásul most elsősorban azoknak, akiknek nincs lehetőségük (anyagi vagy egyéb okok miatt) lelkigyakorlatra menni, vagy nincs módjuk találkozni hitüket gyakorló testvérekkel. A könyv régi kiadású (1994, Marana Tha Kiadó), jó olvasást kívánunk hozzá.

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Öt egyszerű szempont a Jelenések könyve megértéséhez

A Jelenések könyve sokak számára olyan, mint egy hieroglifákkal írt egyiptomi halottaskönyv, ezért vagy neki se kezdenek, hogy megfejtsék (hiszen akik elvileg értenek hozzá, azok is homlokegyenest ellenkező dolgokat olvasnak ki belőle), vagy eleve azzal a buzgósággal olvassák a könyvet, hogy annak minden kódját fel kell törniük, mielőtt hozzáférhetnének a rejtjeles üzenethez. De mi van akkor, ha a Jelenések könyve ennél sokkal egyszerűbb és nagyszerűbb könyv? Mi van, ha kódfejtés helyett inkább úgy viszonyulunk a könyv képi világához, ahogy egy műalkotáshoz szoktunk, amely a szemlélő bevonására törekszik a képzelet megragadása által? Mi van, ha a Jelenések könyvéhez holisztikusabban és görcsmentesebben közelítünk? Hadd javasoljak öt szempontot, amelyek éppen ebben segíthetnek.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az egyik legbiztosabb dolog az életben: a változás

Évekkel ezelőtt hallottuk már ezt a mondást, hogy az életben csak két dolog biztos: a halál és az adók. Ez a kettő meg is maradt, de legalább egy bizonyosságot még hozzá kell tennünk, amellyel mindannyian szembe kell nézzünk: a változást. Ahogyan minden reggel felkel a nap keleten, minden új nap hoz magával valamiféle változást, akár tetszik, akár nem.

A COVID-19 világjárvány természetesen óriási változásokat hozott. Az utóbbi időben pedig azt halljuk, hogy a vírus nem kívánt visszatérése mellett, ami új társadalmi korlátozások és szabályozások fenyegetésével jár, más jelentős egészségügyi kihívások is felmerülhetnek.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mit kaptam Richard Wurmbrandtól?

Idei életrajzi előadásom témája Richard Wurmbrand volt. A romániai lelkipásztor tizennégy évet volt börtönben a hitéért, három évet egy földalatti magánzárkában, ahol soha nem látta a napot, viszont őrei rendszeresen verték és kínozták. Wurmbrand szenvedélyesen szerette Jézust, szerette a kommunistákat, szerette a megszálló orosz katonákat, és azoknak is Krisztust hirdette, akik gyűlölték őt.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A hatodik és kilencedik parancs (1)

Előszó

Szükségét érezzük, hogy mielőtt a hatodik s kilencedik parancs tárgyalásába belekezdünk, néhány megjegyzést bocsássunk előre.

Aki okosan gondolkodik s az emberi nem legfontosabb érdekeit szívén hordozza, bizonnyal helyeselni fogja, hogy e két rokon-parancs ismertetésére is vállalkozunk. Sőt – jól tudjuk – vannak, kik különös érdeklődéssel várják, miként fog sikerülni e kényes tárgyra vonatkozó kérdéseket tapintattal megoldanunk. Feladatunk nehézségeinek teljes tudatában vagyunk s reméljük, hogy azt mások is méltányolják.

13 Minute